Már nem Völner Pál a Magyar Hajózási Országos Szövetség (Mahosz) elnöke, ugyanis a korrupciógyanúba keveredett fideszes politikus nemcsak igazságügyi államtitkár posztjáról mondott le, hanem a Mahosz éléről is távozott – tudta meg a 444 portálja egy meg nem nevezett szövetségi forrástól. Eszerint Völner Pál magától nyújtotta be írásban a lemondását, tehát nem a Mahosz kérte erre. Forrásunk szerint nem sietik el az új elnök megválasztását, mert körültekintően szeretnének eljárni. A Legfőbb Ügyészség közleményéből derült ki múlt héten, hogy hivatali vesztegetés és más bűncselekmény miatt folyamatban lévő nyomozás eredményeként indítványt tettek…
Tovább olvasomCímke: Völner Pál
Letartóztatták az egyik Völnerhez köthető feltételezett végrehajtót
„Az ügyfélfogadás határozatlan ideig technikai okok miatt szünetel” – ez az ajtóra kiragasztott papírlap fogadja azokat, akik N. Gábor önálló bírósági végrehajtó irodáját keresi a fonyódi Balaton Áruházban – írja a Népszava. „Ilyen finoman ritkán írják le, ha valaki sittre kerül” – idézi az egyik üzlet dolgozóját a lap, hozzátéve, hogy a helyiek jól tudják: N. Gábor vastagon érintett a Magyar Bírósági Végrehajtói Karral (MBVK) kapcsolatos korrupciós botrányban, azért kénytelen „technikai szünetet” tartani, mert egyike annak a hét végrehajtónak, akik az ügyészség szerint komoly összeget fizettek kinevezésükért. A fonyódi önálló bírósági végrehajtói pályázati felhívás a…
Tovább olvasomMegtörtént: felfüggesztették Völner Pál mentelmi jogát
Kedden az Országgyűlés plenáris ülése 128 igen szavazattal elfogadta Völner Pál fideszes képviselő, volt igazságügyi államtitkár mentelmi jogának felfüggesztését, miután azt Polt Péter legfőbb ügyész múlt kedden kezdeményezte hivatali vesztegetés és más bűncselekmények gyanújára hivatkozva. A szavazás alapját az Országgyűlés mentelmi bizottságának KDNP-s elnöke, Hargitai János által hétfőn megszavazott határozat-tervezete képezi, melyből fontos részletek derültek ki a Völner-ügyről – írta a Telex. Ez alapján az ügyben rengeteg bizonyítékot halmoztak fel, az irat többek között a Nemzeti Védelmi Szolgálat rejtett kamerás felvételeket, lehallgatott telefonbeszélgetéseket, számos vallomást, cégnyilvántartási adatokat, illetve ”okirati bizonyítékokat”…
Tovább olvasomMiskolci fideszes váltja a korrupciós botrányba belebukott Völner Pált
„Isten hozta újra az Igazságügyi Minisztériumban, Államtitkár úr!” – üdvözölte Varga Judit igazságügyi miniszter Répássy Róbertet Facebook-oldalán. Varga hozzáfűzte azt is, hogy „üdv újra a fedélzeten”. Répássy 1988 óta a Fidesz tagja, 1994-től 1996-ig a párt miskolci szervezetét vezette. 2005-től mandátumvizsgáló és ügyrendi bizottsági tag. Répássy 1998 és 2018 között volt a Fidesz országgyűlési képviselője, 2010 és 2014 között a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium igazságügyért felelős államtitkára volt. 2014-től 2015-ig az Igazságügyi Minisztérium államtitkára és miniszterhelyettes is volt. Répássy 2015. november másodikától 2018. május hetedikéig a törvényalkotási bizottság alelnöke, valamint…
Tovább olvasomAlig két hónapja Orbán látványos kampányvideón borozgatott együtt Völnerrel
Pedig akkor már bizonyára javában folyt a nyomozás komolyabb szakasza is a fideszes államtitkár ellen. Az internet nem felejt, ahogy abban sem, hogyan harcolt teátrálisan, nagy szavakkal a korrupció ellen Völner Pál. Most éppen belebukik egy ilyen botrányba, amiben az eddigi információk szerint vastagon érintett. Kedden derült ki, hogy az ügyészség megalapozott gyanúja szerint Völner Pál igazságügyi miniszterhelyettes rendszeresen, alkalmanként 2–5 millió forintot kapott a Bírósági Végrehajtói Kar elnökétől. A fideszes politikus pillanatok alatt lemondott, szerinte nem követett el bűncselekményt, de vállalja az ügy politikai következményeit. (Telex.hu) Völner – aki egyébként…
