Ők nyerték Borsodban az időközi polgármester-választásokat

Megosztás

Borsod-Abaúj-Zemplén megye három településén tartottak időközi önkormányzati választást vasárnap a korábbi polgármester halála, illetve a képviselő-testület feloszlása miatt.

Szentistvánbaksán három független jelölt indult a polgármesteri posztért, a választást azért írták ki, mert a képviselő-testület a feloszlásáról döntött. Rontó István, Vízi Károlyné Horváth Mónika és Orosz Viktor József közül választhattak polgármestert a község lakó, akik a négytagú képviselő-testület tagjaira is voksolhattak. Valamennyi jelölt függetlenként indult. A legtöbb szavazatot, 79-et Vízi Károlyné Horváth Mónika kapta, így ő lett a polgármester.

Gagybátorban is három független jelölt indult a polgármesteri tisztségért. A 130 választó döntése alapján Horváth József lett a település vezetője 57 szavazattal, a másik két jelölt Horváth Zoltán és Tóth Istvánné volt. Az időközi választást az előző polgármester, Horváth Kálmán halála miatt kellett kiírni.

A Miskolchoz közeli Ongán a helyiek két független jelölt közül választhattak;1580-an adták le szavazatukat, egy voks érvénytelen volt. Trizsi Zalán nyert 837 szavazattal, így ő lett a település új első embere, Takács Lászlóra 742-en szavaztak. A kisváros korábbi polgármestere, Madzin Tibor meghalt, ezért írták ki az időközi választást.

(MTI)

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek