Felcsillant a remény Encsen a bevásárlóközpont ügyében

Hiába döntöttek úgy az encsiek még 2021-ben, hogy fontos lenne számukra egy úgy bevásárlóközpont, a beruházáshoz kormányzati engedélyre van szükségük a plázastop törvény miatt. Eddig pedig nem sikerült a kormányt meggyőzniük. Lázár János építési és közlekedésügyi miniszter sárospataki fóruma után azonban újra felcsillant a remény.

Tovább olvasom

Kiderült, hogy hazudtak a politikusok az októberi átadásról, továbbra is kérdéses mikor lesz újra járható az M30-as

Részletes tájékoztatást adott ki a Strabag az M30-as autópálya javítási munkálatainak helyzetéről és arról is, hogy mi okozta a problémát. A Lázár János által terrorizált cég a politikai támadásra szakmai válasszal reagált, de az is kiderült, hogy az előzetes tervekben soha nem szerepelt a gyakran emlegetett októberi átadás.

Tovább olvasom

A Borsod24 meghívására Miskolcra látogat hazánk első rendszerváltás utáni külügyminisztere

Néhány nappal korábban már beszámoltunk a hírről, hogy idén még három izgalmas rendezvénnyel készül a Borsod24, amelyre sok szeretettel várunk minden érdeklődőt. November 20-án egy igazán különleges vendég, Jeszenszky Géza, hazánk első rendszerváltás utáni külügyminisztere látogat hozzánk.

Tovább olvasom