Hiába döntöttek úgy az encsiek még 2021-ben, hogy fontos lenne számukra egy úgy bevásárlóközpont, a beruházáshoz kormányzati engedélyre van szükségük a plázastop törvény miatt. Eddig pedig nem sikerült a kormányt meggyőzniük. Lázár János építési és közlekedésügyi miniszter sárospataki fóruma után azonban újra felcsillant a remény.
Az úgynevezett plázastop törvényt a kormány még évekkel ezelőtt vezette be. Ennek értelmében 400 négyzetméternél nagyobb bevásárlóegység csak kormányzati jóváhagyással épülhet. Azok a településeknek, amelyek a magyarok által kedvelt multinacionális kereskedelmi vállalkozásokat – Aldit, Lidlt vagy Spart – szeretnének a településükre, kormányengedélyre van szükségük. Encs önkormányzata is ebben a helyzetben van.
Mikola Gergely, Encs polgármestere is részt vett Lázár János október végén rendezett Lázárinfó elnevezésű fórumán, ahol kérdéssel fordult a miniszterhez. A kérdés célja az volt, hogy megtudja, mit kell tennie az encsi önkormányzatnak és az encsieknek ahhoz, hogy megvalósulhasson a kereskedelmi szolgáltatás bővítése az ipari területükön. A fejlesztést az Integrált Településfejlesztési Stratégiájuk is tartalmazza.
Mikola Gergelynek és a képviselőtestületnek is az az álláspontja, hogy egy önkormányzatnak a helyi közösség igényeit, elvárásait kell megvalósítania.
Mindannyian tisztában vannak azzal, hogy a multinacionális cégek helyett a hazai tulajdonú kereskedelmi vállalkozásokat segíti a plázastoppal a kormányzat. Az elvekkel egyet tudnak érteni, de a megvalósítást viszont már árnyaltabban kellene kezelni.
Az Abaúj központjának számító Encs a 2010-es években kimaradt a nagyobb kereskedelmi szolgáltatásbővítési fejlesztésekből. A kedvelt kereskedelmi boltokat a helyiek csak nagyobb távolságban, Miskolcon és Sátoraljaújhelyen érhetik el. Ma is sokan utaznak nagybevásárlásra havonta, két hetente az említett városokba, igy nem meglepő, hogy egy kérdőíves felmérésen, amelyet 2021-ben készített az önkormányzat, elsődleges városfejlesztési célok között a kereskedelmi szolgáltatás bővítése szerepelt.

A multinacionális cégek városba telepítésének pro és kontra érvei vannak, mondja Mikola Gergely. Mellette szól, hogy kialakul a városban egy verseny a szolgáltatás és a foglalkoztatás terén egyaránt. Javulhat vele a kereskedelmi szolgáltatás színvonala, és bérversenyre készteti a munkáltatókat. A kontra érvek közé tartozik a helyi kis- és középvállalkozások helyzete, hogy azok képesek legyenek a verseny mellett megmaradni.
– Az önkormányzat számára fontosak a helyi vállalkozások, de az is, hogy ők is javítsanak a szolgáltatások minőségén. A képviselőtestület elkötelezett arra, hogy kedvezményekkel támogassa azokat. Azt gondolom, egy ilyen helyzetkezeléssel mindenki jól járhat. A lakosság minőségi szolgáltatást kap, helyben marad a vásárlóerő, és az iparűzési adóból bevétele származik az önkormányzatnak – hangsúlyozza Mikola Gergely.

Encs Önkormányzata lakossági felhatalmazással kezdett bele 2022-ben egy 32 hektáros ipari terület fejlesztésébe két fontos céllal: hogy munkahelyteremtő beruházások érkezhessenek a városba, és a szolgáltatások minőségének javuljon. Jelenleg is tart az infrastrukturális fejlesztés a területen. Ebben az évben készült el a koncepciójuk a szolgáltatás minőségének javítására, amely a helyi vállalkozók segítésére egyebek mellett egy önkormányzat által működtetett helyi termékeket árusító boltot is tartalmaz.
A kormány plázastop bizottságának azonban nem nyerte el a tetszését az egész bevásárlóudvar koncepció, szakmai és nem szakmai indokokra hivatkozva elutasította azt.
– Egy jó városvezetésnek az a dolga, hogy képviselje a helyi lakosság elvárásait, és ne adja fel az első problémánál – osztja meg hitvallását Mikola Gergely. – Ezért is döntöttem úgy, hogy egy nyílt fórumon, a Lázárinfón teszem fel a kérdést a miniszternek, hogy mit kell tenniük az encsieknek ahhoz, hogy megvalósuljanak az álmaik. A választ megkaptuk. A miniszter arról tájékoztatott, hogy ha az önkormányzat garantálja, hogy a betelepülő multik hozzájárulnak az encsi közösség fejlesztéshez is, akkor nincs akadálya annak, hogy megadja a kormány az engedélyt az építkezéshez. Törvényileg az önkormányzatnak van lehetősége arra, hogy ilyen megállapodásokat kössön a településen működő multinacionális vállalatokkal. Ebben már van tapasztalatunk, hiszen az egyik kereskedelmi hálózat is nyitott volt arra, hogy 8 millió forinttal támogasson egy útfejlesztést. De számos más lehetőség is adott, hiszen a cégek támogathatják akár a gyermekétkeztetést, a helyi kulturális és sportéletet is – részletezte a polgármester.
A Lázárinfó után Mikola Gergely a közösségi oldalán számolt be az encsieknek a miniszter válaszáról, a videó már több mint százezer megtekintésnél jár.
– Arra a kértem a helyieket, hogy erősítsék meg a felhatalmazást ebben az ügyben, amit megkaptunk. Így tovább tárgyalunk a leendő betelepülőkkel, akik nyitottak Encs támogatásra. Bízom benne, hogy a magyar kormány nem megy szembe a helyiek akaratával, és megvalósulhatnak a fejlesztéseink – fogalmazott Mikola Gergely.
Szerző: Maros Éva
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!
