A zárt helyiségekben, például várótermekben továbbra is fel kell vennünk a maszkot, de szabadtéren már nem kell. A MÁV, a MÁV-HÉV és a Volánbusz állomásain és megállóhelyein a járványügyi korlátozások enyhítésével összhangban már nem kötelező arcmaszk viselése. A MÁV Zrt. keddi közleményében hozzáteszik, hogy „a vonatokon, a héveken és a buszokon, valamint a zárt utasforgalmi helyiségekben továbbra is viselni kell a szájat és orrot eltakaró maszkot”. Kitértek arra is, hogy a közlekedési társaságok járatain továbbra is folyamatosan ellenőrzik, hogy mindenki visel-e maszkot, a szabályszegőket pedig először figyelmeztetik, és ha nem hajlandó együttműködni,…
Tovább olvasomCímke: vonat
Tragédia: Rollerrel gurult a sínekre a háromgyerekes apuka, a vonat már nem tudott megállni
Érthetetlen, hogy nem vette észre a közeledő és dudáló vonatot, könnyen lehet, hogy éppen zenét hallgatott fülhallgatón. Halálra gázolta a vonat a rollerező apukát – ez lehetett a baleset oka. A férfi annak ellenére a sínekre kanyarodott az átjáróban, hogy a vonat még dudált is. Az élettársát hívta utoljára az a férfi, akit nem sokkal később halálra gázolt a vonat Pápánál tegnap délután. A 24 éves, háromgyerekes apa motoros rollerrel indult haza a családjához Mezőlak felé – adta hírül a TV2 Tények című műsora. A stábnak sikerült megszólaltatnia az áldozat egyik gyerekkori…
Tovább olvasomRendkívüli menetrenddel közlekedik a lillafüredi kisvasút
Rendkívüli menetrend van életben a lillafüredi kisvasútnál.
Tovább olvasomBorsodban vezették be elsőként a vonat-busz átszállójegyet
Polgár és Tiszaújváros térségében, hogy az utasok számára gyorsabb és kiszámíthatóbb legyen az utazás. A MÁV-Volán-csoport közös stratégiai irányításának lehetőségeit kihasználva április 21-től közös jegyet vezetett be, amely fontos lépés a tarifaközösség felé. A közlekedési társaságok – az Innovációs és Technológiai Minisztérium jóváhagyásával – új ajánlatukkal, Polgár, valamint Tiszaújváros térsége és a főváros között gyorsabb és kiszámíthatóbb eljutási lehetőséget tudnak biztosítani az utasok részére. Az új, közös jegy a VONAT-BUSZ átszállójegy nevet kapta – olvasható a MÁV Zrt. közleményében. Mint írták a Volánbusz a menetrendi kínálata átalakításával Nyíregyháza és Eger között kétóránként…
Tovább olvasomIgazán fekete nap a MÁV-nál, 24 óra alatt három halálos vasúti baleset történt
A műszaki mentés napokat vehet igénybe, ameddig nem is folytatódhat zavartalanul a vasúti közlekedés. Az első tragikus baleset kedden reggel Érdnél történt. A Déli pályaudvarról 6:55-kor Dunaújvárosba induló vonat a Főnök utcai átjáróban elütött egy gyalogost, aki azonnal életét vesztette. Pár órával ezután Ináncsnál hajtott egy kisteherautó a fénysorompó tilos jelzése ellenére a sínekre, ahol az érkező szerelvény éppen a vezetőfülkénél ütközött bele. A sofőr itt is olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. Az ináncsi baleset után fél óra sem telt el, és jött a nap legsúlyosabb tragédiája a…
Tovább olvasomSúlyos baleset Szabolcsban: Két vonattal is ütközött járművével, sérültek és halálos áldozat is van
Két személyvonat is ütközött egy sínekre hajtó traktorral, amelynek vezetője nem élte túl a csattanást. Traktorral ütközött két személyvonat a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Újfehértónál kedden délután. A záhonyi fővonalon hosszabb menetidőre kell számítani – közölte a Mávinform. A baleset délután fél négykor történt, az ütközéstől az egyik vonat kisiklott. Tájékoztatásuk szerint a baleset idején a fénysorompó jól működött, a közút felé tilos jelzést mutatott. Homolya Róbert, a MÁV elnök-vezérigazgatója elmondta: az eddigi vizsgálatok szerint a fénysorompóval biztosított átjáróba szabálytalanul, a tilos jelzés ellenére hajtott be a traktor, és összeütközött a Debrecenből Záhonyba tartó személyvonattal.…
