„A szünetnek vége” – továbbra is ősz szakállban jelentkezett be Orbán

A jelek szerint hazatért a hosszan nyaraló miniszterelnök, de az arcszőrzetének egyelőre nem intett búcsút. Orbán Viktor idén a megszokottnál hosszabb szabadságra ment, a Blikk pedig azt is megtudta, mi lehet ennek az oka: a lap egy, a miniszterelnökhöz közel álló informátortól arról értesült, hogy a kormányfő kimerült az elmúlt időszak kihívásaiban. A miniszterelnök az elmúlt hetekben szinte egyáltalán nem is posztolt Facebook-oldalára, most azonban visszatérve megtörte a csendet. A bejegyzésben megosztott képen Orbán Viktor az előző hetekhez hasonlóan szakállasan, színes ingben látható, miközben Nemzeti Sportot olvas. A fotóhoz mindössze annyit fűzött…

Tovább olvasom

Súlyos tízmilliókért árulhatta saját tisztségét az Országos Roma Önkormányzat elnöke

Szerdán vették őrizetbe az ORÖ elnökét, most az is kiderült, hogy miért. Korrupciós bűncselekmény gyanúja miatt az ügyészség őrizetbe vette az Országos Roma Önkormányzat elnökét – írta a minap a Központi Nyomozó Főügyészség egy közleményben. Az ügyről másnapra ígértek részletesebb tájékoztatást, ezt meg is tették. Mint a friss közleményben írják, a megalapozott gyanú szerint az Országos Roma Önkormányzat elnöke 2022 nyarán azzal keresett meg több kisebbségi önkormányzati képviselőt, hogy 30 millió forint ellenében átadja részükre az ORÖ elnöki tisztségét. Az ajánlat lényege szerint az összeget oly módon kellett volna megfizetni,…

Tovább olvasom

Megint leállt a gázszállítás az Északi Áramlaton

Három napra áll le a szállítás a gázvezetéken. Az egyetlen üzemben maradt gázkompresszoregység javítása miatt augusztus 31-én, moszkvai idő szerint hajnali négy órától szeptember 3-án négy óráig szünetel a gázszállítás az Északi Áramlaton keresztül – olvasható a Gazprom Seeburger információs platformon közzétett közleményében. A vállalat részvényárfolyama 6 százalékkal emelkedett, miután a vállalat megerősítette a gázszállítások felfüggesztését. AMINT A MUNKÁLATOK BEFEJEZŐDNEK, ÉS AZ EGYSÉGBEN NEM ÉSZLELHETŐ MŰSZAKI HIBA, A GÁZSZÁLLÍTÁS NAPI 33 MILLIÓ KÖBMÉTERRE ÁLL VISSZA  – jelentette a TASZSZ. Nem ez az első eset az utóbbi időben: legutóbb júliusban volt egy kéthetes…

Tovább olvasom

Koronavírus: Százan hunytak el, csökkent az új fertőzöttek száma

Minden járványügyi adat enyhe javulást mutat az előző héthez képest. Az elmúlt héten 100 ember halt meg Magyarországon a koronavírussal összefüggésben, az áldozatok száma ezzel 47 291-re emelkedett – közölte a koronavirus.gov.hu. Egy hét alatt 12 157 ember szervezetében mutatták ki az új koronavírust, a járvány hazai kezdete óta így már 2 048 547-re emelkedett az igazolt fertőzöttek száma. Mindkét adat egy kicsivel jobb, mint a megelőző heti: akkor 14 742 új fertőzöttet találtak, és 108-an hunytak el. Az aktív fertőzöttek száma 4731-gyel 38 558 főre csökkent – a múlt héten a csökkenés 7254-es volt. Kórházban…

Tovább olvasom

Ráomlott egy pince a munkásokra Miskolcon, ketten meghaltak

Három fiatal férfi végzett munkálatokat egy Miskolcon található pincében 2022. augusztus 31-én a reggeli órákban, amikor a pince mennyezete beszakadt és a munkásokat maga alá temette – számolt be az eseményekről a police.hu. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság munkatársai a területet lezárták. A Borsod Online-nak Leskó Diána, az Országos Mentőszolgálat regionális szóvivője azt mondta, hogy két férfi a balesetben biztosan elhunyt. A harmadik a leszakadt födém alatt lehet, aminek a megmozdításához bányamérnököket várnak a helyszínre. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés gyanúja miatt indított büntetőeljárást.

