A Bükk is érintett: nem elég a 10 bezárt vasútvonal, a Fidesz most újabbakkal teszi ugyanezt

Megosztás

Még fel sem ocsúdhattunk, hogy másfél héttel ezelőtt a kormánypártok végleg bezártak tíz vasúti mellékvonalat, erős borsodi érintettséggel, most újabb hetet ítéltek bezárásra Lázár Jánosék. Vajon kik lesznek a következők? Szépen fokozatosan csurgatják a további és további megszorításokat?

A Közlekedő Tömeg ráadásul fontos dolgokra irányította rá a figyelmet. Például arra, hogy ötször megújíthatná a teljes regionális járműparkját a MÁV, de helyette még hét vasútvonalat zárnak be.

“Nem állt meg Lázár János vidékellenes ámokfutása” – írja a Közlekedő Tömeg, információik szerint az augusztus 1-től jogellenesen bezárt 10 vasútvonalat szeptember 1-én az alábbi hét vonal követi: a Budapest elővárosi forgalmában is részt vevő Esztergom-Komárom vasútvonal. Nyíregyháza elővárosi forgalmában az a Nyíregyháza-Mátészalka-Zajta vonal, amivel párhuzamosan naponta 100-nál több Volánbusz jár, valamit ugyanitt a Nyíregyháza-Tiszalök vasútvonal.

A Bükk turistaforgalmában jelentős Eger-Szilvásvárad vasútvonal, a Somogy busszal is nehezen elérhető zsákfalvait kiszolgáló Siófok-Kaposvár vasútvonal, a portál fogalmazása szerint “vasútgyilkos” Lázár János saját portáján pedig a Szentes-Orosháza, és a Kiskunfélegyháza-Lakitelek vasútvonal. Az eleve egy évszázaddal eltévesztett augusztusi bezárósdira való ráduplázás teljes abszurditását mutatja, hogy a G7 beszámolt róla: nem csak hogy a bezárások ürügyeként említett végletekig elöregedett mellékvonali járműflottát, hanem a MÁV teljes dízelüzemű járműparkját meg lehetne újítani mindössze 20 milliárd forintból.

Mindeközben a Kormány éppen 100 milliárd forint járműbeszerzési forrásról mond le: az 2021-27 közötti EU-s finanszírozású közlekedésfejlesztési program (IKOP+) forrásainak elköltését felügyelő úgynevezett Monitoring Bizottság (ahová az Európai Bizottság és a Kormány megállapodása alapján a Közlekedő Tömeg Egyesület is meghívást kapott) pont augusztus 1-én, a mellékvonal-bezárások napján megtartott ülésén Lázár János minisztériumának képviselői leszavazták a Közlekedő Tömeg, a Magyar Közlekedési Klub és a ZöldCivil közös javaslatát, hogy a vasúti járműbeszerzésre rendelkezésre álló 100 milliárd forintból Magyarország új járműveket vegyen. Helyette a már rég leszállított, forgalomba állt és a központi költségvetésből kifizetett KISS-motorvonatok számláját szeretnék benyújtani Brüsszelnek, hogy a hazai költségvetésben maradjon pénz jachtra meg stadionra.

Vajon ki és mikor lesz a következő áldozat, akit elkaszálnak?

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek