Elkapták a Kálmán Olgát fenyegető férfit

Gyorsan eredményre vezetett a nyomozás, a gyanúsított édesanyja Facebook-profilját használta a halálos fenyegetésekhez, de ezzel könnyű alapot is teremtett azonosításához. Kálmán Olga, a Demokratikus Koalíció elnökségi tagja kedden a Facebookon írt arról, hogy fejlevágással, felgyújtással és a családja kiirtásával fenyegették, ezért a II. Kerületi Rendőrkapitányságon feljelentést tett. A rendőrség most közölte, hogy egy napon belül elfogták a fenyegetőzőt. Azt írják, éppen Kálmán Olga tanúkihallgatása folyt, amikor újabb hasonló üzeneteket kapott. A BRFK Bűnügyi Főosztálya az életet, testi épséget, egészséget sértő vagy közvetlenül veszélyeztető esemény bekövetkezése látszatát keltve elkövetett zaklatás vétség gyanújával ismeretlen tettes ellen indított…

Tovább olvasom

Kálmán Olga feljelentést tett egy fejlevágós üzenet miatt

“Itt vagyok a II. kerületi rendőrkapitányságon, ahol feljelentést teszek. Velem lehet szórakozni, sokmindent kibírok, de a családom, a gyerekeim életével senki sem szórakozhat, őket nem fogom hagyni” – mondta a DK elnökségi tagja. “Le kéne vágni a fejedet, ki kéne írtani az egész családodat a le és felmenőiddel együtt, te szemét nemzetellenes gyűlölködő rohadék.” Ilyen és ehhez hasonló üzeneteket kapott Kálmán Olga, a párt országgyűlési képviselőjelölt-jelöltje, korábbi újságíró.  A legdurvább fenyegető levél szerzőjét az háborította fel, hogy „drága miniszterelnöknek” nevezte Orbán Viktort, egyúttal azt is kifejtette, hogy Magyarországon halnak meg a legkevesebben a…

Tovább olvasom