Beismerő vallomás – ezután sem lesz bűncselekmény a vagyonnyilatkozatokkal való trükközés

Úgy kaszálta el az illetékes bizottság ezt az ügyet, hogy a kormánypárti és egy kivétellel az ellenzéki tagok egyaránt ellene szavaztak. Nem kérdés, hogy miért. A Polgári Válasz mozgalmat alapító ex-jobbikos Bencsik János független országgyűlési képviselő a Facebook-oldalán számolt be arról, hogy az Országgyűlés igazságügyi bizottságán nem ment át a vagyonnyilatkozatok kitöltésével kapcsolatos előterjesztése. A független országgyűlési képviselő január 29-én törvényjavaslatot nyújtott be annak érdekében, hogy a nagy értékű autók, luxuslakások, házak, nyaralók, ajándékok, gyűjtemények „kifelejtése” a vagyonnyilatkozatokból büntetőjogi következményekkel, 1–3 évig terjedő szabadságvesztéssel járjon. A Bencsik János által javasolt módosítás célja…

Tovább olvasom

Ilyen autókat vezetnek Borsod országgyűlési képviselői

A bizottsági elnök tájékoztatása szerint a 198 országgyűlési képviselő, nemzetiségi képviselő és a 12 nemzetiségi szószóló leadta saját és a vele közös háztartásban élő házas- vagy élettársának, gyermekeinek vagyonnyilatkozatát – írja az MTI. Az országgyűlési képviselők (valamint a nemzetiségi képviselő és a nemzetiségi szószólók) saját vagyonnyilatkozatai nyilvános, február 1-től megtekinthetőek az Országgyűlés honlapján. A vagyonnyilatkozatok alapján a Szabad Európa statisztikát készített arról, hogy mely gépjárművek a legdivatosabbak a képviselők köreiben. Mi külön kíváncsiak voltunk, hogy BAZ megye országgyűlési képviselői közül kinek milyen jármű -vagy járművek – találhatóak meg a garázsukban. Íme…

Tovább olvasom

Gulyás miniszter úr válasza Rogánék vagyongyarapodására: Gyurcsány!

Elképesztő pénzeket akasztanak le mostanában a fideszes politikusok és NER-közeli üzletemberek, illetve családtagjaik. Amikor pedig ennek magyarázatára lenne igény, a kormány tagja csak annyit mond: Bezzeg Gyurcsány! Ez a régi taktika még mindig működőképes lehet és mindig mindent meg lehet úszni ma Magyarországon? Az érdekes „magyarázatról” a Hvg.hu tudósításából értesülhettünk. Rogán új felesége a házasságkötés előtt nem sokkal többedmagával 1,6 milliárdért vett földet, a vagyonnyilatkozata szerint pedig a miniszterelnök kabinetfőnöke egy év alatt húszszorosára növelte a vagyonát. A DK vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményezett, amire Gulyás Gergely viszont Gyurcsány Ferencék vagyonszerzésével vágott…

Tovább olvasom

Varga Judit igazi zseni: 10 hónap alatt törlesztettek férjével közel 100 milliónyi adósságot

Forr a levegő az igazságügyi miniszter asszony körül. Már hatalmas méretű hitelének felvétele is óriási kételyeket ébresztett sokunkban, hihetetlen feltételek mellett vehette fel a többszáz millió forintot. Most pedig az adósság visszafizetésénél nem jön ki sehogy a matek. Nem kérdés, erre is meglesz a magyarázat, senkinek semmi nem lesz gyanús. Az igazságügyi miniszter vagyonnyilatkozatából megtanulhatjuk, hogy vegyünk fel több száz milliós hitelt elenyésző önerővel, és hogyan törlesszünk vissza tízmilliókat pár hónap alatt. A kellékek: egy AirBnB-s belvárosi lakás, egy rugalmas bank és egy segítő férj. A Hvg.hu elemzése segít ennek…

