Kedd este a Magyar Közlönyben megjelent, hogy a kormány mennyi összeget von el az önkormányzatoktól. Miskolc költségvetését több mint ötmilliárd forinttal rövidítette meg. A döntést a megyeszékhely korábbi alpolgármestere, Szopkó Tibor álszent lépésnek tartja.
Ötmilliárd forintnál is többet, egészen pontosan 5 306 141 952 forintot von el a kormány szolidaritási adóként Miskolctól, hogy az összeget a hátrányosabb helyzetű régiók, települések felzárkóztatására fordíthassa.
“Ezt egy nagyon hazug, hipokrita lépésnek tartom a kormány részéről” – fogalmazott a Borsod24 megkeresésére Szopkó Tibor önkormányzati képviselő. “Azt állítják, azt a célt szolgálja a szolidaritási hozzájárulás, hogy elveszik a gazdag települések bevételének egy részét, és odaadják a szegényebbeknek. Bármilyen mérőszám alapján kijelenthető, nem gazdag a miskolci önkormányzat.”
A politikus szerint éves szinten legalább másfélszer annyi büdzsére lenne szüksége Miskolcnak a megfelelő működéshez, mint amiből aktuálisan gazdálkodik. Sem a covid, sem pedig az energiaválság nem segített a helyzeten, ugyanakkor a városnak működnie kell, mert ahogy Szopkó Tibor fogalmazott, az óvodai csoportszobák vagy a villamossín nem újulnak meg maguktól.
Mint ismert, már 2024-ben is több mint hárommilliárdot vont el az állam az akkor még ellenzéki Miskolctól, így az idei összeg még értelmezhetetlenebb Szopkó Tibor szerint. Emlékeztetett, a korábbi városvezetés előre ment, és ezt az adatok is alátámasztják.
“Több milliárdot fordítottunk gazdaságfejlesztésre, így öt év alatt Miskolcon az egy főre eső adóerő-képesség nyolcvannégy százalékkal nőtt. Ez volt a szolidaritási hozzájárulás egyik számítási alapja a kormánynál” – magyarázta Szopkó Tibor. “Tehát mi előre menekültünk, fejlesztettük a gazdaságot, mégis, most minket büntet a kormány, amivel semmi baj nem lenne, ha dúskálna az önkormányzatunk a pénzben. Ez az elvonás a város napi szintű működését kockáztatja.”

A korábbi alpolgármester szerint hiába lett fideszes vezetése a városnak, egyelőre nem jönnek, hanem mennek a milliárdok. Véleménye szerint a 26-os főút miskolci szakaszát nem lehet Miskolcra költött pénznek venni, ugyanis állami útról van szó, így marad a miskolctapolcai barlangfürdőre kapott összeg, valamint egy jóval kisebb óvodai fejlesztés.
Munkaterv szerint február 26-án tárgyalja a képviselő-testület az éves költségvetést, de Szopkó Tibor egyelőre nem látja, hogyan lehetne összeállítani azt megfelelően. Arra is kíváncsi lesz, milyen lesz a városvezetés reakciója: tehát, hogy számítottak-e rá, vagy őket is meglepte a több mint ötmilliárdos elvonás.
Az ellenzéki Pécsnek és Szegednek 4,6 illetve 5,1, a fideszes Nyíregyházának és Debrecennek 4,6 valamint 10,3 milliárdot kell fizetnie.
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!