Mutatjuk, hol kaphatók az Avasi kilátó híres sziluettjével ellátott termékek

Jelenleg is zajlik az Avasi kilátó újjáépítése a Kilátó ReStart program keretében, melyről korábban mi is cikkeztünk. A kilátó mára Miskolc ikonikus épületének, már-már a város fő jelképévé vált, melyet dísztárgyakon, képeslapokon, könyvekben is megörökítettek, manapság pedig ruhákra és sapkákra varrják a torony különböző ábrázolásait, mely ma már majdhogynem márkajelzés jelleget tölt be. Ennek apropóján körülnéztünk az interneten, hogy milyen ruházati cikkek, kiegészítők és emléktárgyak kaphatók a híres sziluettel. Az Észak-Keleti Átjáró Egyesületnél igencsak bő a választék az Avasi kilátós termékekből; lehet kapni ujjatlan trikót, rövidujjú pólót, pulóvert, nyakkendőt, baseball-sapkát, téli…

Tovább olvasom

Elképesztő módon alázták meg társaikat tinédzserek a Miskolc Plázában

Megrázó videók láttak napvilágot arról, hogy fiatal, vélhetően középiskolás lányok hogyan bántalmazzák, illetve alázzák meg társaikat. A felvételek a Miskolc Plázában készültek. Az egyik videón, mely a pláza tetején készült egy lány megalázása látszik. Több társa veszi fenyegető módon körbe, miközben a videót készítő ekképp biztatja őket: „Pofozd meg, fejeld meg”. Az egyik lány végül megüti a fenyegetett társát, aki ennek hatására enged a kényszernek és letérdel támadói előtt. A videón még hallatszik, hogy egy másik lány elképedve azt mondja: „Most kajak g**i ennyire megalázzátok egymást?” A másik felvételen a…

Tovább olvasom

Ok nélkül esett neki két várakozónak egy villamosmegállóban a miskolci fiatalember

A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy 19 éves férfi ellen súlyos testi sértés bűntette és könnyű testi sértés vétsége miatt. A vádirat szerint a vádlott 2022. május elején, délután, Miskolc belvárosában egy villamosmegállóban belekötött egy várakozó nőbe és annak nagybátyjába. Az elkövető rövid szóváltás után a férfit ököllel fejen ütötte, majd amikor a sínekre esett, még két ütést mért a fejére. A nő a rokona védelmében el akarta tolni a vádlottat, azonban a támadó megütötte a földön fekvő sértettet, majd a nő ellen fordulva őt a felső testén gyors…

Tovább olvasom

Jó reggelt Miskolc! Szerdai időjárás, név- és születésnaposok, ezen a napon történt

Ilyen időre számíthatunk Szerdán változóan felhős-napos időre van kilátás. Több tájegységünkön kialakulhatnak futó záporok, néhol esetleg zivatar is. Az északias szél sokfelé élénk, helyenként erős lehet. Reggel általában 3 és 10, délután 12 és 19 fok között alakulhat a hőmérséklet. Ma őket ünnepeljük Névnap Emma, Emmi, Ezékiel, Galatea, Garfield, Gerold, Gilda, Girót, Kocsárd, Leó, Leon, Lionel, Malvin, Malvina, Orália, Timon, Zserald, Zseraldin, Zseraldina Az Emma név eredete és jelentése: germán eredetű, alakváltozataival, az Irma és a német Erma névvel együtt Ermin, Irmin germán isten nevéből származik, más feltevések szerint a germán…

Tovább olvasom

Több, mint harminc ittas sofőrt fogtak a borsodi rendőrök a múlt héten

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai 31 ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év tizenötödik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna. A rendőrök a tavaszi hónapokban kiemelt figyelmet fordítanak a közúti ellenőrzések során az ittas, illetve bódult vezetők kiszűrésére, mivel akik így vesznek részt a forgalomban, azok magas kockázati tényezőt jelentenek a biztonságos közlekedés számára. Hangsúlyozni kell, hogy az ittas, vagy bódult állapotban elkövetett járművezetés bírósági eljárást is vonhat maga után. A megye útjain 2023. április 10-e és április 16-a között 69 közúti közlekedési baleset történt, ebből öt esetben ittas…

