Durva statisztika: a gyilkosságok 80 százaléka családon belül történt

Megosztás

Érdekes statisztikai adatokat tett közzé a rendőrség a 2020-as esztendő kapcsán. Mint azt a HVG által idézett Halmosi Zsolt rendészeti országos főkapitány-helyettes elmondta, hogy jelentősen csökkent a közúti balesetekben elhunytak száma, azonban ez nem csak a járványhelyzet miatti kisebb forgalomnak volt köszönhető. Tavaly 148-cal kevesebb volt a közúti balesetek halálos áldozatainak száma, mint 2019-ben, utoljára 1956-ban volt ilyen kedvező ez az adat. Tavaly 454-en vesztették életüket közúti balesetben.

A rendészeti országos főkapitány-helyettes elmondta: a kamerák számlálói alapján éves szinten 5 százalékos forgalomcsökkenést mértek, ugyanakkor a balesetek száma 24 százalékkal csökkent.

Az elmúlt évben 76 emberölési ügy nyomozását fejezték be, ez 18-cal több, mint a 2019-es adat, ugyanakkor az elhúzódó nyomozások miatt a statisztikába több olyan eset is bekerült, amely nem 2020-ban történt. Töreki Sándor országos bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettes erről azt mondta: mintegy 80 százalék a családon belül elkövetett emberölések aránya, és csak 20 százalék az, ahol a sértett és az elkövető között nincs közvetlen kapcsolat.

További részletek a HVG.hu cikkében.

Hozzászólások

Related posts