Leváltják a MÁV és a Volán vezérét

2022 június 15-i hatállyal távozik a MÁV–Volán-csoport elnök-vezérigazgatója – közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium szerdán. Homolya Róbert 2018 óta vezette az ország legtöbb munkavállalót foglalkoztató vállalatát. A szaktárca hangsúlyozza: Homolya Róbert irányítása alatt a járványhelyzetben is megbízhatóan működött a vasúti közlekedés. Vezetésével indult el a Volánbusz MÁV-csoportba integrálása és számos jelentős fejlesztés, köztük a Nyugati pályaudvar rég esedékes felújítása – számolt be a HVG. A legnagyobb hazai vasúti és közúti közösségi közlekedési szolgáltatóknál tavaly így már 57 ezer munkavállalót érintően született meg az újabb hároméves bérmegállapodás – méltatta a…

Tovább olvasom

Vidéki buszmenetrendekkel bővült a Google térképe

Megérkeztek a Google-térképre a Volánbusz Zrt. vidéki városi menetrendjei – jelentette be Vitézy Dávid, a Technológiai és Ipari Minisztérium közlekedésért felelős államtitkár a Facebook-oldalán.Mai naptól fokozatosan jelennek meg vidéki városok buszmenetrendjei, egyelőre a tervezett menetrendi adatokkal. Szerinte így könnyebben tervezhetnek közösségi közlekedéssel utazni azokon a településeken, ahol a Volánbusz látja el a helyi szolgáltatást, ez az ország majdnem 70 városát érinti. A helyközi járatokkal kiegészítve így a városokban elérhetővé vált az egyszerű utazástervezés mobilon, külön applikáció letöltése nélkül. 

Tovább olvasom

Az előző évben nyolcmillió forint volt a legnagyobb buszon felejtett összeg

Többnyire telefonokat, pénztárcát, bankkártyát, kistáskákat, hagynak el az utasok: tavaly közel 7500 talált tárgyat adtak le a vasúttársaságnál, és 5000-et a busztársaság részére – írja a MÁV-Volán-csoport közleményében. Egyúttal azt is bejelentették, hogy hétfőtől közös adatbázisba kerülnek a MÁV-Volán-csoport vonatain és autóbuszain elhagyott tárgyak. Az elhagyott tárgyakért pedig Mávdirekt telefonszámain lehet érdeklődni, amin egész nap aktív a vonal. A hírrel kapcsolatban megjegyzik, hogy a legnagyobb, autóbuszon elhagyott összeg 8 millió forint volt, amit vissza is kapott a tulajdonosa. Mivel pénzt jellemzően nem magában, hanem valamilyen egyéb tárggyal együtt adnak le, az elvesztett…

Tovább olvasom

Figyelem! Szilveszterkor máshogy járnak a MÁV, az MVK és a Volán járatai és máskor járnak le a bérletek is

December 31-én különleges rendben járnak majd Borsodban is a tömegközlekedési járatok, a bérletek pedig két nappal tovább érvényesek. A decemberi dolgozó- és tanulóbérleteket január 5. helyett 7-ig fogadják el a vonatokon és a helyközi buszjáratokon, megkönnyítve az utasok sorban állás nélküli bérletvásárlását az újév első napjaiban – közölte a Mávinform. A közlemény szerint szilveszterkor, újévkor és január 2-án is jóval nagyobb utasforgalom várható, ezért a MÁV és a Volánbusz arra kéri utasait, hogy időben tervezzék meg utazásukat, és indulás előtt tájékozódjanak a menetrendváltozásról. Emlékeztetnek: a pénztárak előtti sorban állás elkerülése érdekében…

Tovább olvasom

Szakszervezetek: Ha kötelező lenne az oltás, leállna a MÁV és a Volán is

Teljesen megbénulna a tömegközlekedés, ha valóban kötelezővé tenné a munkáltató a Covid elleni oltásokat. A MÁV-dolgozók oltottsága összességében megfelel az országos átlagnak, de sokkal rosszabb a helyzet azoknál, akik tevékenyen részt vesznek a vonatközlekedésben, mondta Meleg János, a Vasutas Szakszervezet elnöke az ATV-nek. Úgy gondolja, hogy ha bevezetnék a kötelező oltást, leállna a vasút. Hasonlóan látja Dobi István, a Szolidaritás Autóbusz-Közlekedési Szakszervezet elnöke is. Szerinte nincs tartalék a rendszerben, és kötelező oltás esetén képtelen lenne működni a Volán. Azt mondta, már most óriási a felháborodás a dolgozók körében. „Én próbálom őket…

Tovább olvasom

Borsodban vezették be elsőként a vonat-busz átszállójegyet

Polgár és Tiszaújváros térségében, hogy az utasok számára gyorsabb és kiszámíthatóbb legyen az utazás. A MÁV-Volán-csoport közös stratégiai irányításának lehetőségeit kihasználva április 21-től közös jegyet vezetett be, amely fontos lépés a tarifaközösség felé. A közlekedési társaságok – az Innovációs és Technológiai Minisztérium jóváhagyásával – új ajánlatukkal, Polgár, valamint Tiszaújváros térsége és a főváros között gyorsabb és kiszámíthatóbb eljutási lehetőséget tudnak biztosítani az utasok részére. Az új, közös jegy a VONAT-BUSZ átszállójegy nevet kapta – olvasható a MÁV Zrt. közleményében. Mint írták a Volánbusz a menetrendi kínálata átalakításával Nyíregyháza és Eger között kétóránként…

Tovább olvasom

A borsodi vonatok és távolsági buszok menetrendje megváltozik decemberben

A vasúttársaság honlapján közzétett információk szerint a MÁV-Start 2020-2021-es menetrendje harminc vasútvonalon is változik majd, több vonalon csúcsidőben az eddigieknél több és gyorsabb vonat közlekedik a pálya- és járműfejlesztéseket követően. Kiemelték, hogy a MÁV és a Volánbusz integrációja révén több térségben is összehangolt vasúti és buszos csatlakozások létesültek, amelyek a közösségi közlekedési rendszert javítják. Kelet-Magyarországon több fővonalon bővül az InterCity-hálózat, Zemplén és Borsod térsége kétóránkénti közvetlen új kapcsolatokkal kerül közelebb a fővároshoz. Tiszaújváros és Polgár irányából az autóbusz és vasúti közlekedés menetrendjeinek összehangolása révén lehet gyorsabban, és gyakrabban Budapestre utazni.…

Tovább olvasom