Zuhanórepülésben az MVSC – a szurkolók szerint a pályán túl is baj van

MVSC-szurkolók

Tavaly még a megye I. osztályának második helyén zárt az MVSC labdarúgócsapata, idén viszont a tizenkettedik helyen áll – és a teljesítménybeli visszaesés mögött a szurkolók szerint jóval mélyebb problémák húzódnak meg. A klub szurkolói közösségének képviselői névtelenül, de a többi szurkoló által is támogatva szólaltak meg a Borsod24-nek.

Tovább olvasom

Megmarad az alapítványi modell, vagy visszajön az állam a Miskolci Egyetemre?

Horváth Zita

A felsőoktatás jövője egyre inkább az érdeklődés középpontjába kerül: az új kormány megalakulásával napirendre került a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványi modell – röviden a kekva-rendszer – felülvizsgálata, amely 21 hazai egyetemet érint, köztük a Miskolci Egyetemet is.

Tovább olvasom

Szívességből fogadta be kollégáját, majdnem az életével fizetett érte a miskolci házigazda

bírósági ítélet

Három év szabadságvesztésre és három év közügyektől eltiltásra ítélte a Miskolci Törvényszék azt a férfit, aki brutálisan bántalmazta azt a munkatársát, aki szívességből befogadta őt és családját. Az ügyben másodfokon a Debreceni Ítélőtábla dönt, miután az ügyészség súlyosabb büntetést, a vádlott és védője felmentést – illetve ennek hiányában enyhítést – kért.

Tovább olvasom

Időközi választást akar kivívni az ellenzék Sátoraljaújhelyen

Szamosvölgyi Péter

Három önkormányzati képviselő – Schweitzer Tamás és Gánóczi Gábor független, valamint Majoros László (DK) – a napokban határozati javaslatot nyújtott be a sátoraljaújhelyi képviselő-testület önfeloszlatásáról.

Tovább olvasom