A film még akkor készült, mielőtt elkezdték volna bontani a gyár maradványait. Sokaknak igen fontos emlékképeket fog felidézni. Bár a pusztulást így is rossz látni.
Láthatjuk a vasúti vágányt, az épületeket, illetve más helyeken azok romjait, amelyeket a természet szép lassan újra birtokba kezdett venni. A hulladékvas-tároló is feltűnik, valamint megtudhatjuk, hogyan kapcsolódik ez a miskolci gyár igen szorosan a csernobili atomerőmű 1986-os katasztrófájához. Tudtunk erről?
Akik már éltek, netán dolgoztak is ebben az időszakban, rengeteg dologra emlékeznek. “Szomorú látni, hogy egy ilyen örökség az enyészeté lesz (és a lakótelep is amortizálódik); sokáig tudtam, hogy reggel hatkor, délután kettőkor, és este tízkor “fújt a gyár”.” – írta egyikük.
“A vasúti alagút, amin a Nagyolvasztóból hozták a nyersvasat a KAC-ba. Egy 1600 tonnás keverőben tároltuk és innen kiöntve került a konverterbe + hulladékkal, oxigénbefúvással és megfelelő plusz anyagokkal készült a minőségibb acél. Persze ez is megszűnt, egy időben és már csak az Elektrokemence működött” – írta egy másik hozzászóló.
Bennünk is felébresztette az emlékeket a videó?
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!