Különös eset történt a kazincbarcikai városházán az új képviselő-testület alakulóülését követően, derült ki a városi televízió, a Kolor TV Háttér című műsorából, amelynek vendége Szitka Péter polgármester volt. Megkérdeztük a másik felet, ők hogyan emlékeznek a történtekre.
Hangulatkeltés, lázítás, szítás, igaztalan dolgok állítására a műsorvezető szerint nincs szükség egy olyan városban, amely a pártpolitika elé helyezi a várospolitikát. Szitka Péter úgy véli, sokan nem a városért, hanem “Szitka ellen vannak”. A várost 2006 óta irányító politikus segítő kezet szeretne nyújtani mindenkinek, aki a városért kíván tenni, azokkal összefogna.
Ez a hír így önmagában nem is lenne különlegesebben fontos, hiszen a magyar politika színvonalát sokan ismerjük. Az eset inkább onnantól lett érdekes, amikor az egyik kazincbarcikai közösségi csoportban leírták a probléma forrását. A poszt szerzője szerint ugyanis az ellenzéki politikusok a városháza épületében szerettek volna híradós anyagot készíteni az alakuló ülést követően, amit az önkormányzaton nem néztek jó szemmel.
Nem volt nehéz kitalálni, a Városvédők egyesületről van szó. A civil szervezet polgármester-jelöltje, Mérten János a választásokon a második helyen végzett a fideszes jelölt előtt, ugyanakkor csak 19 százalékot kapott, míg Szitka 60-at. A Városvédők két politikust delegáltak a közgyűlésbe, Pogány István a 8. sz. választókörzet győzteseként került be.
Az ügyben kerestük Mérten Jánost, aki elmondta, ketten szerettek volna interjút készíteni a városházán, a földszint egyik sarkában, hogy ne zavarjanak senkit. Az interjú elkészítésére várniuk kellett, hiszen az operatőr későbbi időpontban ért rá. Miután megérkezett, visszatértek a városházára, ahová be is engedték őket.
Elmondta, Klimon István alpolgármester, látván az interjút, az első emeletre vezető lépcsőn négyszer is elment mellettük, kellően hangosan, hogy az interjúztatást megzavarja. A város jegyzője kulturáltabb volt: jelezte, máshol készítsék el az anyagot, hogy az ott dolgozókat ne zavarják. Annak ellenére, hogy a földszinten iroda nem található.
A műsorban elhangzott hangulatkeltés és lázítás nyomait nem találtuk meg, annak “elkövetője” a Városvédők elmondása alapján inkább az alpolgármesterre igaz. A helyi ellenzék (kettő Városvédők, egy-egy Fidesz- illetve Mi Hazánk-politikus még aki ott ül a képviselő-testületben) egyébként is megkülönböztetett figyelemben részesül, hiszen amíg Ózdon például az alakuló ülést követően együtt fotózkodtak a képviselők, addig ez Kazincbarcikán nem történt meg.
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz.