Legfőbb érték az együttműködés

Megtartotta Záró Paktumszervezeti ülését Miskolc Megyei Jogú Város Foglalkoztatási Paktum Programja (TOP-6.8.2-15-MI1-2016-0001). A rendezvényt szervező Paktumiroda 2023.06.19-én a polgármesteri hivatal Dísztermébe várta azokat a cégeket, és partnereket, akik a Paktum 2017-es Együttműködési Megállapodásának aláírása óta részt vettek a Foglalkoztatási Paktum munkájában. A projekt kezdetekor a Partnerségre lépő szervezetek arra vállalkoztak, hogy 4 kiemelt cél mentén segíteni fogják és mozgósítják szellemi és anyagi erőforrásaikat Miskolc támogatása érdekében és helyi, valós munkaerő-piaci keresleten és kínálaton alapuló foglalkoztatási – és gazdaságfejlesztési programokat valósítanak meg. A program konzorcium vezetőjeként Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata…

Tovább olvasom

Szabadságon az Európai Parlamentben – Lőrincz Csaba írása

Varga Judit távozása az Igazságügyi Minisztérium éléről nem annyira tűnik menekülésnek, mint egy kényelmesebb pozíció lehetőségének, amíg a rá nézve kínos ügyeket elsimítják itthon. Ideális szabadság, és még fizetnek is érte. A hajnali műszak nagy előnye, hogy könnyű feldolgozható témát találni. Másfelől garantáltan rendbe teszi a reggeli alacsony vérnyomást, amikor olyan híreket olvashatunk elsőként, minthogy lemond Varga Judit. Nem ért teljesen váratlanul az információ, egy nappal korábban azt is feldolgoztam, hogy Varga listavezető lesz a Fidesz EP kampányában a pártlistán, így biztosra lehetett venni, hogy lemondása csupán idő kérdése. Az…

Tovább olvasom

Vér- és plazmaadás BAZ megyében: a segíteni akarástól a megélhetésig és az extra profitig

Sokan viszolyognak a tűszúrástól, ezért nehezen szánják rá magukat, pedig a véradással életeket lehet menteni, s bármilyen fejlett is ma már az orvostudomány, a vért egyelőre semmi mással nem lehet helyettesíteni. De vajon tudja-e mindenki, hogy amikor valaki a karját nyújtja, akkor nem csupán vért adhat, hanem akár vérplazmát is? És hogy a két eljárás egészen mást jelent? Utánanéztünk, mi a különbség a kettő közt – és egészen meglepő, néha bizarr információk birtokába jutottunk, amelyek jól mutatják nem csak a magyar egészségügy állapotát, hanem a társadalmi problémákat is.

Tovább olvasom

Kötelező virágültetés vár a belvárosi vendéglátóhelyekre

Azoknak a vendéglátóhelyeknek, amelyek a főutcán teraszt alakítanak ki, növények kiültetéséről is gondoskodniuk kell.  A legtöbb kávézó, fagyizó és étterem terasza már eddig is virágba borult nyáron. A növényültetés mostantól nemcsak egy lehetőség, hanem kötelezettség is azoknak a vendéglátóhelyeknek, amelyek a főutcán teraszt üzemeltetnek. Az idei közterületfoglalási engedélyeket ugyanis ezzel a feltétellel adta ki az önkormányzat. A kezdeményezést ezért a legtöbben jó ötletnek gondolják.  Nálunk már elég régóta jelen vannak a virágok, mentát, bazsalikomot is ültetünk a teraszunkra. Fával is próbálkozunk, meglátjuk, hogy hogy sikerül – fogalmazott a Miskolc Televíziónak Hriczó…