Tovább olvasom„A kormánypártok mindent megtettek, hogy a fideszes Völner-botrány fű alatt maradjon, lehetőleg a választásokig”
A kormánypárti sajtó első körben rettentő látványos sikálásba kezdett, de a helyzet tarthatatlanná vált. Az viszont nem véletlen, hogy a legfelsőbb vezetők annyira lefagytak, hogy Orbán Viktor továbbra sem tartotta fontosnak, hogy erről a hatalmas botrányról legalább néhány mondatot szóljon. Nagy munkában lehetnek a kommunikációs szakemberek… Már a nyáron is figyelhették a Völner-ügy gyanúsítottjait a hatóságok, az ügyben azonban egészen addig teljes és szigorú hírzárlat volt, amíg a múlt héten el nem kezdtek szivárogni az információk az igazságügyi államtitkár érintettségéről. A hvg.hu értesülései szerint a kormánypártok mindent megpróbáltak megtenni annak…
Tovább olvasomA kormány szerint a Völner-botrány azt bizonyítja, hogy Polt Péter teszi a dolgát
Jól érzékelhető, hogy a Völner-botrányra reagáló első kormányzati nyilatkozatok is már a tervezettség, a “veszteségminimalizálás” és a tudatos kríziskommunikáció hatását keltik, miközben a korrupciógyanúba került és lemondott miniszterhelyettes ügyét máris igyekeznek politikai ellenfeleik ellen fordítani – írja a HVG. Jó példa erre Semjén Zsolt miniszterelnök helyettes, aki a Párbeszéd politikusának, Tordai Bencének készséggel nyilatkozott egy bizottsági ülés után a Völner-botrányról, alig pár órával azután, hogy az igazságügyi tárca államtitkára közölte: bár bűncselekményt nem követett el, lemond posztjáról, miután a legfőbb ügyész a mentelmi joga felfüggesztését kérte, mivel alapos a gyanú,…
Tovább olvasomHivatali vesztegetéssel gyanúsították meg, lemondott Völner Pál
Kedden maga a legfőbb ügyész indítványozta a mentelmi jogának felfüggesztését. „Nem követett el bűncselekményt, államtitkári és miniszteri biztosi feladatait tisztességesen és a törvényeknek megfelelően végezte, azonban vállalja az ügy politikai következményeit és a mai nappal lemond államtitkári posztjáról Völner Pál államtitkár”– olvasható Völner Pál a 24.hu-hoz eljuttatott közleményében. Völner az ügyvédjén keresztül jelezte, hogy együttműködik a hatóságokkal. A Legfőbb Ügyészség kedden adott ki közleményt, hogy hivatali vesztegetés és más bűncselekmény miatt folyamatban lévő nyomozás eredményeként indítványt tettek Völner Pál fideszes országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére. A Központi Nyomozó Főügyészség előtt…
Tovább olvasomMost már hiába titkolózik Polt Péter, óriási botrány kavarog a Bírósági Végrehajtó Kar körül
Korrupció, bűnszövetség, mentelmi jog felfüggesztése. Néhány napja még legfőbb ügyészünk is hallgatásba burkolózott, Gulyás Gergely miniszter pedig a megszokott módon mellébeszélve hárított. De most már több hivatalos adat is kibukott a nyomozásról. Völner Pál mentelmi jogát például fel is függesztenék. A fideszes parlamenti képviselő, igazságügyi államtitkár a megalapozott gyanú szerint rendszeresen, alkalmanként 2-5 millió forintot kapott a Bírósági Végrehajtói Kar elnökétől. A „bűnszövetség” szót is leírták a közleményben. Az ügynek tizenkét gyanúsítottja van, köztük nyolc végrehajtó. A legfőbb ügyész kezdeményezte Völner Pál fideszes parlamenti képviselő, igazságügyi államtitkár mentelmi jogának felfüggesztését…
Tovább olvasom