Autót tört fel, jegy nélkül akart vonatozni, végül biciklit lopott a fiatal, elkapták

Megosztás

A rózsaszín biciklin tekerő férfi eleve sokak figyelmét felkeltette.

A ceglédi nyomozók kihallgatták azt a 22 éves férfit, aki a gyanú szerint először más kocsijával, majd a vonaton jegy nélkül próbálkozott, végül lopott biciklivel tette meg a hazáig vezető utat.

Egy 22 éves tápiógyörgyei férfi 2021. július 26-án reggel Ceglédről gyalog indult otthonába, amikor a gyorsasági és a kényelmi szempontokat is figyelembe véve úgy döntött, hazaútjához egy idegen autóját fogja használni. Egy spontán kiválasztott kocsit feltört, beindítani azonban nem tudta, így hát minden iratot, értéket amit talált magához vett, és távozott. Útja a ceglédi vasútállomásra vezetett, ahol jegyváltás nélkül szállt fel egy éppen arra közlekedő szerelvényre, a kalauz azonban – jegy hiányában – leszállította a járatról.

Hazajutása egyre megoldatlanabbnak bizonyult, ezért következő lépésként úgy határozott, hogy egy pékség mellett letámasztott rózsaszín női kerékpárra pattan, és azzal kerekezik haza. A rendőrségre érkeztek a bejelentések, mind a feltört autó, mind pedig az ellopott kerékpár miatt.

Ezzel szinte egy időben érkezett a jelzés, hogy a 22 éves férfi egy vadidegen kétkerekűvel érkezett tápiógyörgyei otthonába. A rendőrök a helyszínre mentek, és kifaggatták az előlük tuja mögé bújó fiatalembert. A nagykátai és a ceglédi rendőrök információkat cseréltek, egyeztettek, a férfi elszámoltatása közben a korábban bejelentett gépkocsi-feltörésre is fényt derült, ezért előállították a rendőrkapitányságra.

Kihallgatásán a terhére rótt cselekményeket elismerte, panasszal nem élt, részletesen vallott. Előadta a rendőröknek, hogy gyógyszert vett be és arra alkoholt ivott, különösebb magyarázatot nem adott tettére.

A Ceglédi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya a férfival szemben lopás vétség megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást. (Police.hu)

Kapcsolódó cikkek