Tovább olvasom

Meglepte a Momentum elnökét, hogy gazdagabb Orbánnál – legalábbis a vagyonnyilatkozatok szerint

Mi is írtunk a képviselők nemrég közzétett vagyonnyilatkozatáról, köztük Orbán Viktoréról is, amely szerint a miniszterelnök tavalyhoz hasonlóan most sem tudott félrerakni, és korábban felvett bankhitelét sem tudta még rendezni. Mindez meglepte Fekete-Győr Andrást, a Momentum elnökét, hiszen a számok szerint így gazdagabb, mint a kormányfő – írja a HVG. „Nekem ugyan nem épül palotám Hatvanpusztán, nincsenek egymilliós öltönyeim és magánrepülővel sem utaztam soha, mégis meglepetten tapasztaltam, hogy a mai vagyonnyilatkozata alapján gazdagabb vagyok Orbán Viktornál” – írja a Facebookon Fekete-Győr. Az ellenzéki politikus azzal folytatja, hogy a miniszterelnök havonta…

Tovább olvasom

Eltűnt Szijjártó vagyona, Orbán Viktornak pedig semmi megtakarított pénze nincs – legalábbis friss vagyonnyilatkozatuk szerint

Általában a választók arculcsapásaként könyvelhetjük el a politikusok vagyonbevallását minden évben, ez idén sincs másképp. Miniszterelnökünk tényleg vagyontalan lenne, a tavaly az Adrián jachtozgató Szijjártó Péternek pedig semmi vagyona nincs? Több, mint érdekes, ami kiolvasható politikusaink frissen nyilvánosságra hozott vagyonnyilatkozataiból. Február első napja a demokrácia ünnepe is lehetne Magyarországon, ekkor ismerjük meg ugyanis, milyen vagyonuk van az ország vezető politikusainak, a parlamenti képviselőknek, és olyan további közéleti szereplőknek, mint a nemzeti bank elnöke, a legfőbb ügyész és velük egy szinten lévők. Tegyük azonban hozzá: azt ismerjük meg, amit ők bevallanak…

Tovább olvasom

Minden magyar képviselő leadta a vagyonnyilatkozatát

Minden érintett eleget tett vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettsége január 31-i határidejének – közölte Hargitai János, az Országgyűlés mentelmi bizottságának elnöke vasárnap az MTI-vel. 198 országgyűlési képviselő és nemzetiségi képviselő, valamint 12 nemzetiségi szószóló adta le saját és a vele közös háztartásban élő házas- vagy élettársának, gyermekeinek vagyonnyilatkozatát. A dokumentumok nyilvánosak, így február elsejétől megtekinthetővé válnak az Országgyűlés honlapján, a www.parlament.hu oldalon. Szintén eleget tett vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségének többek között az Állami Számvevőszék elnöke és alelnöke, a Gazdasági Versenyhivatal elnöke, elnökhelyettesei és a versenytanács tagjai, a Költségvetési Tanács elnöke, a Közbeszerzési Hatóság Tanácsának elnöke…

Tovább olvasom

Negyvenmilliót érő Szerencs melletti földjeit „felejtette ki” vagyonnyilatkozatából a miniszter

Bártfai-Mager Andreával együtt szerzett meg két földterületet Szerencs mellett még tavaly nyáron az a férfi, aki több szálon is kötődik a nemzeti vagyonért felelős tárca nélküli miniszter volt férje, a jelenleg körözés alatt álló Balogh Sándor üzletember rokoni és üzleti köréhez – olvasható a hvg360 cikkében. A portál hiába kereste meg a minisztert, ezeket az ingatlanokat nem írta bele vagyonbevallásába, amit „figyelmetlenségéből adódó adminisztratív hibával” magyarázott. A földeket – kevesebb mint egy év birtoklás után – eladta, akárcsak a tulajdonostársa. Szerencs mellett található az a két mezőzombori legelő, amelyet nemrég eladtak…

Tovább olvasom