Ezek az ingatlanok kerülnek ingyenesen egyházi tulajdonba Miskolcon

Összesen kilenc ingatlan jut ingyenesen egyházi tulajdonba Miskolcon, melynek jogi alapját egy februárban megszavazott törvény bizosítja. Mivel a törvény értelmében az igényelt ingatlanvagyont legkésőbb az adott nevelési, illetve tanév kezdetéig kell az egyházi fenntartó tulajdonába adni, az önkormányzat a májusi közgyűlési ülésen tervezi az ügyre vonatkozó előterjesztés megvitatását. Mint ismert, egy új törvény nyomán február végéig ismét megnyílt a lehetőség az egyházak előtt, hogy az egykor a tulajdonukban álló ingatlanokat visszakérjék. Ráadásul a Semjén Zsolt által jegyzett módosítás szerint február 28-ig olyan állami, önkormányzati épületek tulajdonjogára is bejelenthették igényüket az…

Tovább olvasom

Jó reggelt Miskolc! Szerdai időjárás, név- és születésnaposok, ezen a napon történt

Ilyen időre számíthatunk Szerdán a Dunántúlon, északon és a főváros környékén fordulhat elő tartósabb eső, máshol szakadozottabb lesz a felhőzet. Záporok délután, este az Alföld középső és déli részén is kialakulhatnak, néhol az ég is megdörrenhet. Többfelé élénk, nyugaton és északkeleten erős lesz az északias szél. Az enyhe reggelt követően a csúcshőmérséklet 15 és 24 fok között alakulhat, a tartósan felhős, csapadékos tájakon lesz hűvösebb. Ma őket ünnepeljük Névnap Irma, Tímea, Alexander, Antonella, Antónia, Eutímia, Fülöp, Horác, Ivola, Jakab, Juvenál, Letta, Maura, Sándor, Seherezádé, Ténia, Timon, Timót, Timóteus, Timóteusz, Ugor, Viola,…

Tovább olvasom

Holttestet találtak a Molnár-sziklánál

A holttest kiemelése sok időt vett igénybe, az azonosítás csak ez után következik. A minap.hu információi szerint Alsó-Hámornál rendőri intézkedés van folyamatban, az arra járók több rendőrautót is láttak a Molnár-sziklánál. Janasóczki Attila, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense megerősítette az információkat. Bebizonyosodott, hogy egy holttestet találtak a szikla tövében. Kedd kora délután megkezdték a holttest kiszabadítását a kövek közül, ezt követi majd az azonosítás. Az elhunyt személy kilétéről egyelőre nem tudni semmi biztosat, a rendőrség annyit mondott, hogy az elsődleges információk alapján bűncselekmény gyanúja nem merült fel az ügyben. Az…

Tovább olvasom

Országos rekordot döntöttek a bekecsiek

A „Magyar rekordok gyűjteménye” című kiadvány – egyebek mellett – tartalmazza, hol készítették a legnagyobb kolbászt, a leghosszabb rétest, hol sütöttek a legtöbben szalonnát egy tűzön. Bekecs település ez utóbbit igyekezett beállítani, jó esetben megdönteni május első napján. Dombrádon 230-an ültek a parázs mellé annak idején, így hát nem kis kihívás előtt álltunk – árulta el Bodnár László, a település polgármestere. – Kilencven méter hosszú, egy méter széles, negyven centiméter magas tűzteret alakítottunk ki a focipályán. Ezt töltöttük fel faágakkal és félórával a sütést megelőzően gyújtottuk meg, hogy a nyársakra…

Tovább olvasom

Égő lakásból mentettek ki egy idős asszonyt az encsi rendőrök

A járőrök egy kigyulladt szikszói lakásból mentették ki annak tulajdonosát. Telefonon érkezett bejelentés 2023. április 30-án 23 óra körül a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság Tevékenységirányítási Központjába, hogy a szikszói Pázmány Péter úton lévő egyik családi ház nyílászáróin és tetőzetén keresztül sűrű füst ömlik ki. Az Encsi Rendőrkapitányság járőrei azonnal a helyszínre mentek, akik behatoltak az akkor már égő tetőszerkezetű épületbe és onnan épségben kimentették a 78 éves házigazdát. Az időközben kiérkező tűzoltók a tüzet eloltották, míg a mentőszolgálat munkatársai a kimentett asszonyt vizsgálták meg, aki – amint kiderült – nem szenvedett…

