Kedd este a Magyar Közlönyben közzétették azt a táblázatot, mely tartalmazza, hogy az önkormányzatoknak mennyi szolidaritási hozzájárulást kell fizetniük Magyarország kormányának. Megyénk települései közül Tiszaújváros és Kazincbarcika elvonása milliárdos, Berentének 752, Ózdnak 58 milliót kell az államnak fizetnie.
A szolidaritási adóként is ismert elvonás Miskolcot 5,3 milliárd forintban érinti, ezzel kapcsolatban már írtunk részletesebben, az ügyről Szopkó Tibor korábbi alpolgármester is elmondta véleményét.
Nincsenek azonban könnyű helyzetben megyénk többi települései sem. A legnagyobb összeget Tiszaújvárosnak kell fizetnie, a kis borsodi város költségvetése 2,84 milliárd forintos hiánnyal kell, hogy kalkuláljon. Kazincbarcikán sem örülhetnek a döntésnek, 1,37 milliárdos mínuszt jelent ez a 24 ezres iparvárosnak.
A Wanhua-Borsodchem és még számos kisebb cég iparűzési adóját élvező Berentétől 752 milliót vesz el a kormány, míg például Szikszó esetében ez az összeg 527 millió forint. Sátoraljaújhely (445), Szirmabesenyő (343) és Mezőkövesd (354) is még a többszáz milliós kategóriába tartozik.
Ózdnak “csak” 58 milliót kell a közösbe beraknia, Szerencsnek és Sárospataknak ellenben több, mint a dupláját.
A kormány a szolidaritási hozzájárulást a szegényebb települések és régiók felzárkóztatására fordítja, ennek ellenére érdekes, hogy például a hátrányos helyzetű Szintől is elvon 243 ezer forintot, Bodrogolaszitól 184 ezret, Bekecstől 338 ezret.
A Magyar Közlönyben megjelent listában összesen 885 település szerepel.
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!