Konok Péter a Diósgyőri várról: Ez a barbárok építészete

Megosztás

Ez volna a velünk élő történelem? Ez volna a szakértő restaurálás? – teszik fel sokan a jogos kérdést, amikor ránéznek erre a tíz év különbséggel készült két fotóra.

A közösségi oldalon felbukkant egy “felújítás előtt és után” fotó a Diósgyőri várról. A látvány magáért beszél: az egykor korának megfelelő állapotban álló, esztétikus és rusztikus építményből néhány év alatt egy teljesen steril, már-már modern várat faragtak a szakemberek.

Konok Péter történész, blogger legújabb Facebook-bejegyzése megfogalmazza mindazt a döbbenetet, amit mindannyian érzünk ezzel az építkezéssel kapcsolatban:

“Nos, politikai szim- és antipátiáktól függetlenül: kíváncsian várom (komolyan), hogy jöjjön valaki, akinek ez tetszik, aki szerint ez esztétikailag oké, történetileg hiteles, jobb lett mint volt, illetve megér minden ráfordított piculát, mert “legalább csináltak valamit”. Sokszor lehet olvasni történelemkönyvekben mindenféléről, hogy “és a barbárok lerombolták” – de olyan kevés szó esett eddig a barbárok építészetéről. Nos, íme: működik a “Kőhalomból várat” program, zakatolnak a betonkeverők.” – írja Konok a közösségi oldalán.

Az egyik legnépszerűbb közéleti blognak, a Vastagbőrnek is feltűnt a várról készült fotómontázs, amit így kommentáltak:

“Gyönyörű a diósgyőri vár! Aztán jött a Fidesz és megmentette.”

Jelenleg a diósgyőri vár nem látogatható, a felújítás a munkálatok kellős közepén megakadt. Erről írtunk egy átfogó cikket, ami ide kattintva olvasható. A közelmúltban Veres Pál azt mondta, megkereste Lázár Jánost, aki arról tájékoztatta, hogy levele nyomán kormány-előterjesztés készül, hogy a vár végre megkapja a szükséges többletforrásokat, és épülhessen tovább.

Fotó: Facebook

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek