A péntek este megjelent Magyar Közlönyből derült ki, hogy 200 ezer forinttól 3 millió forintig terjedő bírsággal és egy évre szóló bezárással is sújthatók azok a szálláshelyek, ahol védettségi igazolvány nélküli vendégek tartózkodnak, vagy ahol zenés, táncos eseményt, illetve tíz fő feletti családi vagy magánrendezvényt tartanak – írta meg az Index. A május 1-től hatályba lépő szabályzatból a bírság összege újdonság, hiszen eddig 100 ezer forinttól egymillió forintig terjedhetett a büntetés összege. Hasonló szigor várhat azokra is, akiknek a védettségi igazolvány nélküli alkalmazottai maszk nélkül szolgálják ki a vendégeket. Mint ismeretes, szombat…
Tovább olvasomCímke: védettségi igazolvány
A szálláshelyeknek kötelessége elkérni a védettségi igazolványt
Gyakorlati megvalósítása és ennek ellenőrzése már egy másik kérdés. Orbán Viktor miniszterelnök a pénteki rádióinterjújában azt mondta, hogy szombatig elérhetjük a négymillió beoltottat, ami után minden védettségi igazolással rendelkező vendéget fogadhatnak a hotelek. Ennek viszont előfeltétele a védettségi igazolvány megléte. Foglaláskor ugyan még nem szükséges, bejelentkezéskor viszont a szálláshelyek nemcsak jogosultak, hanem kötelesek is elkérni az oltás meglétét bizonyító plasztiklapot. Erre hívta fel a figyelmet a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége azután, hogy az elmúlt napokban rengeteg negatív hangvételű megkeresés érkezett a szálláshelyekhez az igazolvánnyal nem rendelkező vendégektől. A szállodák csak végrehajtják a rendeleteket annak érdekében,…
Tovább olvasom„Ne rohanjunk azonnal színházba, moziba, ha megkaptuk a védettségi igazolványt!”
Éppen ez az egyik fő baj a védettségi igazolvánnyal, hogy egyáltalán nem jelent automatikusan a valóságban is védettséget. Ha túl korán hisszük el, hogy rajtunk már a golyó sem fog, megüthetjük a bokánkat. Óriási lazítással készül a kormány. Ha elérjük a négymilliomodik beoltottat, védettségi igazolvánnyal tömegbe is lehet majd menni.Csakhogy az igazolványt olyan korán kipostázzák, amikor még biztosan nem alakult ki elegendő mértékű védettség.Orbán Viktor és a kormány félrevezetően beszél az első oltás gyors hatásáról.Az igazolvány birtokosainak a maszkviselést sem írják elő az újranyitott helyeken, ami végképp érthetetlen.Napokon belül elérhetjük…
Tovább olvasomNégymillió beoltott után éjfélkor indul a kijárási tilalom, a védettek maszk nélkül vehetnek részt rendezvényeken
Véglegesítette a kormány az új szabályokat tartalmazó rendeleteket, a részletek a kormány honlapján jelentek meg egy hírként, majd később a részletszabályokkal együtt a Magyar Közlönyben is – számolt be róla a HVG.hu. A legfontosabb döntések: A kijárási tilalom kezdete este 11 óráról éjfélre módosul. Az üzletekben este 11 óráig lehet vásárolni, védettségi igazolvánnyal rendelkezőknek (oltottaknak vagy a betegségen átesetteknek) pedig ugyaneddig megnyílik a vendéglátóhelyek belső tere is. A szülők és családtagok a gyermekeket is magukkal vihetik. A védettek szállodákba is mehetnek, és a gyermekeket is magukkal vihetik (a Közlönyben megjelent…
Tovább olvasomHogyan kötelezik a szállásadókat a védettségi igazolvány ellenőrzésére?
Az ágazat így is rettenetes károkat szenvedett el az elmúlt 14 hónapban, már most többen előre jelezték, nem kéri majd vendégeitől a kártyát. Nem kérnek majd védettségi igazolványt – az RTL Klub híradója szerint több szálláshely is ezt posztolta Facebook oldalán, annak ellenére, hogy a kormány Orbán Viktor bejelentése szerint a kártyához köti majd a szolgáltatások igénybevételét. A legtöbben azt írták, nem akarnak különbséget tenni a vendégek között, ezért nem kérnek kártyát. Mivel a rendelet még nem jelent meg, a részletszabályokat sem tudni. Az RTL-nek az egyik szállásadó azt nyilatkozta: vannak vendégek,…
Tovább olvasom