Új funkciók érkeznek az Instagramra és a Messengerbe, a szülők megnézhetik, kivel chatel a gyermekük

Nemcsak azt ellenőrizhetik, kikkel bonyolít beszélgetéseket a gyermekük, hanem azt is, melyik nap mennyi időt tölt azzal, hogy a kiválasztott személyekkel beszélget. Az Instagramba is védelmi funkciók érkeznek, hamarosan megváltozhatnak a chatelési szokásaink.

Tovább olvasom

Komoly változás a Facebook-őrülteknek a közeljövőben, mindenkit érinthet – akár meg is szűnhet az önálló Messenger

Aki Facebook-fiók nélkül használja évek óta a Messenger alkalmazást, könnyen lehet, hogy alternatív megoldást kell majd találnia. A Facebook nagyon szeretné legyőzni a TikTokot, és egy kiszivárgott dokumentum szerint ezt radikális változásokkal érné el a cég. Mark Zuckerberg és a Meta vezetősége korábban már többször is egyértelművé tette, a cég elsődleges célja, hogy a riválist jelentő TikTokot maga mögött tartsa. A jelek szerint hamarosan ennek kézzelfogható bizonyítékát is láthatjuk majd. A The Verge – ami a Facebook egyik vezetőjének memóját dolgozta fel – arról ír, hogy hamarosan jelentős mértékben átalakítják a Facebook…

Tovább olvasom

Ismét internetes nehézségek, este nyolc körül leállt a Messenger és akadozik a Facebook

A választások lényegében lezajlottak, az eredményekről még nem tudunk semmi érdemlegeset, csak előzetes becslésekre támaszkodhatunk. A legnépszerűbb közösségi médiafelület azonban ismét akadozni kezdett, a Messenger le is állt este nyolc óra előtt. Nem sokkal este nyolc óra előtt elérhetetlenné vált a Facebook üzenetküldője az asztali böngészős felületen. Szintén nem frissülnek az üzenetek a Messenger mobilos alkalmazásában. A DownDetector státuszfigyelő szolgáltatás adatai szerint a probléma globális. De kevés országban jöhet rosszabbkor, mint az országgyűlési választás eredményeit egy emberként figyelő Magyarországon.

Tovább olvasom

Ne dőljünk be! Veszélyes Messenger-vírus kering, ami miatt Facebook-fiókunkat is elveszíthetjük

Ha ilyen tartalmú üzenetet kap, még véletlenül se nyissa meg, bármennyire is ismerőstől vagy családtagtól kapta az üzenetet. Könnyen előfordulhat, hogy rokona vagy barátja már megfertőződött és éppen ön is veszélynek teszi ki készülékét és Facebook-fiókját, amennyiben rákattint az üzenet tartalmára. Újabb átverős üzenettel próbálják rászedni a felhasználókat a hackerek a Messengeren – figyelmeztet a Hvg.hu. Egy újabb adathalász üzenet jár épp körbe a Messengeren – hívja fel a figyelmet az IFLScience. A csalás angol verziójában mindösszesen négy szót és egy sírva nevetős hangulatjelet kap a felhasználó a (már megfertőzött) ismerősétől,…

Tovább olvasom

Eljött a félrelépők ideje? Eltűnő üzenetek a messengerben

Az Eltűnéses mód már elérhető az amerikai, és néhány más országban élő felhasználók számára, de az európai felhasználók körében most debütál: a funkciót november 16-ától (hétfőtől) kezdődően fokozatosan aktiválja majd a Facebook a Messenger és az Instagram mobilalkalmazásokban – közölte a vállalat. Az Eltűnéses mód bekapcsolásával egyszerűvé válik a Messengerben olyan üzeneteket váltani, amelyek nem maradnak meg az utókornak, hanem a chatfelület bezárása után automatikusan eltűnnek az adott beszélgetésben részt vevő összes partnernél. A működési elv egyszerű: ha valaki látta az adott üzenetet, és elhagyja a chatfelületet, az üzenet megsemmisül.…

Tovább olvasom