Debrecen például csaknem ezerszeres (!) támogatásban részesült az elmúlt években a borsodi megyeszékhelyhez képest.
2017-ben indult a hazai turisztikai fejlesztéseket összefogó kormányzati program, a Kisfaludy Turisztikai Fejlesztési Program. A 24.hu összegzése szerint az elmúlt hat évben összesen 61 milliárd forint közpénzt osztott ki a Magyar Turisztikai Ügynökség alá tartozó Kisfaludy 2030 Zrt. 178 önkormányzatnak 454 turisztikai projekt megvalósítására.
Ám mint a lap riportjából kiderül, ezek eloszlása meglehetősen egyenlőtlen: a portál szerint ennek az összegnek a 78,4 százalékát, azaz közel a négyötödét fideszes polgármesterek által vezetett települések kapták. Mindeközben csupán közel 11 milliárd forint jutott független polgármester vezette települések számára, míg az ellenzékinek nevezhető pártok, egyesületek által támogatott polgármesterrel rendelkező helyek csupán 2,2 milliárd forint támogatásban részesültek, ami a teljes támogatási összeg 3,6 százaléka.
Még konkrétabb számokat említve: míg a fideszes vezetésű megyei jogú városok összesen 14 milliárd 579 millió forint támogatásban részesültek, addig például Miskolcnak mindössze egy 8 milliós tétel jutott.
A top 10-es listára egyébként a borsodi megyeszékhely mellett csak az 54 milliós támogatásban részesülő Baja került fel nem kormánypártiként).
Az is érdekes adat, hogy a 76 egymilliárd forint feletti projektből 70 kormánypárti településen valósul meg, öt beruházás független vezetésű helyen realizálódik, és egyetlen ilyen fejlesztés jutott el ellenzéki irányítású helyre (konkrétan Nagyatádra). Érdekesség, hogy a kisebb összegű támogatásoknál lehet közel egyenlő vagy akár az ellenzéki vezetésű települések javára eldőlő arányokról beszélni – azaz minél nagyobb összegű a projekt, annál inkább a fideszes városok vannak előnyben.
Forrás, további részletek és grafikonok a 24.hu cikkében.
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!