Újabb és újabb kapusbakik, ennek is betudhatóan maradt a másodosztályú futballbajnokság középmezőnyében a DVTK. A miskolciak vezetőedzője ugyanakkor „javuló” tizenegyes-arányról is beszélt a hétfőn este letudott hazai döntetlent követően.
Tovább olvasomSzerző: Csele Gizella
Ha már a vonat se jön a faluba… – elmennek az emberek, elillan a munka is
Elnéptelenedés vagy munkanélküliség vár a vasútjukat vesztett kistelepülésekre – írja tanulmányában a Defacto blog, illetve a Telex cikke. Az elmúlt két évtized kedvezőtlen jelensége több megyénkbeli térséget és települést is érinthetett, érintett.
Tovább olvasom75 év felett azonnal bevonnák a jogosítványt?! – nyugi, (még) nem nálunk
Bár napjaink sajtójának kedvelt szokása külföldi eseményekkel ijesztetni, beugrasztani olvasóikat, a Borsod24 nem él ezzel az eszközzel. Rögtön eláruljuk: az érdekes felvetés Portugáliában került szóba. Ami nem jelenti azt, hogy előbb-utóbb Magyarországon is ne lehetne közügy belőle.
Tovább olvasomGyémánt- és aranydiplomákat hoztak haza Borsodba
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészmérnöki Kar hagyományainak megfelelően az idén is ünnepi rendezvényen vehették át jubileumi diplomájukat az építészek – tette közzé a Borsod Abaúj Zemplén Megyei Építész Kamara és a Kós-ház Facebook-oldala. Amint az a szakmai érdekvédelmi szervezet weboldalán is olvasható, a kamara tagjai közül Mándoky József gyémántdiplomát, Bernáth Mihály és Pirity Attila pedig aranydiplomát vehetett át a közelmúltban tartott fővárosi rendezvényen.
Tovább olvasomVisszaélések, majd feljelentés a Kisfaludy-program körül: Tokaj is érintett lehet
„A Minaro Hotel Tokaj MGallery megvalósítása a Kisfaludy Turisztikai Fejlesztési Program Szálláshelyfejlesztési Konstrukció keretében közel 3,45 milliárd forint (pontosan 3 449 399 874 Ft) vissza nem térítendő állami támogatással valósult meg.” A jelenlegi Tisza-kormány feljelentést tesz az elődje idején gyanított visszaélések miatt.
Tovább olvasomTavalyi tűzifát keresnek lyukói adományozásra a dokumentumfilmesek
Több érdekes, egyszersmind megdöbbentő filmalkotást készítettek az elmúlt években Miskolc-Lyukóról, az ott lakók életéről a Dunatáj Alapítvány filmesei. Most tűzifa-adománnyal szeretnék segíteni alanyaik mindennapjait, amihez alkalmas fára volna szükségük.
Tovább olvasomA „laptop-edző” visszatért, de a veretlensége most oda
Tizenegy pontnál jár, kilenc bajnoki meccs után az immár hetek óta Feczkó Tamás által irányított Diósgyőri VTK futballcsapata. A miskolci piros-fehérek a néhány hete kinevezett új trénerrel (kupamérkőzést is belevéve) zsinórban három derbin is nyertek – de most kedden a korábbi elhalasztott találkozó pótlásakor nem.
Tovább olvasomA Tisza-világ női arcai Borsodból: két interjú az országos sajtóban – Rogán-luxustól Tállai-birodalomig
Szabó-Tóth Kinga államtitkárral, majd Csézy Erzsébet országgyűlési képviselővel közölt nagyinterjút az egyik vezető hazai közéleti hetilap. A Magyar Narancs elmúlt hetekben publikált cikkeiben mindketten beszélnek a megyénkhez, Miskolchoz fűződő viszonyukról is.
Tovább olvasomVéletlen, szándékosság, figyelmetlenség? Aggályok és időablakok a régiségvásáros pályázat ügyében
A mai napig kell beadnia pályázatát annak, illetve azoknak, akik a Miskolci Régiségvásár ezutáni működtetésére vállalkoznának. Az egyik pályázó vélhetően az lesz, akik kitalálta és az utóbbi két évtized nagy részében működtette is a népszerű kezdeményezést. A másik kandidáló talán egy „NER-es” üzleti kör? Egyelőre nem tudni, de sokan erre gyanakodnak.
Tovább olvasomÚjabb kérdések a Sajószentpéteri Közétkeztetési Nonprofit Kft. felügyelőbizottsága körül
A Sajószentpéteri Közétkeztetési Nonprofit Kft. felügyelőbizottsága (FEB) körül az elmúlt hónapokban kialakult eseménysor komoly kérdéseket vet fel az önkormányzati tulajdonú társaság működésével, a tulajdonosi joggyakorlással és a döntési mechanizmusokkal kapcsolatban. A FEB időközben visszahívott elnöke, Tóthné dr. Bodgál Gizella szerint az ügy nem személyes konfliktus, hanem a szabályszerűség és a felelősség kérdése, amely rávilágít a helyi politikai és civil hálózatok működésére.
Tovább olvasom