Országos művészeti program részeként rendezik meg Miskolcon a 16. PsychArt24 Művészeti Maratont, amely a pszichiátriai betegséggel élők elfogadását és az előítéletek csökkentését szolgálja. A 24 órás közösségi festésnek a Miskolci Egyetem Zenepalotája ad otthont, ahol péntek déltől szombat délig várják az alkotni vágyókat.
Tovább olvasomCímke: zenepalota
„Figyeljünk jobban arra, hogy ránk kinek van szüksége” – Megyeri Jonatán rabbival beszélgettünk (VIDEÓVAL)
A zsidó őszi nagyünnepekről, a miskolci zsidó közösség életéről és a többségi társadalommal való nyitott párbeszéd fontosságáról beszélgettünk Megyeri Jonatán rabbival. Az interjú apropóját a Zorger Kántorkórus miskolci koncertje adta, amelyre egyenesen Izraelből érkeztek a fellépők, hogy a zsidó újév és a jom kipur közötti „félelmetes napok” időszakának liturgikus hagyományaiból adjanak ízelítőt.
Tovább olvasomNyolc országból érkeznek fiatal gitártehetségek Miskolcra hétvégén
Az V. Miskolci Egyetemi Tavaszi Fesztivál keretében április 18-án és 19-én rendezik meg a Miskolci Nemzetközi Gitárversenyt a Zenepalotában. A rangos megmérettetésre nyolc országból érkeznek fiatal gitárművészek, akik több fordulóban, klasszikus gitárrepertoárral bizonyítják tudásukat szakmai zsűri előtt.
Tovább olvasomMegmentésre vár a csaknem 100 éves „királynő” – megújulna a miskolci Zenepalota orgonája
A város egyik legfontosabb kulturális öröksége, az épülettel egyidős orgona mára válságos állapotba került. A miskolci közösség azonban összefogott, hogy megmentse a Zenepalota „királynőjét”.
Tovább olvasomMiskolc is csatlakozott a 24 órás festőmaratonhoz – több mint 140 alkotás született
Idén először Miskolc is részese lett a PsychArt24 művészeti maratonnak, amely immár 15. alkalommal hívta egy közös alkotásra a pszichoszociális fogyatékossággal élőket és az egészséges résztvevőket. A több száz alkotót felvonultató esemény szeptember 26-27-én zajlott, és az ország kilenc városában, Budapesten, Debrecenben, Szegeden, Pécsen, Békéscsabán, Kecskeméten, Kalocsán, Miskolcon és Sopronban kínált lehetőséget a kreativitás kibontakoztatására.
Tovább olvasomFedezzék fel Miskolc rejtett zenei kincseit egy időutazáson a Bősze-Merényi duóval!
Ki gondolná, hogy Miskolc utcáin sétálva egy különleges zenei kalandozásba csöppenhetünk, ahol kiderül, hogy miért vésett verset egy költő egy cigányprímás hegedűjébe az első világháborúban, vagy hogyan épült fel mindössze 14 hónap alatt csákánnyal és lapáttal a város impozáns Zenepalotája? Február 23-án, egy vasárnapi délelőttön mindez és még sok más zenei csemege is kiderül azon a városnéző sétán, amelyet Bősze Ádám zenetörténész és a miskolci lokálpatrióta, Merényi Dániel vezet majd.
Tovább olvasomMi történt? – vészfékezés miatt áll a forgalom a zenepalotánál
A villamos vezetője elnézhette a forgalmi lámpa jelzését. Egy utashoz mentőt kellett hívni.
Tovább olvasom