Az erzsébetvárosi rendőrök őrizetbe vettek egy férfit, aki szombaton hajnalban a budapesti VII. kerületben, az utcán kétszer a levegőbe lőtt. Nem sérült meg senki – számolt be róla a rendőrség honlapja. Lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés, valamint fegyveresen elkövetett garázdaság bűntett gyanúja miatt indított nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. Kerületi Rendőrkapitánysága, miután 2022. szeptember 3-án hajnali 3 óra után bejelentés érkezett, hogy valaki a VII. kerületi Kertész utcán sétálva kétszer elsütött egy pisztolyt. A lövések következtében senki sem sérült meg. A kerületi járőrök 11 percen belül elfogták a férfit, akinek zsebében…
Tovább olvasomSzerző: Nagy László
Itt az egyetlen új párt, amelyet a választás óta jegyeztek be
Nem Jakab Péter mozgalmáról van szó, hanem a Magyarországi Ötcsillag Mozgalomról, amely saját meghatározásuk szerint hazánk első állatvédelmi pártja. Az április 3-i parlamenti választás óta több ellenzéki politikus is eljátszott a gondolattal, hogy új pártot kellene alapítani, beleértve Márki-Zay Pétert vagy épp Jakab Pétert. Ők azonban nem jutottak el eddig a pontig, legalábbis az Országos Bírósági Hivatal (OBH) nemrég a hvg.hu kérdésére azt közölte, hogy április 3-a óta jogerősen egy pártot jegyeztek be, melynek neve Magyarországi Ötcsillag Mozgalom. A hvg.hu utánanézett a pártnak, amelynek alapító okirata január végén született, de…
Tovább olvasomHárom fiatal borsodi családapa a miskolctapolcai pinceomlás áldozata
A felsőzsolcai, miskolci ás tiszalúci férfiak mind több gyermeket hagytak maguk után. Mint arról mi is többször írtunk, szerdán omlott rá a pince három munkásra Miskolctapolcán. A három ember holttestét csütörtök estére sikerült kiemelni a törmelék alól. A Bors információi szerint három fiatal családapa az áldozat, a felsőzsolcai, miskolci ás tiszalúci férfiak egyaránt több gyermeket hagytak maguk után. „Mindegyik édesapa volt, azért dolgoztak, hogy a családjuknak a nehéz időkben is mindent megadhassanak – mondta a lapnak az egyikük ismerőse. A Bors szerint egyikük, a zsolcai Dávid két gyermeket nevelt, míg…
Tovább olvasomOrbán Moszkvába utazott Gorbacsov temetésére
A Facebookon pedig néhány sorban búcsúzott el a Szovjetunió utolsó elnökétől. Orbán Viktor szombat reggel Moszkvába utazott, hogy lerója kegyeletét Mihail Gorbacsov volt szovjet államfő ravatalánál – írja a HVG.hu. A lap hozzáteszi: a kormányfő az oroszországi útja ellenére sem találkozik Vlagyimir Putyinnal orosz elnökkel – már csak azért sem, mert Putyin nem vesz részt a temetésen. A temetésről az MTI és a Miniszterelnöki Sajtóiroda tett közzé néhány fotót. A képek tanúsága szerint Deutsch Tamás, Schmidt Mária, Kónya Imre és Orbán Balázs is elkísérte a miniszterelnököt: Orbán azóta Facebook-oldalán búcsúzott…
Tovább olvasomGyurcsány költőnek állt: verset írt arról, milyen magyarnak lenni
„Magyar vagy” címet kapott a DK elnökének költeménye. Az ikes igék, a Zimmer Frei és a kőműves dekoltázs is bekerült Gyurcsány Ferenc versébe, amelyet a Facebook-oldalán posztolt ki. A Magyar vagy című költemény az alábbi posztban olvasható:
Tovább olvasomNevet vált az RTL Klub