Tovább olvasomAz alsósok ingyen utazhatnak a MÁV és a Volán járatain áprilisban
Az általános iskolák részleges újranyitásával a vonat- és autóbusz-közlekedésben – bizonyos területi kivétellel – visszaáll a tanítási időszakban érvényes menetrend április 19-től, az alsó tagozatos diákok a hónap fennmaradó részében diákigazolványuk felmutatásával, jegy- vagy bérlet megváltása nélkül utazhatnak a MÁV-Volán-csoport járatain – derül ki a MÁV-Volán-csoport csütörtöki közleményéből, az MTI tájékoztatása szerint. Az alsó tagozatos diákok április 19-től április 30-ig – érvényes diákigazolványuk vagy az azt helyettesítő (QR kóddal ellátott) igazolásuk felmutatásával – jegy vagy bérlet megváltása nélkül utazhatnak a helyközi közösségi közlekedésben. Ez a MÁV-HÉV járatain csak a Budapesten…
Tovább olvasomHalálos vonatbaleset Egernél, a személyautó a tilos jelzés ellenére hajtott a sínre
Egyelőre érthetetlen, hogy nem vette észre az autó vezetője a sorompó piros jelzését. Vonattal ütközött egy személyautó Egerben, a gépkocsi vezetője a balesetben meghalt – közölte a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense pénteken az MTI-vel. Szabó Boglárka tájékoztatása szerint a Braun-völgyi vasúti átjáróban eddig tisztázatlan okból történt ütközés körülményeit vizsgálják. A vasúti forgalom a helyszínelés ideje alatt szünetel – tette hozzá. A Mávinform az eset kapcsán jelezte: a szerelvény Egerből Szilvásváradra tartott, amikor a megyeszékhely és Felnémet között egy tilos jelzésű fénysorompós vasúti átjárónál a baleset bekövetkezett. A vonaton senki nem sérült meg,…
Tovább olvasomIsmét tömegesen menekültek a franciák Párizsból a lezárás előtti napon – videó
Már harmadszor zárták le a francia fővárost hatóságilag, az ezt megelőző napon egy hadseregnyi ember menekült vidékre, ameddig ezt megtehette. Tömeges hagyták el az emberek Párizst pénteken a koronavírus-járvány megfékezésére éjfélkor életbe lépő harmadik lezárás előtt: az állami vasúttársaság (SNCF) honlapján a kevésbé fertőzött régiókba induló vonatokra minden jegy elkelt, a fővárosból kivezető autóutakon pedig a déli órákra rekordméretű dugók alakultak ki – írja a Minap.hu. „A Bretagne-na, Dél-Nyugatra vagy Lyonba induló vonatokon nincs több hely péntekre” – közölte az SNCF szóvivője, jelezve, hogy az elmúlt hetekben péntekenként csak 60-70…
Tovább olvasomVasutasokra támadt egy jegy nélküli utas – sajnos nem egyedi eset a szomszédos megyében sem
A jegyvizsgálót, a mozdonyvezetőt és egy utast is bántalmazott a magáról megfeledkezett férfi. A történet szépsége, hogy az illetőnek nincs is magyarországi lakcíme. A Nyíregyházi Járási Ügyészség egy ukrán férfi letartóztatását indítványozza, miután az kedden egy Nyíregyháza és Rakamaz között közlekedő személyvonaton rátámadt a jegyvizsgálóra és a mozdonyvezetőre, majd egy utast is megütött – adta hírül a 444.hu. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség közleménye szerint a férfinak nem volt jegye, ezért a kalauznő megkérte, hogy a következő megállóban szálljon le a vonatról. Bár a férfi a görögszállási állomáson leszállt a szerelvényről,…
Tovább olvasom