Ahogy a Borsod24-en beszámoltunk róla, az edzőváltás utáni első bajnokiját játszotta a labdarúgó NB I-ben a Diósgyőri VTK, Vladimir Radenkovic távozása azonban nem hozott rövidtávú csodát a teljesítményt illetően, a 21. fordulóban az MTK 4-0-ra kiütötte a Diósgyőrt, így a két csapat helyet cserélt a tabellán. Magyar Mátyás tulajdonos szerint fel fognak állni, az edzőváltás pedig szükséges volt.
Tovább olvasomSzerző: Fazekas Adrián
Elefánt, Péterfy Bori és Analog Balaton a 10. Kerekdomb Fesztiválon
Ha szeptember, akkor irány Tállya, – idén már tizedik alkalommal rendezik meg a Kerekdomb Fesztivált, ezúttal szeptember 19. és 21. között. A fesztiválon koncerttel, borfesztiválokkal, irodalmi beszélgetésekkel, színházi előadásokkal, családi programokkal és számos aktív kikapcsolódási lehetőséggel várják a látogatókat.
Tovább olvasomDisznótoros bulival ünnepelte tavalyi Guinness-rekordját Sajóvámos
„Vamos Sajóvámos!” – ezzl a felhívással csalogatta a résztvevőket szombaton a Borsod megyei község, ahol ismét megrendezték a hagyományos télűző disznótoros vigasságot. A rendezvény egyik különlegessége, hogy a település tavaly Guinness-rekordot állított fel egy 3972 méter hosszú kolbásszal, amelyet három tonnányi sertéshúsból készítettek. Idén ugyan nem próbálkoztak újabb rekorddöntéssel, de a versenyek és az ínycsiklandó fogások így is garantálták a jó hangulatot.
Tovább olvasomHalálos kutyatámadás történt Miskolcon
Kutyák támadtak egy férfira Miskolc külterületén, miközben a boltba indult. Az áldozatot egy kóbor ebekből álló falka megtámadta és halálosan megsebesítette. Családja szerint a veszélyes kutyák egy közeli telekről szökhettek ki.
Tovább olvasomAz Andrássy úton tüntet Magyar Péter március 15-én
Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke újévi beszédében már felszólította Orbán Viktort az előrehozott választások kiírására, de mivel erre szerinte a miniszterelnök „gyáva vállalkozni”, a TISZA maga kezdeményez társadalmi párbeszédet. A politikai akció március 15-én Budapesten, az Andrássy úton indul, ahol Magyar ígérete szerint részletesen ismerteti a további lépéseket.
Tovább olvasomGyász: Elhunyt Lódi György miskolci szerkesztő-riporter
Hosszantartó betegség után elhunyt Lódi György, a megyeszékhelyen és országszerte is jól ismert újságíró, rádiós és televíziós szerkesztő-riporter. Több évtizeden keresztül vezette a Miskolci Tudósító Irodát, riporterként a Magyar Televízió főszerkesztőségének munkáját is segítette, valamint aktívan részt vett a Magyar Televízió Miskolci Körzeti Stúdiójának létrehozásában, amelynek első vezetője is lett.
Tovább olvasomSzurkolói ankétot tartott a DVTK labdarúgócsapata
Szombat este a DVTK Stadion VIP-termében rendezték meg a diósgyőri labdarúgócsapat szezonnyitó szurkolói ankétját, amelyen a klub vezetősége, edzői és játékosai is részt vettek. Az eseményen felszólalt dr. Magyar Mátyás tulajdonos, Horváth Csenger sportigazgató, Vladimir Radenković vezetőedző és Holdampf Gergő csapatkapitány is.
Tovább olvasomHamis gázszámlás csalók trükkje terjed Borsod megyében
Borsod-Abaúj-Zemplén megyében terjedni kezdett egy email, amelyben egy „MVMHU” nevű feladó értesítette az embereket arról, elkészült a földgázszámlájuk. A levél szerint az összeget – 16 665 forintot – bankkártyával azonnal kifizethették volna, amennyiben rákattintanak a mellékelt linkre.
Tovább olvasomKomoly emelkedés, sok az influenzás Borsodban
A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) január 23-i heti jelentése szerint az év első hónapjában, 13. és 19. között 53 800 ember keresett fel orvost influenzára utaló tünetekkel a figyelőszolgálat adatai alapján, emellett akut légúti fertőzés tünetei miatt 246 900-an fordultak orvoshoz az adott időszakban.
Tovább olvasomÉletveszélyes helyzetet előztek meg a bükki szerpentinen a polgárőrök
A Bükkszentkereszti Polgárőr Egyesület tagjai január 24-én éjszaka egy komoly baleset lehetőségét akadályozták meg a bükki szerpentinen.
Tovább olvasom