Nem akármilyen zivatarok vonultak végig az országon, íme az eredmény – képek, videók

Először a nyugati, majd a középső, végül a keleti országrészre csaptak le a heves zivatarok és esőzések. A fővároson kívül több vidéki helyszínt is villámárvíz sújtott. Egy szupercella miatt özönvízszerű eső csapott le Budapestre. Jelentős mennyiségű eső hullott le csütörtök délután Budapestre egy szupercella következtében, ami erős széllökéseket is prezentált az Időkép szerint. A lehullott csapadék mennyiségét jól mutatja, hogy több, a fővárosban üzemelő villamos kiesett a közlekedésből. De az úton lévő járműveknek is jutott belőle rendesen. A Hvg.hu munkatársa a Budaörsi úton kapott el néhány autót, amint fürdőznek egyet: Így érkeztek…

Tovább olvasom

Államtitkár: 2100 milliárd forintnyi beruházást függesztett fel a kormány – vajon a Diósgyőri vár is benne van?

Nagyjából borítékolhatjuk, hogy alig marad olyan, NER-lovagokat nem érintő beruházás, amire költeni fog a kormány. A gonosz Brüsszel továbbra sem adja a hivatalosan is antidemokratikusnak nevezett országvezetés miatt a hatalmas pénzeket, meg is lehet nézni az eredményt. Évek óta azzal kampányolt a Fidesz, hogy állítsuk meg Brüsszelt. Jelenthetjük, megállítottuk, nem is kapunk a hanyatló nyugatról pénzt. Így viszont látható, mi történik EU-s pénzek nélkül. Tízezer milliárd forintnyi fejlesztést kellett konszolidálni, a magyar állam ennek megfelelően felfüggesztett bizonyos beruházásokat, mintegy 270 ilyen döntés született, 2100 milliárd értékben – mondta Csepreghy Nándor,…

Tovább olvasom

Jó reggelt, Miskolc! – Pénteki időjárás, név- és születésnaposok, ezen a napon történt

Ilyen időre számíthatunk ma Pénteken eleinte több helyen kisüthet a nap, majd délután már csak keleten, északkeleten. Napközben szórványosan fordulhat elő eső, zápor, délnyugaton néhol zivatar. Este nyugat felől egyre nagyobb területen eredhet el az eső. Az északnyugati szelet időnként élénk, erős lökések kísérhetik. A csúcshőmérséklet 17 és 25 fok között alakul. Ma őket ünnepeljük Névnap Edit, Ciprián, Ditta, Ditte, Eudoxia, Eufémia, Eugénia, Gamáliel, Geminián, Génia, Imelda, Imodzsen, Imogén, Jozafát, Kamélia, Kornél, Kornélia, Lúcia, Ludmilla, Milica, Som, Soma, Zília, Zille, Zseni Az Edit név eredete és jelentése Az Edit germán eredetű…

Tovább olvasom

Nyílt levelet írt a gimnázium tantestülete a tankerületi igazgatónak, részletezve a döbbenetes oktatási állapotokat

Zalaegerszegen is úgy érzik a pedagógusok, hogy végső segélykiáltásként megpróbálnak ilyen eszközhöz folyamodni. Ez ugyanis még törvényes, a sztrájktörvény teljes kiherélése után a dolgozóknak meglehetősen kevés eszköz maradt a kezében. Nagyjából borítékolhatjuk, süket fülekre fog találni a levél, de megpróbálják a lehetetlent. A levél teljes tartalmát változtatás nélkül közöljük. “Zalaegerszegi Kölcsey Ferenc Gimnázium 8900 Zalaegerszeg Rákóczi u. 49-53. Kedves Tankerületi Igazgató, kedves Intézményvezető! A kölcsönös párbeszédben való feltétel nélküli hit késztetett bennünket levelünk megírására. Pedagógusként hiszünk abban, hogy szívügyünket, az oktatást Önök is legalább olyan fontosnak tartják, mint mi. Éppen…

Tovább olvasom

Ijesztő: elájult és összeesett II. Erzsébet koporsóőre a ceremónia közepén – videó

Élő adásban láthattuk, ahogy szerencsétlen koporsóőr egy darabig láthatóan csak meginog, majd teljesen eszméletét veszíti és hatalmasat esik. A közvetítést itt egy időre lekeverték, így nem tudni pontosan, mi történt az úrral. Valamennyi családtag kíséretében a londoni Westminster Hallba érkezett II. Erzsébet koporsója, itt lesz most a hétfői temetésig. A gyászolók több órát várnak, hogy leróhassák a tiszteletüket a koporsó előtt, amit egyenruhás őrök vesznek körül a hagyományoknak megfelelően. Az ezt bemutató élő közvetítésbe azonban becsúszott egy incidens: az egyik őr összeesett. A jelenetet az alábbi tweetben látható videó mutatja be. A Daily…

Tovább olvasom

Remek közösség épül, összefogtak Görömbölyért a helyi és a városi szereplők

A hétvégén színes, családi program a kínálatban, de a szoros együttműködés hosszabb távon is szép dolgokat tartogat. Tavaly vált szorosabbá a Görömbölyi Kulturális Egyesület és a Miskolci Kulturális Központ (MKK) együttműködése, azóta programok sokaságával igyekeznek erősíteni a helyi közösséget. – Az egyesület eddig is sikeres volt ezen a téren, de egymást is erősítjük a különböző programok megszervezésében és lebonyolításában – mondta Majorné Bencze Tünde, az MKK ügyvezetője azon a csütörtöki sajtótájékoztatón, ahol a városrész programkínálatáról esett szó. A részletekről a Minap.hu számolt be. A szűkebb körű klubfoglalkozásoktól a hétvégi családi programokon…

Tovább olvasom

A korrupt határőrök már 5 euróért is hajlandóak voltak félrenézni

Korrupciós bűncselekményekkel gyanúsított pénzügyőrök és rendőrök ellen nyomoz a Fővárosi Nyomozó Ügyészség. A megalapozott gyanú szerint a három rendőr és a két pénzügyőr pénzt kért a nagylaki határátkelőhelyen belépő, áru- és személyfuvarozást végző külföldi sofőröktől. A rendszerint 5-50 eurós vesztegetési pénzért cserébe „megszegték az ellenőrzésére vonatkozó kötelezettségeiket”. Az ügyészség négy ilyen korrupciós esetet tárt fel. Az öt gyanúsítottat a nyomozó ügyészek a Terrorelhárítási Központ és a Készenléti Rendőrség munkatársaival együttműködve, egy több helyszínes akció keretében fogták el. A házkutatások során nagy összegű külföldi valutát foglaltak le, ami alátámasztotta a bűncselekmények gyanúját.…

Tovább olvasom

A jövő héttől már lehet igényelni az omikron elleni vakcinát

A múlt héten Magyarországra érkezett az új omikron elleni Pfizer-vakcina szállítmánya, amit először az egészségügyi dolgozók kaphatnak meg – számolt be a koronavirus.gov.hu. A lakosság a jövő héttől mehet oltásért a megyei és a kijelölt fővárosi kórházak oltópontjaira időpontfoglalással, illetve a péntekenként anélkül is. Emellett a kormányhivatalok felmérést végeznek az idősotthonokban is, hogy ott hányan szeretnének megerősítő oltást kapni. Azt írták, hogy az alapimmunizálást követő első és második megerősítő oltás továbbra is mindenkinek ajánlott, akik legalább 4 hónapja kapták meg az előző oltásukat. A megerősítő oltás típusáról az oltóorvos dönthet. Az újfajta…

Tovább olvasom

Encs polgármestere megszorításokat jelentett be az energiaválság miatt

Mikola Gergely, Encs polgármestere az az energiaválság kezeléséről szóló intézményvezetői megbeszélését követően számolt be az önkormányzat döntéseiről és a megemelkedett rezsiköltség okozta nehézségekről. Ahogy a lakosság jelentős többsége, Önkormányzatunk is nehéz helyzetbe kerül(het) a következő időszakban az energiaválság hatásai miatt. A lakossági rezsicsökkentés részbeni kivezetésével egyidőben az önkormányzat alól is kikerült a védőháló. Az új számok alapján az eddigi 36 Ft/kwh áram helyett 260 Ft/kwh, a 120-160 Ft/m3 gáz helyett minimum 500-700 Ft/m3 árat fogunk fizetni. – közölte a drasztikus áremelkedés adatait a polgármester. Mikola kiemelte, hogy a legfontosabb feladat,…

Tovább olvasom

Szándékosan gyújtott fel egy miskolci családi házat, elítélték

A Miskolci Törvényszék különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére és részben tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt 7 év szabadságvesztésre és 7 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a nőt, aki 2020. április 10-én szándékosan gyújtott fel egy miskolci családi házat azért, hogy annak lakóit megölje. A megállapított tényállás szerint a vádlott – egész napos fenyegetőzést és szóváltásokat követően – az éjjeli órákban a ház nyitott teraszán található kanapét acetonnal lelocsolta, majd meggyújtotta, az így okozott tűz pedig átterjedt a lakás tetőszerkezetére is. A benn tartózkodóknak…

Tovább olvasom