Egy diák apja szerint azt kérte az igazgatóság a gyerekektől, hogy vigyenek magukkal pokrócot az iskolába. Tizennyolc foknál hidegebb termekben, csótányok között kell tanulniuk a budapesti Jaschik Álmos Művészeti Szakgimnázium diákjainak, állítja az RTL pénteki riportjában egy odajáró diák apja. Az RTL Híradóban az iskolai diákjai által készített felvételeken látszik, hogy jól megtermett csótányok másznak az iskola folyosóján. Az apa a műsorban azt mondja: az iskolában néha a tizenhét fokot sem éri el a hőmérséklet, a tető beázik, az igazgatóság pedig azt kérte a gyerekektől, hogy vigyenek magukkal pokrócot. A riport szerint…
Tovább olvasomSzerző: Nagy László
Felmérés: Több százezer szavazót veszített a Fidesz, az ellenzék mégsem erősödött
Folyamatosan esik a Fidesz támogatottsága a májusi, csúcsot jelentő 46 százalékos mutató óta: a kormánypártot szeptemberben még 37 százalék támogatta, most 33 – többek között ez derül ki a Závecz Research Intézet november közepén, az ország felnőtt lakossága körében, személyes adatfelvételi módszerrel végzett közvélemény-kutatásából, amelyet a hvg.hu szemlézett. A Fidesztől május óta eltávolodó szavazók száma egymillió, de a kormánypárt a 2,7 milliós táborával így is kimagaslik a politikai mezőnyből. Az ellenzék tavasz óta nem sokat erősödött, a párt nélküliek csoportja viszont 20 százalékról 30-ra nőtt. A Demokratikus Koalíció támogatottsága valamelyest…
Tovább olvasomFatolvajokat kaptak el a kazincbarcikai rendőrök
A faanyag kereskedelmét és szállítását ellenőrizték a partnerhatóság szakembereivel – írja a police.hu. A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Faanyagterméklánc-felügyelet szakemberei 2022. november 24-én végeztek közös ellenőrzést a 26-os számú főúton, Vadna közelében. Az akció során a fát szállító járműveket állították meg és ellenőrizték, amelyek folyományaként három személyt állítottak elő lopás bűncselekmény gyanúja miatt, mivel nem tudták a fa eredetét hitelt érdemlően igazolni. Ezen túlmenően intézkedtek ittas sofőrrel szemben, szállítójegy nélküli szállítás, a rakomány nem megfelelő rögzítése, illetve egyéb szakhatósági hiányosságok fennállása miatt. A faanyagokkal kerekedők és szállítók…
Tovább olvasomEszméletét vesztette egy üzletben a kazincbarcikai férfi, a járőrök élesztették újra
Telefonon érkezett bejelentés a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2022. november 25-én a reggeli órákban, amely szerint egy férfi egy kazincbarcikai üzletben rosszul lett, elvesztette az eszméletét – számolt be róla a police.hu. A járőrök – Lévay Kornél r. őrmester és Karcsai Attila r. főtörzsőrmester – 8 percen belül a helyszínre érkeztek, ahol megvizsgálták a földön fekvő férfit, aki ekkor már nem is lélegzett. A Police Medic képzésben részesült Lévay Kornél r. őrmester ekkor azonnal szabaddá tette a férfi mellkasát és megkezdte – az általa tanultaknak megfelelően – az újraélesztést.…
Tovább olvasomUkrajnába utazik és Zelenszkijjel találkozik Novák Katalin
Volodimir Zelenszkijhez utazik Novák Katalin magyar köztársasági elnök – értesült az Index. A portál úgy tudja, hogy Novák vonattal megy Lengyelországba és onnan tovább Ukrajnába. A háború kitörése óta Novák az első húzóneve a magyar államnak, aki Ukrajnába látogat. A hvg megkeresésére a Sándor-palotától azt a tájékoztatást kapta a lap, hogy a köztársasági elnök programjairól a kellő időben tájékoztatják a nyilvánosságot. A hvg.hu információi szerint erre biztonsági megfontolások miatt várhatóan csak az utazást követően kerülhet sor.
Tovább olvasomEllenőrzés közben kapcsolták le a miskolci dílert
A rendőrök Miskolcon megállítottak egy autót, majd ellenőrizték azt, melynek során a sofőrnél kábítószer gyanús anyagokat találtak. A férfit őrizetbe vette a Miskolci Rendőrkapitányság – írja a police.hu. Kábítószer kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 32 éves helyi férfival szemben. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság MEKTA bevetési egysége, és a Miskolci Rendőrkapitányság Felderítő Alosztályának munkatársai 2022. november 23-án, Miskolcon ellenőrzés alá vontak egy személygépkocsit. A rendőrök az autóban kábítószer gyanús növényi törmeléket és kristályszerű anyagot találtak. A nyomozók az autó vezetőjét előállították és gyanúsítottként hallgattak…
Tovább olvasomA válság ellenére sem ugrott meg egyelőre a munkanélküliség mértéke Magyarországon
Sőt, a foglalkoztatottak száma még nőtt is az egy évvel korábbi állapothoz képest. 2022 októberében 3,6 százalékos volt a munkanélküliségi ráta Magyarországon októberben, ami 176 ezer munkanélkülinek felel meg. A 15–74 év közötti foglalkoztatottak száma ezzel szemben 4 millió 705 ezer fő volt, 17 ezerrel több, mint egy éve – derül ki a KSH friss tájékoztatójából, amelyet a Telex szemlézett. A férfiaknál a foglalkoztatottsági ráta 79 százalék, a munkanélküliségi ráta 3,6 százalék. A nőknél a foglalkoztatottság 70,3 százalék, a munkanélküliség 3,5 százalék. Ezek az értékek érdemben nem változtak az utóbbi…
Tovább olvasomMagyarországon minden nyolcadik autó kilométerórája hamis értéket mutat
Az európai országok használtautó-piacai mind hasonló problémákkal küzdenek. Ha csak a futásteljesítményt érintő csalásokra, az eltitkolt károkra vagy a bevallottnál régebbi járműparkra gondolunk – melyekből következik, hogy a vásárló nagyobb eséllyel jut rossz minőségű autóhoz – egyértelműen látszik, hogy a használt járművek piacán számos esetben okoz gondot az átláthatóság hiánya. Európa különböző részein azonban némileg eltérő a helyzet, ami leginkább a gazdasági körülményekkel és a regionális sajátosságokkal magyarázható. A járműtörténetek feltárásával foglalkozó carVertical platform kutatásából egyértelműen kimutatható, hogy melyek azok az országok, ahol jelenleg a legkockázatosabb használt gépkocsit vásárolni. Mennyire…
Tovább olvasomJakab ismét beszólt Majkának: Én kiléptem a Jobbiktól, te viszont még mindig a TV2-t tolod
Nem csitul a szópárbaj az ózdi rapper és a korábbi pártelnök között. Már a sokadik körénél jár Majka és Jakab Péter szóváltása, amelyet a zenész már 3 millió megtekintés fölött járó új klipje váltott ki. A dalban utalás van az egykori Jobbik-elnök parizerezésére, ami miatt Jakab egy videóban már reagált a rappernek, többek között a Szijjártó Péterrel készült közös képet is kritizálva. Erre reagálva Majka azt írta, hogy másfél évvel ezelőtt találkozott Szijjártóval, amúgy soha nem részesült pluszjuttatásban emiatt, és elmondta neki, hogy a járvány miatt bajban van az iparág,…
Tovább olvasomIsmét jön a Mikulás Kupa a Mályi-tavon
Jövő szombaton rendezik meg a hagyományos vitorlás versenyt. December 3-án immár 14. alkalommal rendezi meg a Mikulás Kupát a Miskolc-Mályi Vitorlás Sport Club – írja a Minap.hu. A sportegyesület tagjai az eddigi évekhez hasonlóan zsíros kenyérrel, meleg teával és forralt borral, egy-két melegítő pálinkával várják a vendégeket a klub tóparti, a Kővári út 4. alatt található épületének területén, ahová a belépés díjtalan. Maga a verseny 11 órakor kezdődik, ekkor lepik majd el a vitorlázó mikulások a tavat. A szervezők azonban már 10 órától várják az érdeklődőket, akik egy különleges vízisport-eseményt…
Tovább olvasom