Tovább olvasom

Kiderült, miért égett, füstölt a busz

Az elmúlt hetekben több menetrend szerinti távolsági buszon keletkezett tűz útközben, azonban a szolgáltató állítja: megfelelően ellenőrzik a járatok műszaki állapotát. Kiderült, a kipufogórendszeren keresztül kiáramló füstöt műszaki hiba miatt az égéstérbe jutott motorolaj okozta, a problémát sikerült időben megfékezni. Megtudtuk, hogy senki nem sérült meg a járaton, és 10 perccel később egy másik járat vitte tovább az utasokat. Néhány nappal ezelőtt nem úszta meg ennyivel egy buszjárat. Akkor egy menetrend szerint közlekedő autóbusz motortere égett Miskolcon, a Mindszent térnél. A járat vezetője a városi hivatásos tűzoltók kiérkezéséig két porral oltóval…

Tovább olvasom

Kislányokat sodort el a Tisza, az egyik lány azóta sincs meg

Rokonuk vitt fürdeni nemrég a Tiszához egy testvérpárt Benken, az erős sodrás azonban elragadta a 9 és 12 éves lányokat. Több mint egy kilométerrel arrébb egy férfinak sikerült kimentenie a kisebbik gyermeket, a másik nem került elő.  A partszakaszon hirtelen mélyül a víz, ahol az erős sodrás és az örvények miatt sem biztonságos a fürdőzés, a kánikula miatt mégis sok helyi hűsölt a Tiszánál. A közeli Eperjeskéről érkeztek a kislányok rokonukkal a vízhez, a szemtanúk szerint először csak bokáig mentek a vízbe, percekkel később már elragadta őket a folyam. A…

Tovább olvasom

Szélvihar után az ország – mi várható a jövőben?

Tegnap este szélrekorddal söpört végig a hidegfront az országon: az OMSZ adatai szerint Budapesten megdőlt, Balatonőszödön pedig beállításra került a napi szélrekord. A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatásának közleménye szerint már több mint 1000 tűzoltói beavatkozásra volt szükség országszerte, 140 ezer fogyasztónál pedig időszakosan szünetelt az áramellátás. Az alábbi rövid szerkesztőségi közleménnyel szeretnénk segíteni a munkátokat, ami részben vagy egészben felhasználható azonnal, hivatkozás mellett. „Bár sok helyen még mindig zajlik a kármentés, és a pontos költségekről csak ez után lesz majd tudomásunk, érdemes előre is gondolkodni, hogy az általunk okozott klímaváltozás korában hogyan fognak alakulni az…

Tovább olvasom

Drogprevenciós napot tartottak Kazincbarcikán

A helyi rendőrkapitányság rendezvényén a témában érdekelt segítőszervezetek adtak támpontokat Kazincbarcikán. A kábítószer-ellenes világnaphoz kapcsolódóan szervezett Élj „Szer”telenül címmel programkavalkádot a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság június közepén, ahol a drogok, az alkohol, a dohányzás és más, függőséget okozó szerek veszélyeire hívták fel a figyelmet. A rendezvénysorozat négy helyszínen, nyolc program keretében, közel 1500 gyermek és felnőtt részvételével valósult meg, amelyet Nagy Gábor rendőr alezredes, a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság vezetője és Szitka Péter, Kazincbarcika polgármestere nyitott meg.  Bár a kábítószer-ellenes világnap június 26-án van, de mi minden évben az utolsó tanítási hétre koncentrálunk. Ennek azért van nagy jelentősége, mert jön…

Tovább olvasom

DK: A miskolci fiatalok nem másodrendűek

„Lassan minden nap úgy ébredünk, hogy újabb és újabb megszorítással sanyargatja a magyar népet a magyar kormány. A legújabb ajándékuk a miskolci fiatalok számára, hogy nem vehetik igénybe ezután a városon élők az otthonteremtési támogatást, a CSOK-ot, és a 30 év feletti nők kimaradnak a Babaváró hitelből is” – írja szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében vasárnap a Demokratikus Koalíció miskolci szervezete. Mint fogalmaznak, Hegedűs Andrea, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője arról beszélt: a bizonytalanság, a szorongás, a jövőtől való félelem szinte tapintható Miskolcon, áthatja az emberek életét. Az élelmiszerek horror ára napi szegénységbe taszítja a…

Tovább olvasom