Párttagsággal szerelnek le a rendőrök az egyik keleti megyében

Megosztás


Többtucatnyi rendőr adta be kérelmét az ország keleti részén, hogy párttag legyen, és ezzel leszerelhessen. A Szabad Európa cikke szerint az érintettek a Jobbikba készülnek belépni.

Már többtucatnyi rendőr beléptetése folyamatban van hozzánk

– mondta a lapnak a párt, ahogy írják, “egyik magas rangú képviselője”.

Hozzátette, hogy a megyéjében nagyságrendileg százan érdeklődtek. De állítólag a Jobbik többi megyei szervezetében is kiugróan magas arányú lett hirtelen a rendvédelmi dolgozók párttagságának kérelmezése.

Szabad Európa szerint a jelenség hátterében az áll, hogy több rendőr megelégelte az alacsony fizetést, és azt a feladatot, amit éppen végez. A lap beszélt is olyan, még állományban lévő egyenruhásokkal, akik nemrég jelentkeztek valamelyik politikai párthoz.

Nem azért lettem rendőr, hogy a déli határon a több milliárdból felhúzott kerítést őrizzem és járőrözzek a kietlen földúton”

– mondta egyikük.

Egy másik pedig azt nehezményezte, hogy a megbecsülése “a béka feneke alatt van”, és úgy érzi, a munka, amit végez, nem igazán rendőri feladat. “Nemcsak a meló, hanem a pénz is sz*r” – összegezte a helyzetet. A megszólalók név nélkül nyilatkoztak.

A helyzet azért is kellemetlen, mert a veszélyhelyzet miatt a rendőrök nem akaszthatják csak úgy szögre az egyenruhát. Ennek oka, hogy a különleges jogrend ideje alatt a rendvédelmi szervek hivatásos dolgozói nem hagyhatják el a testületet. Azt pedig senki sem tudja, hogy a veszélyhelyzetnek mikor lesz vége.

Az egyenruhások a párttagsággal lényegében egy kiskaput használnak ki, mert a Szolgálati Törvény 108. paragrafusának 1-es pontja, illetve az Alaptörvény is kimondja:

A rendőrség és a nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos állományú tagjai nem lehetnek tagjai pártnak, és nem folytathatnak politikai tevékenységet.

A Szabad Európa úgy tudja, nem kevesen éppen erre hivatkozva mondanak fel a munkahelyükön, és nem feltétlenül csak a jobbikosokat keresve: a cikk szerint Magyar Zoltánt, az MSZP országos választmányának tagját több aktív rendőr is megkereste az elmúlt hetekben.

A rendvédelemben dolgozók munkaideje tavaly november óta túllépheti a heti 48 órát, így naponta akár több mint 12 órát is dolgozhatnak, ami azzal jár, hogy a pihenőidejük lecsökken napi 6 órára. Ráadásul fillérekért dolgoznak a rendőrök. Tavaly karácsonyi ajándékként két szem szaloncukrot kaptak. Elnézést kérek, de bruttó 250 ezer forintot keres az utca rendőre, és azt nem lehet a végtelenségig csinálni, hogy csak dolgoztatjuk őket, de nem fizetünk nekik. Most az éjszakai pótlékuk bruttó 190 forint/óra.

Nyilatkozta a lapnak Bárdos Judit, a Belügyi, Rendvédelmi és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (BRDSZ) elnöke.

Elmondása szerint a munkáltató, azaz Pintér Sándor belügyminiszter cserbenhagyta a munkavállalóit, hónapok óta nem ül le az érdekvédelmi szervezetekkel tárgyalni.

Szabad Európa kérdéseivel a tárcához fordult, amely az Országos Rendőr-főkapitánysághoz (ORFK) irányította őket, de onnan egyelőre nem kaptak választ.

Hozzászólások

Related posts