Új arculattal készül a negyedszázados évfordulóra a kereskedelmi csatorna, ez pedig a nevüket is érinti. Októbertől RTL néven folytatja működését az RTL Klub, a névváltoztatás mellett pedig egyéb átalakításokra is készülnek. Az új arculattal a cég egyszerűsíti és harmonizálja márkaarchitektúráját az RTL brand alatt, beleértve a vállalat többi csatornáját és a digitális felületeket is. Az újításokról az RTL Magyarország vezérigazgatója, Vidus Gabriella számolt be a vállalat sajtótájékoztatóján, amelyről az Index tudósított. Az RTL Magyarország az anyavállalat RTL Group új arculatát vezeti be, csatlakozva az egységes, vállalatcsoport-szintű vizuális világhoz. A név-…
Tovább olvasomMaszkban él a fiú, aki a barátját akarta megmenteni a sárospataki balesetben
Súlyosan megégett a fiú, a fülét is pótolni kell. Két hónapig élet-halál közt lebegett az a 15 éves fiú, aki a barátját próbálta megmenteni a sárospataki vasútállomáson – számolt be róla a TV2. A barátja vélhetően szelfizni mehetett fel a tehervagon tetejére, a vezetékektől viszont lángra kapott a teste, azonnal meghalt. Soma segíteni akart neki, de ő is megsérült és lezuhant a vonatról. Testének 50%-a megégett, most egy maszkot kell hordania, a haját, sőt a fülét is pótolni kell. A TV2 Tények riportja az ügyről:
Tovább olvasomÍgy néznek ki közelről a kisiklott tehervonat által megrongált sínek Miskolc és Nyékládháza között – fotók
Várhatóan több héten át tartanak a javítási munkálatok a baleset után. A Borsod24 a helyszínen tekintette meg a károkat. Mint arról beszámoltunk, múlt csütörtök hajnalban, Miskolc és Nyékládháza között egy 26 kocsiból álló tehervonat 13. kocsija kisiklott, amit feltehetőleg nem észlelt a mozdonyvezető, így öt és fél kilométeren át mintegy 9000 betonaljat, útátjárók burkolati elemeit és Nyékládházán egy váltót rongált meg a szerelvényben továbbhaladó, de a sínek mellett futó kocsi. Emiatt Miskolc és Nyékládháza között egy vágányon jelenleg is szünetel a vonatforgalom, a helyreállítás várhatóan több héten át fog tartani.…
Tovább olvasomÜtközött és felborult egy mentőautó Miskolcon
Sérülés is történt a megyeszékhelyi balesetben. Sérüléses baleset történt Miskolcon a Szilágyi Dezső és Lévay utca kereszteződésében – írta meg a Borsod Online. A lap információi szerint a mentőautó megkülönböztető jelzést használva érkezett a kereszteződésbe. A személyautó zöld jelzésre érkezett a csomóponthoz és nem vette észre a közeledő mentőautót, így összeütköztek. A mentőautó felborult, a benne lévő három fős személyzet és egy beteg közül egyikük könnyebb sérülést szenvedett. Forrás és fotók: boon.hu
Tovább olvasomA gazdaságfejlesztésért felelős miniszter szerint előbb-utóbb meg kell szüntetni az ársapkákat
Nagy Márton szerint a hatósági árak betöltötték a szerepük, de piactorzító hatásuk van. „Az ársapkák betöltötték a szerepüket, de mivel az energiaválság még tart, és az árak egyre emelkednek,” előbb-utóbb ki kell vezetni őket, mondta a gazdaságfejlesztésért felelős miniszter az Inforádió Aréna című műsorában. Nagy Márton elmondta, hogy azért rögzítették az árakat, mert ársokk érte a gazdaságot, amit tovább súlyosbított a háború. „Az intézkedés jó volt, amíg átmeneti volt a helyzet, de ha állandóvá válik, akkor nem fenntarthatóak az ársapkák” – jelentette ki. Mérlegelni kell, hogy fenntartható-e az intézkedés, de…
Tovább olvasom