Reggelre 10 milliárdot vont el a kormány a vasútfejlesztéstől a vadászati világkiállítás javára

Az átcsoportosítás adatai a csütörtök éjjel megjelent Magyar Közlönyben szerepelnek, amit a JövőTV szúrt ki. Annak ellenére, hogy a kormány már többször ígéretet tett rá, hogy a vasút fejlesztésével aktívan foglalkozni fog, mindeddig úgy tűnik, hogy ez nem jön igazán össze. Nemrég a hév HÉV szerelvényeinek esetét, amelyről korábban itt írtak. Akár éveket is csúszhat a HÉV régóta várt és egyre sürgősebbé vált felújítása az oroszok javára újraindított beszerzési pályázat miatt. A magyar vasútnak tehát kétségtelenül szüksége lenne a fejlesztésekre fordított támogatásra, azonban az éjjel megjelent Magyar Közlöny szerint a kormány 10 milliárd forintot…

Tovább olvasom

Elkezdődött a pedagógusok soron kívüli oltása

Négyszáznál is több kórházi oltóhelyen, elkezdődött a már korábban regisztrált óvodai és iskolai pedagógusok soron kívüli oltása csütörtökön – közölte a koronavirus.gov.hu. Az oltásra sms-ben kaptak behívót azok, akik március 24-éig érvényesen regisztráltak. Az oltásuk csütörtökön, pénteken és szombaton történik Pfizer-vakcinával. A mostani és a jövő heti oltási akcióra több mint 162 ezer dolgozó kap behívót. – írták. Március 29. éjfélig csaknem 215 ezer óvodai, iskolai, bölcsődei és szakképzési dolgozó regisztrált oltásra. Közülük 174 ezer köznevelési intézmény dolgozója, 29 ezren a szakképzésben dolgoznak, 11 ezren állami vagy önkormányzati, több mint ezren…

Tovább olvasom

Ismét lehet csónakázni a Hámori-tavon

A jó időnek köszönhetően ismét megnyílt a lehetőség a csónakázásra a Hámori-tónál. A hír örömteli, hiszen kevés szórakozási lehetőség nyílhat meg a jelenlegi járványügyi szabályok miatt. Megnyílt a Lillafüred Alapítvány csónakkikötője, amit az ajándékbolt melletti lejáratnál lévő lépcső tövében vehetnek igénybe a kirándulni vágyók. Ugyanakkor felhívják a figyelmet, hogy a parton továbbra is mindenki figyeljen a járványügyi szabályok betartására! Az üzemeltető a csónakokat és az evezőlapátokat is rendszeresen fertőtlenítik. Képek: Horváth Csongor, Lillafüred Online

Tovább olvasom

Figyelje a közlekedési híreket, ha Sajószentpéterre vezet az útja

Sajószentpéteren jelenleg nagyszabású útfelújítási munkálatokat végeznek a város több pontján. Ma a parasznyai elágazásnál aszfaltozzák az utat a Kazincbarcikától Miskolcig tartó sávban, egy nagyjából 50 méteres szakaszon. A forgalom a maradék egy sávra terhelődik, amit egy forgalomirányító szabályoz. Emiatt mindkét irányba torlódás alakult ki a reggeli és a délelőtti időszakban. A felújításokat a következő napokban is folytatni fogják, ezért minden arra közlekedő számítson egy kis időveszteséggel az útja során. Öröm az ürömben, hogy miután lezajlottak a munkálatok, friss útburkolaton közlekedhetünk gépjárművünkkel Sajószentpéteren is.

Tovább olvasom

Tovább terjed a járvány, újabb vakcina-szállítmány érkezik hazánkba

Az elmúlt egy napban 9288 új koronavírusos esetet azonosítottak Magyarországon, ezzel a járvány kezdete óta összesen már 661 721 főre nőtt a számuk. Ebből Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 36 551 főt regisztráltak. Csütörtökre 258 újabb beteg hunyt el a járványban. Így már 20 995-re nőtt a halálos áldozatok száma. A tájékoztatás szerint 5400 fővel nőtt az aktív fertőzöttek száma, 3630-an pedig felépültek. 12 062 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, a számuk tegnaphoz képest 284-gyel csökkent. 1512-en vannak lélegeztetőgépen, 20-szal többen, mint azelőtt. Az operatív törzs újabb, csütörtöki közleményébenkiemelte, hogy a lakosság átoltottsága elérte…

