Komoly gond lehet II. Erzsébet királynővel, sorra gyűlnek köré a családtagok is

Orvosi felügyelet alá helyezték a brit uralkodót, nagy lehet a gond, bár a Buckingham-palota kommunikációja eddig próbálta elfedni, most már nagyon úgy tűnik, nagy a baj II. Erzsébettel. Az eredeti közlemény még elfedte a probléma súlyát. II. Erzsébet királynő orvosi felügyelet alatt áll Balmoralban – jelentette be a Buckingham-palota. A palota közleményében az állt: „A ma reggeli további vizsgálatokat követően a királynő orvosai aggódnak őfelsége egészségéért, és azt javasolták, hogy maradjon orvosi felügyelet alatt. A királynő továbbra is jól érzi magát, és Balmoralban tartózkodik.” Azóta azonban változott a helyzet. Károly…

Tovább olvasom

Erősödik a híresztelés, hogy II. Erzsébet királynő hamarosan lemond

1963 óta most először hagyta ki a brit parlament új ülésszakának megnyitását, de más jelek is arra utalnak, hogy a platinaünnepségek után megválhat trónjától II. Erzsébet, aki úgy tűnik, már nem tudja ellátni uralkodói feladatait. II. Erzsébet királynő „epizodikus mozgásszervi problémák miatt” kihagyta a brit parlament 2022/23-as ülésszakának megnyitását, 1963 óta ez volt az első alkalom, hogy a királynő nem vett részt a ceremónián. A Buckingham-palota hétfői közleménye szerint a királynő „miután konzultált orvosaival, vonakodva úgy döntött, hogy nem vesz részt a megnyitón”. A 96 éves uralkodót a trónörökös, Károly…

Tovább olvasom

II. Erzsébetnél elszakadt a cérna, jogi lépéseket tervez saját unokájával szemben

Harry és felesége kritikái rettentően felbőszítették a királynőt, nem hagyja annyiban. A királynőt elkeserítették a Harry és Meghan részéről a családot ért támadások, rágalmazási és adatvédelmi ügyekben jártas jogászokat toboroz. Jogi lépésekre készül a brit királynő, akinek elege lett Harry herceg és Meghan hercegnő “fájdalmas támadásaiból” – írja a brit Sun bulvárlap. A lap szerint a 95 éves uralkodó több tanácsadóval is egyeztet arról, mit tegyenek a családot folyamatosan kritizáló Harry herceggel és feleségével, Meghan Markle-lel. Jogászai állítólag rágalmazási ügyekkel és a magánélet védelmével foglalkozó szakértőkkel vették fel a kapcsolatot. A…

Tovább olvasom