Az OTP Bank Liga 29. fordulójában a Mezőkövesd Zsóry FC 2-1 arányban maradt alul hazai pályán a ZTE együttesével szemben. Négy fordulóval a bajnokság vége előtt még nem dőlt el, hogy a matyóföldiek maradnak-e az NBI-ben. Két rendkívül nehéz helyzeben lévő csapat mérkőzött egymással szombaton a Mezőkövesdi Városi Stadionban. A zalaiak az előző négy mérkőzésükön háromszor szenvedtek vereséget, és egy sovány döntetlenre futotta a Kisvárda ellen. A csapat gyenge teljesítménye miatt menesztették Ricardo Moniz vezetőedzőt, akit Boér Gábor váltott a kispadon. A kövesdiek valamivel jobb mérleggel rendelkeztek a meccs kezdete…
Tovább olvasomSzerző: Kiss Pál
Felgyújtott egy házat Zemplénagárdon az ittas rongáló
A Sátoraljaújhelyi Járási Ügyészség nagyobb kárt okozó rongálás bűntette miatt emelt vádat egy 34 éves férfival szemben. A vád szerint a vádlott 2022. március 5-én este 8 óra körül – erősen ittas állapotban – szándékosan felgyújtotta az általa lakott, de egy másik férfi tulajdonát képező zemplénagárdi lakóházat, mely ennek következtében kiégett. A vádlott által okozott tűz a szomszédos ingatlanokat nem veszélyeztette. A vádlott cselekményével a sértettnek – az ingatlan tulajdonosának – 1,5 millió forint összegű kárt okozott. Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottal szemben végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására és a sértett…
Tovább olvasomRablás Kazincbarcikán
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akivel szemben rablás bűntette miatt indult büntetőeljárás. A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított 2022. április 28-án a kora délutáni órákban megpillantotta a kazincbarcikai áruházba belépő fiatalkorú sértettet, akivel korábban már egy alkalommal bort vetetett magának. A férfi a boltban közvetlenül a sértett mellé lépett és közölte, hogy ismét vásárolni fognak, de most kés van nála, miközben többször igazgatta a ruháját, mintha abban valamilyen tárgyhoz nyúlna. A sértett a fenyegetés hatására megijedt, de az áruházban még biztonságban érezte magát, és végül…
Tovább olvasomJó reggelt Miskolc! Keddi időjárás, név- és születésnaposok, ezen a napon történt
Ilyen időre számíthatunk Kedden a Dunántúlon borongós időre van kilátás, délutánra a középső majd keleti tájakon is megnövekszik a felhőzet. Napközben helyenként fordul elő kisebb csapadék, délután nyugaton egyre többfelé eleredhet az eső. A délkeleti szél az ország középső harmadán többfelé erős lehet, nyugaton pedig az északi szél támadhat fel. Délután 16-25 fok várható, nyugaton lesz hűvösebb, keleten melegebb. Ma őket ünnepeljük Névnap Zsigmond, Atanáz, Aténa, Aténé, Athena, Atina, Borisz, Borocs, Minerva, Nétus, Nétusz, Pellegrin, Peregrina, Ráchel, Ráhel, Rákhel, Rákis, Zoé, Zója A Zsigmond név eredete és jelentése: A germán eredetű…
Tovább olvasomTokió, New York, Milánó, Miskolc – exkluzív interjú Jakab Viktória fotómodellel
Jakab Viktória neve nem ismeretlen a modellvilágban, rengeteg neves tervezővel dolgozott már együtt és számtalan magazinban láthattuk nem csak itthon, de külföldön is. A fotó-és kifutómodell többek között miskolci kötődéseiről, a modellszakma előnyeiről és árnyoldaláról, és jövőbeli terveiről beszélt lapunknak. – Kérlek, mesélj arról, honnan indultál, és hogy találtál rá a modellkedésre! – Eredetileg miskolci vagyok, de már kb tíz éve Budapesten élek. A családom – a szüleim és az egyik féltestvérem – jelenleg is a borsodi megyeszékhelyen lakik. Édesanyám a Miskolci Nemzeti Színházban dolgozik, ezért gyerekként, sőt már a…