Tovább olvasom

Orbán a rendkívüli interjújában: A nyitás csalóka kifejezés

Orbán Viktorral készített interjút a köztévé, amit szerda este fél kilenctől adnak majd le, de egy rövid részlet már korábban felkerült a híradó.hu-ra. Ebben a miniszterelnök arról beszél, hogy a zárások és a korlátozások leginkább lassítani tudják a fertőzést, ezért szerinte az oltás az egyetlen megoldás, ezzel lehet megölni a vírust. Egészen pontosan úgy fogalmazott, hogy: „Tömeges a fertőzés, és ezt már bizony a zárások és a korlátozások csak lassítani tudják, megállítani már nem. Tavasszal elég volt korlátozásokat bevezetni, és azzal meg lehetett állítani a fertőzést, de ez nem olyan vírus.…

Tovább olvasom

Keresik az ország legszebb konyhakertjét

Idén is meghirdették „A legszebb konyhakertek” című, Magyar Örökség-díjas országos programot – írta Miskolc városvezetése a sajtóközleményükben. A 2013-ban indult kezdeményezés célja az otthoni kertgazdálkodás népszerűsítése a lakosság körében, valamint, hogy a kertművelők munkája – a versenynek köszönhetően – elismerést kapjon, és példájukat követve minél többen kapjanak kedvet ehhez a szép és hasznos hobbihoz. A program sikerét mutatja, hogy indulása óta, az elmúlt nyolc évben közel 16 ezer kertet neveztek és mintegy 92 ezer kertész szorgoskodott közel 11 millió négyzetméternyi területen. A számok azt mutatják, hogy egyre többen látják be:…

Tovább olvasom

Kásler: A pedagógusok 75 százaléka regisztrált az oltásra

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a Facebook-oldalán közölte a pedagógusok oltásával kapcsolatos legfrissebb fejleményeket – írta a JövőTV. A miniszter leírta, hogy a pedagógusok és a köznevelésben dolgozók 75 százaléka regisztrált hétfő éjfélig a koronavírus elleni oltásra. “Közülük mintegy 32 ezren már legalább az első oltást megkapták, a napokban pedig több mint 400 oltóponton veszi kezdetét a regisztráltak oltása.” -hangsúlyozta. A bejegyzésből megtudhatjuk, hogy a jelentkezők két ütemben kapnak majd kórházi oltópontokon Pfizer-vakcinát. Első körben ezen a héten csütörtökön, pénteken és szombaton indul annak a közel 80 ezer pedagógusnak az oltása,…

Tovább olvasom

Három Fidesz-közeli tag kerül a Mol felügyelőbizottságába

Újabb három kormányközeli, illetve fideszes taggal bővül a Mol felügyelőbizottsága, ha a menedzsment április közepén megszavazza saját előterjesztéseit – írja a HVG. Ismét pozícióba kerül Kaderják Péter, aki azon kívül, hogy a Fidesz alapító tagja, nagy tekintélyű energetikai szakember, ám az év elején éppen kitették a szűrét az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkári pozíciójából, hogy aztán március idusán néhány órára kinevezzék az akkumulátorgyártás miniszteri biztosának. Pozícióhoz jut az fb-ben Dorkota Lajos is, akinek tavaly járt le az elnöki mandátuma az energiahivatalban, korábban pedig Dunaújváros fideszes polgármestere volt. Az fb harmadik…

Tovább olvasom

Hegedűs Andrea a kormány kommunikációjáról: „Ahányan vannak, annyifélét mondanak”

Hegedűs Andrea önkormányzati képviselő és miskolci polgármesteri tanácsnok egy bejegyzésében fakadt ki azon, hogy a kormány vírusvédelmi kommunikációja sokszor önellentmondásos, rengeteg szereplő egymásnak ellentmondó információkat terjeszt a médiában. Teljesen szétestek Orbánék. Ahányan vannak annyifélét mondanak. A kormány állítása szerint, ha a tanárok április 7-ig megkapják az oltást, akkor április 19-én kinyithatnak az iskolák. Az a helytelen információ is elhangzott, hogy a védettség 7-8 nap alatt kialakul. De ez nem lehet igaz! A politikus felhívta a figyelmet arra is, hogy az országos tisztifőorvos is rendszeresen hangsúlyozza, hogy az oltástól számítva legalább…

Tovább olvasom