Tovább olvasom

Megérkezett a kerékpáros átkelő az építés alatt álló Y-hídhoz

A napokban megérkezett a kerékpáros forgalomra szolgáló híd szerkezete a miskolci beruházáshoz, most beépítésre vár. Mint a Borsod Online írja, a kerékpáros közlekedés igényeinek kielégítése kiemelt fontosságú volt a miskolci Y-híd mega­beruházásnál. A meglévő és működő, a Tiszai-pályaudvar mellől kiinduló Szinva-part kerékpáros főhálózati gerincet összekötik az egyre növekvő lélekszámú, belvároshoz közeli elhelyezkedésű Martinkertvárossal. A hídszerkezet a napokban megérkezett a helyszínre és beépítésre vár, az Út a városba (Y-híd) Érdekvédelmi Csoport elnevezésű Facebook-közösségben több képet is megosztottak róla: Az új kerékpáros hídszerkezet felhasználja a Kisfaludy utcai régi közúti híd meglévő pilléreit.…

Tovább olvasom

Súlyosbították a miskolci kórházból lopó nő büntetését

A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa 2022. augusztus 29. napján jogerős ítéletet hozott a kifosztással és lopással vádolt nő ügyében. Az első fokon eljárt Miskolci Járásbíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott 2020 márciusában egy miskolci kórházban tartózkodott betegként, amikor egy másik kórteremben fekvő sértett pillanatnyi távollétét kihasználva magához vette annak telefonját és pénztárcáját az abban lévő készpénzzel. Pár hónappal később a kórház másik osztályára surrant be és az alvó sértett ágya melletti szekrényről tette el a férfi mobilját. Az okozott kár 52.000, illetve 76.000 Ft volt. Az elsőfokú bíróság ítéletével…

Tovább olvasom

Közel 5000 pedagógus hiányzik az oktatásból, és ez a szám csak nőhet

A Pedagógusok Szakszervezetének elnöke szerint volt olyan, hogy egy történelemtanár oktatott fizikát egy éven át. Az RTL Klub Reggeli című műsorának volt vendége Szabó Zsuzsanna, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke. A szakember a tanárhiányról és a sztrájk-tervekről is beszélt a Telex által szemlézett műsorban: elmondta, jelenleg 4800 pedagógus hiányzik az oktatásból, de ez a szám jövőre 6000-re is emelkedhet. „Mintegy 16.000 kolléga hiányzik a rendszerből, őket már nem lehet lehelyettesíteni, tehát elakadás, probléma biztos lesz. Tudunk olyat, hogy egy történelemtanár tanította a fizikát egész éven keresztül.” Folynak a sztrájktárgyalások is, Szabó…

Tovább olvasom

Egyre nagyobb Orbán szakálla

A horvátországi nyaralása végére komoly arcszőrzetet növesztett a kormányfő. Újabb fotó került nyilvánosságra a nyaraló Orbán Viktorról. A miniszterelnök egy étteremben fotózkodott a pincérekkel, a képet később az étterem kitette Instagram oldalára is, azt a Media1 szúrta ki először. Orbán Viktor kényelmes viseletben, rövidnadrágban és egy fehér pólóra vett ingben látogatta meg az éttermet. Szakálla és haja is egyre hosszabb, pedig arcszőrzetet legutóbb 30 éve viselt huzamosabb ideig. via hvg.hu

Tovább olvasom

Iskolakezdés okosan: öt tanulást segítő applikáció mobiltelefonra

A nyárból már alig van hátra, és beindult az iskolaszezonos vásárlás is: mindenki szalad új táskáért, tornazsákért, füzetekért és tollakért. Ezzel együtt érdemes elgondolkodni azon, hogy mennyi mindenre lehet a játékon és filmezésen túl használni az okostelefonokat. Ha már a gyerekek egyre többet lógnak rajtuk, célszerű lehet figyelni arra, hogy milyen hasznos alkalmazások érhetőek el Android készülékeken – olvasható a szol24.hu-n is megjelent sajtóközleményben. Egy kis mozgás mindenkinek jót teszA mobilok és gyerekek szimbiózisáról a legtöbben a kütyüvel és a kanapéval eggyé vált fiatalokra gondolnak, pedig ennél sokkal többet is…

Tovább olvasom