Einstand, avagy hogyan veszi el az állam Miskolc vagyonát – Farkas András írása

Megosztás

Amikor az erősebb jogán valakinek felháborító módon lefoglalták a tulajdonát, a múlt században einstandot kiáltottak. Ez történt a Pál utcai fiúk című regényben Nemecsek Ernővel, amikor a Pásztor fiúk elvették az üveggolyóit, de ezt éljük meg napjainkban is, amikor az állam csődbe viszi a Miskolci Vízműveket, hogy aztán rátehesse a kezét a vagyonára.

Aki nem tudná: a Mivíz egy nagyon jól működő cég volt, amelyet a gazdálkodási környezet tett tönkre. A tíz évvel ezelőtti rezsicsökkentési intézkedések részeként a szolgáltatókat arra kötelezte a kormány, hogy ne emeljenek többé árakat, miközben a saját költségeik a korábbiak 3-4-szeresére növekedtek. Erre érkezett aztán az ép ésszel felfoghatatlan vezetékadó sarca is.

Nem kell túlgondolni, mindez mit okozott: lassan elavult az eszközpark, a vállalatnál kifizetett bérek elveszítették versenyképességüket, a hálózat visszafordíthatatlanul elöregedett.

Az utóbbi időben már szó sem lehetett róla, hogy a régi, az értékes ivóvíz 50 százalékát elvesztő csővezeték-rendszert korszerűsíteni lehessen, hiszen a napi javítási munkák költségei is meghaladtak minden lehetőséget. A megyeszékhely szolgáltatója, a tulajdonos Miskolc Holding, illetve a városvezetése hosszú időn keresztül ugyan próbálkozott, hogy valamiképpen finanszírozni tudja az egyre nagyobb bevételkieséseket, de a kivéreztetett város lassan tehetetlenné vált.

Az állam persze felajánlotta, hogy a vízközmű vagyont és az ezzel járó kötelezettségeket átveszi (hogy aztán egy regionális szolgáltatóhoz, vagy a nemzeti rendszerbe emelje), de ezt a legtöbb önkormányzat nem szerette volna. Miskolcon az utolsó közgyűlésen például amolyan ultimátumot fogadtak el a képviselők, majd nyújtottak be a megfelelő hivatalba, mely szerint csak akkor adják a vállalatot, ha a kormány kompenzálja a korábbi veszteségeket, ami nagyjából kétmilliárd forint.

A határidő a válaszintézkedésre május 31. Ha addig nem jön változás, következik az a lépés, melynek során majd egy kényszerszolgáltatóhoz kerül a Mivíz. Onnantól majd közpénzből az állam finanszírozza.

Mondhatják sokan, hogy mi a gond ezzel? A víz elérhetősége a legalapvetőbb jogokhoz tartozik, ahhoz még Orbán Viktor sem mer hozzányúlni. A lakosság a jövőben sem érez áremelkedést, minden megy tovább a legnagyobb rendben. Azt azonban nem árt kihangsúlyozni, hogy a veszteségeket csak közpénzből, értsd: a mi közös pénzünkből lehet finanszírozni. De biztosan rendben van ez így?

Elfogadható az, hogy a Mivíz Kft.-t és a többi vízműcéget az állam szánt szándékkal csődbe viszi, majd a tettes teszi felelőssé az áldozatokat?

És mennyire etikus, hogy az önkormányzatok vagyona, illetve az ebből fakadó mozgástere ismét kisebb lesz?

Helyes az, hogy a megyei napilap hírportálján illetve a fizetett Facebook-posztokban kommunikáló helyi kisebbség, azaz a fideszes képviselők a történtek kapcsán a baloldali városvezetést ostorozzák, az ő alkalmatlanságukat hangsúlyozzák?

Egy névtelenséget kérő szakértő szerint a helyzet olyan, mint amikor azt a fantasztikus ajánlatot kapja az elítélt, hogy választhat: főbe lövi vagy felakasztja magát. A terv kieszelői elégedett dörzsölhetik a tenyerüket, az önkormányzatiság újabb vereséget szenved.

És közben felkészül a Miskolci Közlekedési Vállalat, amely nem kizárt, hogy egy év múlva hasonló helyzetbe kerül majd.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek