Alig két hónapja Orbán látványos kampányvideón borozgatott együtt Völnerrel

Megosztás

Pedig akkor már bizonyára javában folyt a nyomozás komolyabb szakasza is a fideszes államtitkár ellen. Az internet nem felejt, ahogy abban sem, hogyan harcolt teátrálisan, nagy szavakkal a korrupció ellen Völner Pál. Most éppen belebukik egy ilyen botrányba, amiben az eddigi információk szerint vastagon érintett.

Kedden derült ki, hogy az ügyészség megalapozott gyanúja szerint Völner Pál igazságügyi miniszterhelyettes rendszeresen, alkalmanként 2–5 millió forintot kapott a Bírósági Végrehajtói Kar elnökétől. A fideszes politikus pillanatok alatt lemondott, szerinte nem követett el bűncselekményt, de vállalja az ügy politikai következményeit. (Telex.hu)

Völner – aki egyébként heti rendszerességgel járt államtitkári egyeztetésekre a Karmelitába – eddig sem volt különösebben előtérben, ezután pedig feltehetőleg még inkább kerülni fogja a rivaldafényt, a Facebookon már nem is érhető el a politikusi profilja.

Éppen ezért értékes felvétel róla az az október 14-én publikált videó, amelyen Orbán Viktor és néhány idősebb úr (például Feri bátyám) társaságában jókedvűen borozgat és pogácsázik. A miniszterelnök ekkor közölte, hogy „van egy nyugdíjprémium, amit fognak kapni, Feri bátyám. Novemberben egy nyolcvanast, és a következő évben pedig február közepén szerintem meg fog kapni egyhavit. Még azért küzdenem kell kicsit, mert ne kétheti legyen, hanem egyhavi, de rajta vagyunk a szeren. Ott loholok a pénzügyminiszter nyakán.”

Érdekesség, hogy a Hvg.hu cikke szerint a korrupciós ügyben a felderítés és információgyűjtés hónapokon keresztül zajlott, azaz Völner feltehetőleg már javában a hatóságok célkeresztjében volt, amikor a miniszterelnök mosolyogva kampányolt mellette a nyugdíjprémiummal.

Mindig hálás újságírói feladat bajba jutott politikusok korábbi mondatait visszaidézni. Völner Páltól ezúttal a hazai korrupcióval kapcsolatban találtunk gyöngyszemeket. Bár állítása szerint nem követett el bűncselekményt, Völner Pál tegnap mégis lemondott államtitkári és miniszteri biztosi feladatairól, miután az ügyészség szerint megalapozott gyanú merült fel arra, hogy a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökétől hosszabb időn keresztül, rendszeresen, alkalmanként 2-5 millió forintot kapott.

Korábban az ellenzéket oktatta ki a korrupcióval kapcsolatban. Például 2019 áprilisában Tóth Bertalan MSZP-elnök írásbeli kérdésére – amiben azt firtatta, hogy miért nem csatlakozunk az Európai Ügyészséghez – válaszolta a következőket:

A korrupcióval szembeni fellépés rendkívül fontos mind európai, mind nemzeti szinten, azonban nem biztos, hogy a megoldás újabb és újabb intézmények létrehozatalában van. Jelenleg is megvannak azok a keretek, amelyeken belül megfelelő módon fel lehet lépni a korrupcióval szemben

– fogalmazott írásbeli válaszában Völner Pál mint az Igazságügyi Minisztérium államtitkára.

Még ilyen remek mondatai is vannak:

  • Természetesen a korrupció elleni küzdelmet a magyar kormány is fontosnak tartja, ezért az elmúlt két kormányzati ciklusban számos intézkedést vezetett be a korrupció visszaszorítására.
  • Ma már sokkal szigorúbbak a korrupcióra vonatkozó büntetési tételek.
  • A kormánytöbbség Alaptörvénybe foglalta az állami vagyonnal való felelős
    gazdálkodást.
  • A meglévő jogi keretek között is kiemelkedő eredményeket értünk el a korrupció elleni harcban.
  • Az ellenzéki pártok mind a mai napig tele vannak korrupciós
    ügyekkel.

(444.hu)

Kapcsolódó cikkek