Tovább olvasom

Értékes pontokat hullajtott el a DVTK, az edző kiakadt – videó

Ahogy arról tegnap már beszámoltunk, a DVTK 1-1-es döntetlent játszott hazai pályán a Mosonmagyaróvár együttese ellen. A piros-fehérek háza táján több okból is bosszantó lehet az értékes pontok elhullajtása, mindez a vezetőedző meccs utáni nyilatkozatában is kitűnik. Az első félidőben a hazaiak előtt rengeteg ziccer adódott, viszont a magyaróváriak kapusa, Heinrich Márk hatalmas bravúrral hárította a kapujára zúduló lövéseket. Tegyük hozzá azonban, hogy Lőrinczy Attila tizenhat méteres kísérleténél a kapufa segített rajta és csapatán a 17. percben, illetve nem mehetünk el említés nélkül Eppel Márton teljesítménye mellett, aki két alkalommal…

Tovább olvasom

Látja a kockázatokat, nem klímaszkeptikus, de a részletekkel bajban van és felületes – ChatGPT klíma kérdezz-felelek és értékelés

Az OpenAI által fejlesztett és tavaly novemberben elindított mesterséges intelligencia (MI) chatbot, a ChatGPT világszerte hatalmas hullámokat gerjesztett és gerjeszt a mai napig. A techvilág nagyágyúi, MI-fejlesztők hada és más neves értelmiségiek is az emberiségre leselkedő alapvető kockázatot látnak az MI kontroll és felügyelet nélküli fejlesztésében, ezért a további fejlesztések felfüggesztését kérték. A mesterséges intelligenciák által uralt jövőképtől való rettegés mellett az ügynek gazdasági-társadalmi oldala is van: a Goldman Sachs korábbi elemzése szerint akár 300 millió állást is át tudna venni az MI, többek között a szövegírást is. A Másfélfok…

Tovább olvasom

146 lakástűz, 4 halott és 15 sérült az első negyedévben

2023 első negyedévében 146 lakóépületet érintő tűz miatt avatkoztak be a hivatásos tűzoltók Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. A lakástüzek következtében 15-en sérültek meg, többségük füstmérgezést szenvedett, 4 embert pedig már nem lehetett megmenteni. Leggyakrabban idős emberek válnak ilyen eset áldozatává, mert mire észlelik a tüzet, addigra már halálos mennyiségű füstöt lélegeznek be, ezért különösen fontos az ő otthonaikat füstérzékelőkkel felszerelni. A tűzoltók a tűzzel érintett ingatlanokból 6 embert mentettek ki. 51 alkalommal a kéményben keletkezett a tűz, de gyakori volt, hogy a kazánházban, vagy a melléképületben csaptak fel a lángok és terjedtek…

Tovább olvasom

Több milliós támogatásból fejlesztik a Hernád-parti turizmust

„RivEr JOurney experIenCE (REJOICE) – Aktív turizmusfejlesztés a Hernád folyó mentén„ címmel indult meg egy nemzetközi együttműködési projekt, melynek keretében Hernád-menti önkormányzatok, vállalkozások és civil szervezetek dolgoznak azon, hogy tevékenységükkel nagy lépést tegyenek előre a Hernád folyó aktív turizmusának a fejlesztésében. Az Interreg V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Program támogatásával induló projekt során olyan határon átívelő komplex turisztikai szolgáltatáskínálat létesítése valósul meg, melynek során egy, a Hernád folyót lefedő kajak-kenu és kerékpárkölcsönző hálózat létrehozása, kikötőpontok- és szálláshelyek, valamint ehhez kapcsolódó egyéb infrastruktúra és kommunikációs tevékenység kerül kialakításra. A szlovák-magyar partnerségben összesen 15…

Tovább olvasom

Elmegyógyintézetbe került a Miskolcon letartóztatott csornai gyilkos

Letartóztatták, majd elmegyógyintézetbe vitték azt a 21 éves debreceni férfit, aki csornai közös bérlakásukban több mint harminc késszúrással megölte jómódú vállalkozó szeretőjét. A gyilkosság napján a 39 éves csornai férfi feleségéhez és gyerekeihez ment volna egy szülinapi bulira, ahová fiatal szeretője nem mehetett vele, ezért az féltékeny lett, majd a férfi dühében halálra késelte őt. Az elkövető Miskolcra szökött, majd a rendőröket meglátva végezni akart magával, de kórházba vitték, és életmentő műtétekkel megmentették. Rendőri őrizet alatt a kórházban annyit javult az állapota, hogy ki tudták hallgatni, és letartóztatták. Áldozatát pénteken…

Tovább olvasom