Teljesen új bölcsőde épülhet, a tervek már meg is vannak Hejőcsabán

Megosztás

Korszerű, 84 fős bölcsőde építését tűzték ki célul, az építkezés jövő nyárra készülhet el.

Új bölcsőde épülhet Hejőcsabán, a Mésztelep utca 1. szám alatti, jelenleg üresen álló telken. A több mint nyolcszázmilliós, uniós forrásból megvalósuló épület részleteiről tartott sajtótájékoztatót csütörtök délelőtt Borkuti László, a terület önkormányzati képviselője és Miklós Viktor, a polgármesteri hivatal pályázati főosztályának vezetője. A részletekről a Minap.hu írt.

A politikus úgy fogalmazott, hiánypótló beruházásról van szó, ami kiemelten fontos Hejőcsaba életében. „Ezen az évek óta kihasználatlan területen korábban szükséglakások voltak, ezeket azonban állapotuk miatt már évekkel ezelőtt elbontották. Nagyon örülök annak, hogy az új bölcsődének, hiszen az, hogy a városrészben ilyen létesítmény épül, mutatja Hejőcsaba fejlődését, gyarapodását, de ugyanilyen fontos az is, hogy az új, a városrészbe illő épületek és a parkosított udvar a városképet is alakítják majd. Úgy gondolom, hogy ez a létesítmény Hejőcsaba egyik ékköve lesz” – mondta Borkuti László. 

Az új létesítmény részleteit már Miklós Viktor ismertette. Mint mondta, a hatezer négyzetméteres telken mintegy háromezer négyzetméteres épület valósulhat meg parkolóval, játszótérrel és a beruházás magában foglalja az új játszóeszközök, berendezések beszerzését is. Ide, a Mésztelep utcára költözne át jelenleg egy társasház földszintjén üzemelő Petneházy Bölcsőde, azonban bővülne annak létszáma, így az új létesítményben már nyolcvannégy gyermeket tudnának fogadni.  

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek