Utóbbi aligha meglepő, az viszont már inkább, hogy megyénk egyik falujában a legmagasabb az átlagfizetés Magyarországon. A NAV adatai szerint 2021-ben bruttó 354 ezer forint volt az átlagos havi kereset (munkaviszonyból származó jövedelem), ami nettó havi 235 ezer forintot jelentett. Településtípusok szerint a legmagasabb átlagos havi nettó kereset Budapesten volt (313 ezer forint), ezt követik a megyei jogú városok (253 ezer forint), majd a városok (225 ezer forint). A legalacsonyabb érték a községekben volt (197 ezer forint). Azaz a községekben átlagosan a fővárosi bér 63 százalékát keresték meg a munkavállalók…
Tovább olvasomSzerző: Nagy László
Szexuálisan bántalmazták két lányukat a borsodi élettársak
A Miskolci Törvényszék ítéletet hozott a kezdetben Budapesten, majd 2013. évtől egy borsodi kistelepülésen élő vádlottaknak az ügyében, akikkel szemben szexuális erőszak bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat az ügyészség. Az élettársak közösen nevelték a nő korábbi kapcsolatából született kislányt, valamint közös lánygyermeküket. A férfi mindkét gyermekkel végzett szexuális cselekményt, melyről az édesanya tudomással bírt, továbbá a lányokat bevonták közös, illetve másokkal folytatott szexuális életükbe is. A vádlottak rendszeresen pornófilmet nézettek a gyermekekkel, illetőleg róluk pornográf képeket készítettek. A cselekményeknek a kislányok családból történő kiemelése vetett véget. A terhelteket…
Tovább olvasom200 millió forinttal zsarolták Lajcsit azt ígérve, hogy kedvező ítéletet harcolnak ki számára
Hivatalos személyi jelleg színlelésével elkövetett befolyással üzérkedés bűntette miatt emelt vádat öt személy ellen a Központi Nyomozó Főügyészség – áll közleményükben. A vádirat szerint a bűnbanda tagjai 200 millió forintot kértek Galambos Lajostól, cserébe azt ígérték, elintézik, enyhe ítéletet szabjon ki rá a bíróság az akkor ellene folyó áram-, víz- és gázlopási ügyben. Az egyik feltételezett elkövető vállalkozó hivatalos személynek adta ki magát és a legfőbb ügyészre hivatkozott, mint akinek segítségével el tudják simítani a zenész ügyét. Galambost összekötötte egy ügyvéddel is, aki szerint őt kellett volna megbízni védőként az eljárásban. Ezek…
Tovább olvasomOrbán elárulta: több mint 300 ezer forint a havi rezsije
Gyakorlatilag megtriplázódtak a költségei a kormányfőnek, aki így többet költ egy hónapban rezsire, mint egy kezdő pedagógus bére. Válaszolt a miniszterelnök Bedő Dávid momentumos képviselő november 2-án feltett kérdésére, amelyben arra volt kíváncsi, mennyit költ rezsire egy hónapban – írja a HVG. Orbán Viktor akkor csak annyit mondott, felesége írásban válaszol majd, és három hét elteltével meg is érkezett a levél, miszerint: „A budapesti házunk rezsije 2021 novemberében 55.190, 2022 novemberében 178.598 forint, a felcsúti házam rezsije pedig 2021 novemberében 47.756 forint, 2022 novemberében 121.973 forint volt.” Tehát a miniszterelnök…
Tovább olvasomHáromszor lőtték fejbe a kutyát, mert az néha kiszökött
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy 51 éves és egy 27 éves férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, akik közül a fiatalabb vádlott egy keverék kutyát tartott, azonban az eb hangosan ugatott, többször kiszökött, járókelők, kutyák után futott. Ezt a szomszédok szóvá tették, ezért vádlott-társával abban állapodtak meg, hogy lelövik az ebet. Az idősebb vádlott gázriasztó fegyverrel kétszer fejbe lőtte az állatot, az vérző sérüléseket okozott, ezután az engedéllyel tartott vadászfegyverével újból fejbe lőve kivégezte. A vádirat szerint a fiatalabbik vádlott 2020. szeptember hónapban egy ismerősétől kapott keverék kanivarú kölyökkutyát,…
Tovább olvasomJakab Péter videóban osztotta ki Majkát új dala miatt, amelyben neki is beszól
Magára ismert a Jobbik egykori elnöke a „parizerrel pózolgat” sor miatt, videóban reagált a politikus. Jakab Péter videóban reflekált Majka Azt beszélik a városban című dalára, amelyben a következő rész egyértelműen róla szól: A másik parizerrel pózolgat, meg kamuzik a népnek, / szembeköpi a sajátjait, ha úgy hozza az érdek. A Jobbikból nyáron kilépett politikus először is leszögezi: „Én gyerekkoromban Miskolcon szerényen éltem, te is biztos szerényen éltél Ózdon. Nem tudom, te most hogy élsz, de én ugyanúgy, mint annak idején.” Majd közli: „Tudod, én megválogattam mindig a barátaimat. Neked…
Tovább olvasomNagy-Magyarország-sálban szurkolt Dzsudzsák búcsúmeccsén Orbán, kiakadtak az ukránok
„A revizionista eszmék magyarországi terjesztése nem járul hozzá az ukrán–magyar kapcsolatok fejlődéséhez” – írta közösségi oldalán Oleg Nyikolenko, az ukrán külügyminisztérium szóvivője, miután Orbán Viktor miniszterelnök Nagy-Magyarország-térképet ábrázoló sálban jelent meg Magyarország Görögországgal vívott barátságos futballmérkőzésén. „A magyar nagykövetet be fogjuk hívni Ukrajna Külügyminisztériumába, hogy tájékoztassuk őt Orbán Viktor cselekedeteinek elfogadhatatlanságáról” – tette hozzá az ukrán külügyi szóvivő. A többi szomszédunk vezető közül a horvát kormányfő a helyi sajtónak elmondta: „Ami a Horvátországgal szembeni területi igényeket illeti, bárki, így Magyarország részéről is, ezek abszolút elfogadhatatlanok, számunkra ez nem opció” –…
Tovább olvasomÍgy módosítaná az egészségügyi törvénycsomagot a Magyar Orvosi Kamara
A vidéki ügyeleti ellátással és a dolgozók teljesítmény alapú bércsökkentésével kapcsolatban is átírnék a törvényjavaslatot. Módosító javaslatot készített a Magyar Orvosi Kamara (MOK) az új egészségügyi törvényhez. Visszavonnák például a kormánynak azt a javaslatát, ami az Országos Mentőszolgálatra bízná az ügyeleti ellátást Budapesten kívül. A kormány a Hajdú-Bihar megyei tesztprogram eredményeire szokott hivatkozni, de a MOK szerint nincsenek meggyőző bizonyítékok arra, hogy érdemes törvényben rögzíteni az új rendszert. A parlament elé terjesztett csomag lehetővé tenné, hogy a kórházi dolgozókat viszonylag szabadon pakolgassák ide-oda a megyei intézmények közt. Annyi megkötés lenne…
Tovább olvasomFémhulladékból álló almon tartotta kutyáját a miskolci férfi
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy 64 éves férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki kan keverék kutyáját egy nyitott melléképületben a falnak támasztott deszkák alatt fémhulladék almon tartotta. Az állat lábain az éles tárgyak metszett sérüléseket okoztak, ebből gyulladásos folyamat indult, melynek eredményeként hátulsó végtagjaira lebénult. A pusztulástól egy állatmentő alapítvány mentette meg. A vádirat szerint a vádlott miskolci házának udvarán egy nyitott melléképületben, a falnak támasztott deszkák alatti fémhulladékon tartotta kan ivarú uszkár jellegű keverék kutyáját. Az állatnak rendszeresen nem adott megfelelő mennyiségű élelmet és vizet. 2021 decemberét…
Tovább olvasomÖnálló minisztériumot kap Nagy Márton, Lázár Jánosét átnevezik
Kiderültek a pontos részletek arról, hogyan alakítja át Orbán Viktor a kormánystruktúrát. Orbán Viktor miniszterelnök benyújtotta a parlamentnek a Magyarország minisztériumainak felsorolásáról szóló törvényjavaslatát. Ez rögzíti a már eddig is ismert tényt, miszerint a Technológiai és Ipari Minisztérium megszűnik, december 1-től pedig megalakul az Energiaminisztérium, amit Lantos Csaba, a MET Holding AG elnöke vezet majd. Újdonság, hogy a Miniszterelnöki Kabinetirodából január 1-től kiválik az önálló Gazdaságfejlesztési Minisztérium, élén Nagy Mártonnal. Az Építési és Beruházási Minisztérium pedig Építési és Közlekedési Minisztérium néven folytatja a munkát Lázár János irányításával. Az orosz-ukrán háború okán…
Tovább olvasom