Kezdődik a tanév, és ahogy látom a tanárok a státusztörvény ellenére sem mondtak fel tömegesen. Az én szimpátiám eddig tartott feléjük, aki ezek után marad, megérdemli azt, hogy nap, mint nap rommá alázza őt a kormány. Van nagyjából 166 ezer tanár az országban, miközben „mindössze” 745 tanári állást hirdetnek. Ez elenyésző, a többség maradt és dolgozni fog. Tegyék, az ő döntésük, innentől kezdve viszont nem kell ám a sírás-rívás, meg az ülősztrájk, meg a közös éneklés se. Akinek volt töke, az elment, aki ezek után ott maradt, az tanítson és…
Tovább olvasomSzerző: borsod24.hu
A miskolci lány tízezreknek adott erőt – Megszólalt a gyászoló édesapa
Juhos Zsófiánál tavaly áprilisban diagnosztizáltak hasnyálmirigyrákot. A miskolci lány akkor eldöntötte: nem engedi, hogy betegsége határozza meg az életét. TikTok videókon keresztül mutatta be a betegséget, a kezeléseket és ezzel tízezreknek adott erőt.
Tovább olvasomDrasztikus drágulás – Miskolcon is az egekbe szökött a menü ára
Nem csak a Megyeháza kasszájánál kell majdnem háromszor annyit fizetni, mint 2017-ben – ez a triplázódás jellemző a legtöbb étterem kínálatára.
Tovább olvasomIndíts vállalkozást!
Régóta dédelgetett terv? Eljött a megvalósítás ideje! Közel sem ritka jelenség, hogy valaki már gyerekként elhatározza magát, hogy mi lesz, ha nagy lesz. Aztán az évek múlásával sok királylánynak vagy asztronautának készülő óvodásból lesz marketingszakember vagy teniszedző, a terveknek pedig vagy lőttek, vagy azok alakultak át idő közben. Amikor viszont valaki egy szakmában elhelyezkedik, képzi magát, és még halad is a ranglétrán, de közben valami másra vágyik, ott egy idő után gondolkodni kell, hogy biztosan jó helyen van-e az illető. Ma már rengeteg lehetőség van arra, hogy megvalósítsuk elképzeléseinket, így…
Tovább olvasomKezdődik a szarvasbőgés, fokozott figyelemmel közlekedjünk az utakon
Jóval aktívabbak ilyenkor az állatok, kiszámíthatatlanabb mozgásuk pedig veszélyes helyzetet teremthet az utakon. Nagyjából egy hónapja tart és a végéhez közelít az üzekedés, azaz az őzek nászidőszaka. Ez idő alatt az állatok csak a kiválasztott párjukra figyelnek, és a bakok természetesen a vetélytársak elűzésére – írja az idokep.hu. Ez az utakon veszélyes helyzeteket teremt, az állatok mozgása jóval aktívabb és kiszámíthatatlanabb. A táblával jelölt vadveszélyes területeken és ilyenkor azon túl, többnyire az erdős, kukoricás, ligetes területeken nagyobb figyelem kell az utakon, csökkentett sebesség, megnövelt követési távolság. A távolsági fényszóró elvakítja a…
Tovább olvasomIsmét távolsági busz lángolt Miskolcon
A miskolci hivatásos tűzoltók sikeresen megfékezték a lángokat. Kigyulladt egy autóbusz Miskolcon, a Csabai kapunál vasárnap délután. A járművön hét ember utazott, mindenki leszállt. A miskolci hivatásos tűzoltók két vízsugárral elfojtották a lángokat. Az egységek utómunkálatokba kezdtek – tájékoztatott a katasztrófavédelem. A jármű műszaki mentése fél 5 magasságában ért véget. Az elmúlt időszakban megszaporodtak a buszokat érintő tűzesetek. Ezekről az esetekről, illetve az okokról ebben a cikkünkben írtunk bővebben. Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Fotó:Minap.hu
Tovább olvasomIdén harmadik alkalommal rendezték meg a Péteri Borteraszt
Több száz borkedvelőt és gasztrokultúra iránt érdeklődőt láttak vendégül a Péteri Borteraszon. A közelmúltban rendezték meg a 3. Péteri Borteraszt, Sajószentpéteren, a Pipiske dombon, az Önkormányzati Borház előtti ligetben. A minőségi hegyaljai és bükkaljai borok mellett borkocsonyával és fesztiválfalatokkal is kedveskedtek az ínyenceknek. – Nagy örömömre újabb siker volt az idei Péteri Borterasz, hiszen 300-400 fő látogatta meg. A szervezésében jól tudtam hasznosítani az Avasi Borangolás, illetve Kvaterka kapcsán összegyűjtött tapasztalataimat – mondta Nádler Miklós szervező, a miskolci Nádler Pince tulajdonosa. – Már tavaly is azzal az indíttatással szerveződött a rendezvény,…
Tovább olvasomFolytatódik a geotermikus energiára való átállás
Megkapta a PannErgy a miskolci harmadik termelő kútjának mélyítéséhez elnyert támogatás igénybevételéhez szükséges okiratot – közölte a geotermikus energiát termelő társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken. A PannErgy felidézte: tavaly novemberben adott tájékoztatást arról, hogy a Klíma- és Természetvédelmi Akcióterv keretében meghirdetett, a Geotermikus alapú hőtermelő projektek tevékenységeinek támogatása elnevezésű pályázati kiíráson a PannErgy leányvállalata, a KUALA Kft. által benyújtott pályázatot a Technológiai és Ipari Minisztérium 994 millió forint támogatásban részesítette. Az Energiaügyi Minisztérium a támogatói okiratot 2023. augusztus 24-i keltezéssel kibocsátotta – jelezte a társaság. Megerősítették, hogy az idén júniusban közzétett…
Tovább olvasomHamarosan indul a Cinefest
Filmkavalkád, sztárok a vásznon és a vörös szőnyegen, kulturális programok és egy régi hagyomány felélesztése: van miért várni a szeptember 1-jét, a 19. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál rajtját. Az idei filmfesztivál két filmlegenda előtt tiszteleg. Az Európai Mozi Nagykövete díjat Jean-Marc Barr színész szeptember 2-án este, A nagy kékség vetítése előtt veszi át a Művészetek Házában. A fesztivál életműdíját pedig Almási Tamás rendező kapja a szeptember 9-én, 17 órakor kezdődő zárógálán. A versenyprogram idén is Európa nagy fesztiváljaival összemérhető kvalitású lesz. Csak hogy a legutóbbi bejelentéseket említsük: világsztárok érkeznek a miskolci vetítőtermekbe, de közülük…
Tovább olvasomMegyénkben is segít a tanévkezdésben a Máltai, tanszerekre gyűjtenek
Augusztus 23-tól tegnapig a Máltai Szeretetszolgálat tanszert gyűjtött az egyik nagyáruház üzleteiben. Adománykártyák vásárlására is van lehetőség a boltokban, segítve ezzel nehéz sorsú a gyerekek iskolakezdését. Régiónkban az ózdi és a miskolci áruházakban várták a tanszereket. Szombatig tartott a Máltai Szeretetszolgálat és a Spar Magyarország közös Adni öröm! tanszergyűjtő akciójának személyes adományozói szakasza: a vásárlók iskolai felszerelés vagy adománykártyák vásárlásával segíthették a rászoruló gyermekeket – tájékoztatta szerkesztőségünket Fodor László, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Észak – Magyarországi régiójának karitatív és önkéntes regionális vezetője. A Szeretetszolgálat önkéntesei az Interspar üzletek gyűjtőpontjain fogadták az adományozók felajánlásait,…
Tovább olvasom