A szexuális visszaéléseket elkövető, felfüggesztett kecskeméti plébános, a leégett miskolctapolcai barlangfürdő, az épülő vitnyédi menekülttábor és a rabszolgamunkára kényszerített egyetemista: többek között ezekről a témákról írtak a héten a vidéki független lapok szerkesztőségei. A Budapesten túl működő weboldalakon szeptember közepén szó esett emellett még az eltűnő szegedi füves parkokról, a Tisza Párt szolnoki bástyájáról, a debreceni Nagytemplom toronyóráinak rendbetételéről és a soproni Líceum falainak üzeneteiről is.
Tovább olvasomCímke: válogatás
Független vidéki sajtó: vasúti történetek, nem mindig életmentő gondosóra és az év legédesebb témája a heti menü
Életmentő lehet a gondosóra viselése, egy kis borsodi településen azonban az egyik igénylő rosszul járt azzal, hogy sokat használta. A Debreciner a Дeva néven alkotó zenésszel és énekessel készített interjút, amelyben arról is szó van, hogy egyre több nő vesz részt alkotóként a magyar zenei életben. A szombathelyi központú Nyugat.hu a magyar vasúton tapasztalható állapotokról ír, leginkább jegykezeléssel kapcsolatos panaszokat feldolgozva, míg Szeged független lapja sokkal édesebb témával foglalkozott a héten. Az viszont már megintcsak nem túl jó hír, hogy Szolnok egyik leghíresebb kutyáján életmentő műtétet kellett végrehajtani nemrég. Erről…
Tovább olvasomVálogatás a tusványosi hablatyverseny legjobbjaiból – Gellérfy László írása
Lassan már a második félidő vége közeledik, a brüsszelita bíró és a partjelzők már az óráikat nézik, a keresztény-konzervatívok még hosszabbítanának néhány szóbombára elég percet, de az eredményt máris elkönyvelhetjük. Megint győztek a fergeteges nagyotmondások utánozhatatlan mesterei. Hurrá. Hajrá Magyarország! Hajrá magyarok! Évekig az volt a szokás, hogy a pályán lévők csak bemelegítették a csapattársakat, meg a közönséget. Egy-egy kisebb füllentésen, frázison, minden alapot nélkülöző ígérgetésen kívül alig történt valami a pályán. Az utolsó percekben aztán befutott a sztár, villantott kettőt, rúgott hármat, és mint aki jól végezte dolgát, meghajolt…
Tovább olvasomKásler miniszter úr gyakorlatilag rászólt a magyarokra, hogy hagyják abba a vakcinaválogatósdit, ami jut, az jut
A koronavírus tavaly tavaszi, első hulláma során is számos, enyhén szólva megkérdőjelezhető intézkedést és kijelentést tett Kásler Miklós. Most azt ecsetelte, hogy az Európai Unióban kiszámíthatatlan és elégtelen a vakcinabeszerzés, az emberek pedig ne válogassanak, hogy milyen vakcinát szeretnének. Több európai országban fel is függesztik az oltást, mert valóban ellátási gondok vannak. “Az oltóanyagokkal kapcsolatos üzleti, politikai és presztízs érdekek nem fognak változni az egészen biztos,” kezdte válaszát az emberi erőforrások minisztere szombati Facebook-videójában arra a kérdésre, hogy mi várható az uniós vakcinabeszerzések ügyében. Kásler Miklós szerint azok a mennyiségek,…
Tovább olvasom