Miskolc polgármestere egyelőre nem kér a fizetésemelésből, míg a korábbi alpolgármesterek végkielégítését megszavaztatta

Csütörtökön ülésezett Miskolc képviselő-testülete. Több napirendi pontot is megvitattak a városvezetők, döntöttek például az előző városvezetés két alpolgármesterének a végkielégítéséről. Tóth-Szántai József polgármester továbbá kérte, egyelőre ne döntsenek az ő illetve az alpolgármestereinek illetményének emeléséről, mivel a város jövő évi költségvetése még nem ismert.

Tovább olvasom

Mi a baj a kohászat romjainak eltüntetésével?

A legnagyobb félelem, hogy hihetetlen összeget kellene költeni arra, hogy egyáltalán felmerülhessen bármilyen beruházónál, hogy a DAM helyére érkezzen a város szívébe. Elfogadott valamit a város testülete, de sajnos első látásra is teljesen irreálisnak tűnnek az elképzelések.

Tovább olvasom

Incidens történt a kazincbarcikai városházán, de kérdéses, ki az igazi elkövető

Különös eset történt a kazincbarcikai városházán az új képviselő-testület alakulóülését követően, derült ki a városi televízió, a Kolor TV Háttér című műsorából, amelynek vendége Szitka Péter polgármester volt. Megkérdeztük a másik felet, ők hogyan emlékeznek a történtekre.

Tovább olvasom

Tovább gyűrűzik az MVK és Badány Lajos közötti ügy, ezúttal az alpolgármester reagált a cég közleményére

Úgy tűnik, előbb-utóbb akár jogi útra is kerülhet az ügy, amit Badány Lajos miskolci alpolgármester kezdeményezett az MVK Zrt-vel szemben. A leköszönő alpolgármester egy MTI-nek eljuttatott közleményben fejezte ki aggodalmait a tömegközlekedésért felelős cég gazdasági működésével kapcsolatban, majd az MVK válaszára sem kellett sokat várni. Ezúttal az alpolgármester reagált az MVK állításaira.

Tovább olvasom

A városháza tetején saját méheivel termel mézet a polgármester

Miskolcon is gyakran téma, mi történik a polgármesteri hivatal teraszán, de mostantól Kassa mindenképpen lekörözi a borsodi megyeszékhelyet, ha érdekes újításról esik szó. A szlovák szomszéd főpolgármestere méhészkedésbe fogott pár évvel ezelőtt, amelynek eredményeképpen nemrégiben elhelyeztek négy kaptárt a városháza tetején, így az országban elsőként ez a település rendelkezhet saját mézzel.

Tovább olvasom