Tovább olvasom

Mezítláb az autópályán – videó

A megyei autópálya szakaszokon a rendőrök folyamatosan ellenőrzik a forgalmat. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a biztonsági öv használatának hiánya ugyanolyan veszélyes, mint mezítláb vezetni. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság Encsi Autópálya Alosztályának munkatársai a napokban végrehajtott akciójukban, elsősorban a biztonsági öv használatát ellenőrizték az M30-as autópálya arnóti szakaszán. Húszezer forint helyszínbírságot szabtak ki az egyenruhások azoknak a kamionsofőröknek, akik nem használták a biztonsági övet. Azoknak a vezetőknek is, akik ugyan „bekötötték” azt, de úgymond ráültek és az övet ellenőrzés idejére hátulról előre húzták. Ez veszélyes manőver! Az autópálya rendőrök miközben…

Tovább olvasom

Rengeteg dolga van a mályi madármentőknek az áramütött gólyákkal

Korábban már írtunk a Mályi Madármentő Állomás munkatársainak szép, de nagyon nehéz hivatásáról. Különösen nehéz dolguk van tavasszal, amikor visszatérnek hazánkba a költöző madarak, közülük is a villanyoszlopok tetején fészkelő gólyákra leselkedik a legnagyobb veszély. A mályi madármentők Facebook oldalán megfigyelhetjük, hogy az elmúlt héten több helyről is hívták őket áramütött gólyákhoz. Múlt kedden Újfehértóra vonultak ki, ahol az egyik helyi lakos felfigyelt rá, hogy a házuk előtti villanyoszlopon lévő gólyafészekből hiányzik a költőpár egyik tagja, melyet valószínűleg áramütés ért. A szerencsétlenül járt állatot nem találták meg, úgyhogy azt a…

Tovább olvasom

Az aludobozok visszagyűjtésével most megszépülhet a miskolci campus

Miskolcra, pontosabban a Miskolci Egyetemre érkezett a HELL cégcsoport aludobozgyűjtő kampánya, a HELLoAlu. Az egy hónapig futó kampányban a hallgatók speciális, szelektív aludobozgyűjtő pontokon gyűjthetik az üres italos dobozokat. Az akció nemcsak környezetvédelmi szempontból hasznos, de az egyetemisták is jól járnak: minél több dobozt gyűjtenek össze május 20-ig, annál komplexebb kültéri pihenővel gazdagodhat a Miskolci Egyetem. Tavaly ősszel indította útjára a HELL cégcsoport a környezettudatos hulladékgyűjtésre ösztönző kampányát, a HELLoAlut, melyben Budapest több villamosmegállója alakult át egy hónapra számlálóval ellátott speciális doboz-visszagyűjtő ponttá, ezzel irányítva a figyelmet a megfelelő helyre…

Tovább olvasom

Észak-Magyarországon nőtt a legnagyobb arányban a foglalkoztatottság

Az észak-magyarországi régióban (Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megyékben) növekedett a legnagyobb mértékben a foglalkoztatottsági ráta 2022 végére, 2,3 százalékponttal többen álltak alkalmazásban, mint egy évvel korábban – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal év eleji kimutatásából. A lokálisan jelen lévő HR szolgáltatók szerepe egyre erősödhet abban, hogy a régióban rejlő lehetőségeket még közelebb hozzák mind a vállalatok, mind pedig a munkavállalók számára. 17 ezer fővel magasabb volt országosan a foglalkoztatottak átlagos létszáma 2022 decemberében, mint az ezt megelőző évben – közölte 2023 januárjában a Központi Statisztikai Hivatal. A közleményből kiderül,…

Tovább olvasom

Borsodi politikusok a pápalátogatáson

Lapunk is beszámolt a közelmúlt legnagyobb szabású eseményéről, Ferenc pápa budapesti látogatásáról. Az egyházfő vizitációján BAZ megye több neves politikai szereplője is tiszteletét tette. Koncz Zsófia, BAZ megye 6. választókörzetének országgyűlési képviselője ekképp köszöntötte a pápát a közösség hálón: Molnár Péter önkormányzati képviselő, a miskolci KDNP frakcióvezetője az alábbi fotót készítette az események sűrűjében: Veres Pál, Miskolc város polgármestere szintén ott volt a tömegben, Facebook oldalán így számolt be élményeiről: Felejthetetlen élmény volt ma részt venni Ferenc pápa szentmiséjén a Kossuth téren.Már kora reggel megtelt a tér, több tízezren köszöntöttük…

Tovább olvasom