Az Internet népe remekül vidult a híren, hogy egy vajdasági magyar férfi világrekordot döntött a vére alkoholszintjével. Pedig az alkoholizmus valósága nem ad okot örömködésre.
Amikor szerda délelőtt néztem, már több, mint kétezren lájkolták az RTL Facebook-oldalán a hírt, a kétezer reagálóból pedig több, mint ezeregyszázan a röhögős szmájlit választották. Sokat elmond.
A mértéktelen alkohol-fogyasztás a magyar társadalom számára: vicc. A részeg történetek örökös vidámság és élcelődés forrása. A mértéktelenséget egyenesen díjazzuk. Tele van ezzel a kultúránk. A filmek, kabarék, humoreszkek elmaradhatatlan figurája az alkesz, akin jókat lehet röhögni. Cinkosan összekacsintunk mögötte.
“Erre bontok!” “Tud élni!” “Nekünk egyszer versenyt kell innunk!” – vidulnak a kommentelők a poszt alatt.
Hahaha. Hehehehe. Hihihi.
Csak aztán halálra ne röhögjük magunkat.
Mert sajnos az alkoholizmusban nem sok vidámság van. És nem, egy alkoholfüggő pont, hogy nem tud élni. Sajnos. Nem örömből iszik, hanem szenved. Gyakran olyan lehetetlen élethelyzetekbe ragadva, amelyek úgy tartják fogva, bénultan, mint a legyet a pókháló. Amelynek szálai egészen a születésig visszavezethetők, ahol sajnos túl gyakran szintén semmi vidámságra okot adót nem találunk. Annál gyakrabban találunk testi-lelki elhanyagolást, megalázást, megszégyenítést és bántalmazást. Esetleg generációkon átnyúló, ún. transzgenerációs traumák lenyomatát.
És ha megnézzük a hazai alkohol-függőséggel kapcsolatos statisztikáinkat, akkor sincs túl sok okunk örülni. Hiába csökkent az elmúlt évtizedekben jelentősen az egy főre jutó alkohol-fogyasztás, az alkoholizmus és az azzal együtt járó betegségek előfordulása tekintetében még mindig a világelsők között vagyunk.
Minden évben sok ezer ember hal meg ideje korán a mértéktelen alkohol-fogyasztás következményeitől. És nem csak az idősebbek: sajnos a fiatalabb generációk is verik a legtöbb másik európai ország fiataljait, ha rohamivásról, mértéktelen ivászatokról van szó.
Ami pedig még ennyire sem ad okot vidulásra, hogy a magyar állam krónikusan semmibe veszi a kötelességeit abban a tekintetben, hogy a mértéktelen alkohol-fogyasztást visszaszorítsa, annak ártalmait csökkentse. Mi több, az alkohol-lobbin kívül alig szólal meg más ebben a témában a sajtóban is (a legutóbb például az volt a fő téma, hogy vajon eltöröljék-e a zéró toleranciát az ittas vezetéssel kapcsolatban).
A gyerekeket fóliákkal védjük a könyvesboltokban a meleg karakterektől, de közben a mértéktelen ivászat valós veszélyeivel legfeljebb akkor foglalkoznak az iskolákban, ha történetesen van egy lelkiismeretes, jó szemléletű pedagógus vagy igazgató.
És hogy nincs nemzeti alkohol-stratégiánk, soha nem is volt, pálinka-promóciós stratégiánk van csak – ezt már annyiszor leírtam ezen az oldalon, hogy szinte már én is unom leírni. Pedig úgy tűnik, le kell írni, ha ezerszer is, mert nem hatol át a tudatküszöbökön.
Mint ahogy azt is le kell írni, újra és újra, hogy a függőség nem jellemhiba, nem morális fogyaték – hanem egy olyan torz megküzdési stratégia, amelyből van felépülés. És a felépülés esélyeit jelentősen növelheti, aki segítségért fordul. Mert nem szégyen segítséget kérni.
Segítőhelyek itt: https://drogriporter.hu/segitseg/
A cikk a Drogriporter Facebook-oldalán jelent meg.
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!