Tovább olvasomBorsod legszebb helyei – A sárospataki vár
A sárospataki Rákóczi-vár a magyarországi késő reneszánsz építészet legértékesebb alkotása, a magyar nemzeti örökség része. Jellegzetes négyzet alakú tornya a téma iránt kevéssé érdeklődők számára is ismerős lehet az 500 forintos bankjegy hátoldaláról. Az újabb kutatások Patak várát nem Sárospatakra, hanem (Sátoralja)Újhelyre teszik, mivel Patak nem egy város, hanem egy terület neve volt a középkorban, minthogy a vidék elöljáróját is pataki ispánnak nevezték. Patak tehát jelentette részint azt a települést, amelynek lakosai vallon vendégnépek voltak, részint egy tágabb fogalmat, a pataki erdőispánságot, melyet 1390-ben Zsigmond király Perényi Miklós szörényi bánnak ajándékozott. Az…
Tovább olvasomZarándoklat Bodrogkeresztúrra: a lakosságszám csökken, az ingatlanárak nőnek
Ahogy arról korábban már beszámoltunk, több tízezer ortodox zsidó érkezett a zempléni kistelepülésre, hogy megemlékezzen a magyar származású, világhírű rabbiról, Jesaje Steinerről. Az öt napon át tartó rendezvényt a rabbi Egyesült Államokban élő leszármazottai szervezték. Yahrzeit (ejtsd: jórcájt). Így nevezik a jiddis nyelvben azt a zarándoklatot, melynek alkalmából egy már elhunyt, nagyrabecsült prominens személyiség sírjánál összegyűlnek a hívők, hogy megemlékezzenek róla és imádkozzanak hozzá. Jesaje Steiner tiszteletére a világ minden tájáról érkeztek zarándokok Bodrogkeresztúrra, hogy leróják tiszteletüket a csodarabbi emléke előtt, illetve, hogy a hitük szerint a sírjánál elmondott imáikkal…
Tovább olvasomElismerések a Rendőrség Napja alkalmából
Rendőrök és rendőrségi dolgozók vehettek át jutalmat a Szent György nap alkalmából tartott állománygyűlésen.
Tovább olvasomElfogadta a közgyűlés a főkapitány beszámolóját
Czinege László r. dandártábornok a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője 2023. április 27-én számolt be a közgyűlés előtt a megye 2022. évi közbiztonsági, bűnügyi helyzetének alakulásáról. A közgyűlés megköszönte a megyei rendőr-főkapitányság munkáját, majd a beszámolót egyhangúlag elfogadta. A közgyűlésen felszólalt még dr. Gömbös Sándor r. dandártábornok, az Országos Rendőr-főkapitányság hivatalvezetője is. A tájékoztatót megelőzően a közgyűlés a „Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Közbiztonságáért” díjat adományozta Duber Imre r. alezredesnek a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Mélységi és Közterületi Támogató Osztály vezetőjének, Molnár Emil r. alezredesnek a Miskolci Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztály vezetőjének és az Ózdi Rendőrkapitányság…
Tovább olvasomJó reggelt Miskolc! Pénteki időjárás, név- és születésnaposok, ezen a napon történt
Ilyen időre számíthatunk Pénteken a kezdeti napos időt követően nyugat felől egyre több, vasatagabb felhő borítja be az eget, és a délután második felében nyugaton, északnyugaton, este pedig már máshol a Dunántúlon is kialakulhat eső, zápor. Főként itt lesz élénk, nyugaton, északnyugaton erős a délies szél. Hajnalban -3, +7, délután pedig 16-21 fok várható. Ma őket ünnepeljük Névnap Valéria, Aszter, Bulcsú, Demény, Dorisz, Fedóra, Feodóra, Ménrót, Nimród, Pál, Páris, Patony, Patrícia, Patrícius, Patrik, Pável, Pósa, Teodóra, Vélia, Vella, Velma, Vitália, Vitális, Vitéz, Vitold, Vitolda A Valéria név eredete és jelentése: A…
Tovább olvasom