Figyelem! Szilveszterkor máshogy járnak a MÁV, az MVK és a Volán járatai és máskor járnak le a bérletek is

Megosztás

December 31-én különleges rendben járnak majd Borsodban is a tömegközlekedési járatok, a bérletek pedig két nappal tovább érvényesek.

A decemberi dolgozó- és tanulóbérleteket január 5. helyett 7-ig fogadják el a vonatokon és a helyközi buszjáratokon, megkönnyítve az utasok sorban állás nélküli bérletvásárlását az újév első napjaiban – közölte a Mávinform.

A közlemény szerint szilveszterkor, újévkor és január 2-án is jóval nagyobb utasforgalom várható, ezért a MÁV és a Volánbusz arra kéri utasait, hogy időben tervezzék meg utazásukat, és indulás előtt tájékozódjanak a menetrendváltozásról. Emlékeztetnek: a pénztárak előtti sorban állás elkerülése érdekében a menetjegy elővételben, online és mobilon is megváltható.

A tájékoztatás szerint a kiemelt, frekventált vonalakon a csúcsidőszakokban közlekedő InterCity-vonatokhoz – a lehetőségekhez képest – több kocsit kapcsolnak a helyjegy fogyásától függően. December 31-én, valamint január 2-án és 3-án járatonként egy–négy kocsival többel közlekednek egyes InterCity-vonatok, továbbá többletkocsikkal közlekednek egyes sebesvonatok Budapest és Tapolca között is.
A szilveszterezőknek a vasúttársaság a biztonságos hazajutás érdekében az éjszakai, hajnali vonatok igénybevételét javasolja a gépkocsi használata helyett.

A Volánbusz helyi és helyközi autóbuszainak közlekedési rendje is változik: az év végi ünnepnapok idején az autóbuszok a megszokottól eltérően közlekednek, szilveszterkor, valamint újév napján több járat nem közlekedik, illetve az egyes településeken a helyi járatok is az általános közlekedési rendtől eltérően közlekednek. December 31-én jellemzően a hét utolsó tanítási szünetes munkanapja szerint, 2022. január 1-jén pedig a munkaszüneti napra érvényes menetrend szerint közlekednek a buszok – összegezte a Minap.hu.

Az MVK Zrt közlése szerint december 31-én tanszüneti menetrendnek megfelelően közlekednek a társaság autóbuszai és villamosai. Változnak az áruházi járatok és az adventi villamos közlekedése, az utolsó indulási időpontok az alábbiakban láthatóak:
 
Adventi villamos
Tiszai pályaudvar: 12:47
Felső-Majláth: 13:30
 
7-es autóbuszjárat (Auchan Borsod áruházat érintő utolsó járat)
Búza tér: 14:30
Felsőzsolca: 16:17
 
43-as autóbuszjárat (Auchan Dél (Pesti út) áruházat érintő utolsó járat)
Joyson: 16:45-kor 
 
44-es autóbuszjárat
Centrum: 15:00
Joyson: 16:00
 
101B-s autóbuszjárat (Lidl áruházat érintő utolsó járat)
Szondi György utca: 15:10
Berekalja: 14:55
 
Auchan 1-es autóbuszjárat
Centrum: 14:25
Auchan Borsod: 15:00
 
Auchan 2-es autóbuszjárat
Változatlan tanszüneti munkanapi menetrend szerint közlekedik.
 
 
Január elsejei közlekedés
 
Január elsején vasárnapi menetrend szerint közlekednek az MVK járművei, kivéve az ingyenes áruházi és a 44-es járatot, amely nem közlekedik, a 7-es és 21-es autóbuszok pedig nem érintik az áruházakat. 

Újév első napján hajnalban az alábbi rásegítő 1-es villamos járatok indulnak:
Tiszai pályaudvar: 01:00, 02:00
Felső-Majláth: 01:35, 02:35

Az adventi villamos január elsején, a Tiszai pályaudvarról 14:10-kor, Felső-Majláthról 14:55-kor indul.

Kapcsolódó cikkek