November végéig lezárják ezt a fontos útszakaszt

Ahogy arról korábban már beszámoltunk, március elején megkezdődtek annak a beruházásnak az előkészítő munkálatai, melynek során egy kilométer hosszú útszakasszal kötik össze Miskolctapolcát Görömböllyel, hogy abból az irányból könnyebben megközelíthető legyen a Déli Ipari Park. Az uniós és hazai társfinanszírozási forrásból  megvalósuló Miskolctapolca – Görömböly összekötés megépítése kapcsán Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala tájékoztatja a közlekedőket, hogy a Bacsinszky A. utca a Miskolctapolca Brassói u. – Mérnök utca kereszteződésétől a Bacsinszky utcai buszfordulóig terjedő szakasza útépítési munkálatok miatt az átmenő forgalom elől lezárásra kerül, 2023. 07. 31- től, előreláthatólag 2023. 11. 30-ig. A építés…

Tovább olvasom

Útlezárás Görömböly és Miskolctapolca között

A fél útpályát lezárják különböző munkálatok miatt szerdától, előreláthatólag szűk két héten át. A Görömbölyt Miskolctapolcával összekötő Bacsinszky András utca Tapolca felé eső szakaszát zárják le legalább 12 napra. A részletekről a városháza közleménye számolt be. A lezárás az utca hosszának körülbelül harmadát érinti (a csatolt térképrészleten a piros jelzések közötti szakasz), és március 8-tól, március 20-ig tart. Így aki az érintett városrészek között közlekedik majd, annak kerülnie kell. A lezárásra egy beruházás miatt van szükség, amely során az önkormányzat új utat épít, kiszélesítve a jelenlegi zúzalékos szakaszt. Ennek következtében…

Tovább olvasom

A jövő hét elején lezárják az egyik miskolci utcát

Az útburkolat nagymértékben leromlott, kátyúzási munkálatok kezdődnek jövő kedden a Petőfi utcában. Az időjárás függvényében kátyúzzák jövő héten a Reményi Ede utcát, emiatt december 20-án kedden, 9 és 11 óra között az útszakaszt teljes egészében lezárják – írja közleményében a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. Az útjavítás ideje alatt kerülni a Teleki Blanka utca felől van lehetőség. A Városgazda arra kéri a közlekedőket, hogy fokozott figyelemmel közelítsék meg a munkavégzés környékét, és vigyázzanak az útfelújításon dolgozókra, valamint egymásra. Az egyébként kis forgalmú Reményi Ede utcán az elmúlt hetekben amiatt nőtt meg…

Tovább olvasom

Félpályás útlezárás a miskolci Rácz György utcában

Félpályás útlezárásra számíthatnak a közlekedők a Rácz György utcában a Petőfi utcai csomóponttól körülbelül 50 méteres hosszon 2022. augusztus 29-én, hétfőn 16 órától előreláthatólag szeptember 5-én, hétfőn 12 óráig. A forgalomkorlátozás egy ivóvíz fővezetéki szakasztolózár beépítése miatt szükséges. A Miskolc MJV Önkormányzata beruházásában készülő munkákat a Mento Kft. és a MIVÍZ Kft. közösen végzi a Dajka utca térségében megvalósuló forgalomcsillapítási intézkedések projektben. Az utcában közlekedők fokozott figyelemmel és óvatossággal közlekedjenek a munkavégzés helyszínén.

Tovább olvasom

Beazonosították a távhővezeték hibáját a Szentgáli úton, csütörtökön elvégzik a javítást

A munkálatok idején szünetel a fűtés és a melegvíz-szolgáltatás a körzetben. Hétfőn érzékelték a távhőszolgáltató munkatársai, hogy a vezeték valamely pontján hiba lépett fel, kedden a szakemberek megkezdték annak azonosítását, amivel szerdára végeztek – tudta meg a Minap.hu Bernáthné Barczi Judittól, a MiHő Kft. koordinációs és kommunikációs főmunkatársától. Kiderült, hogy alig pár méteren kell kicserélni a távhővezetéket, amit csütörtökön végeznek el. Bernáthné Bárczi Judit hozzátette, hogy a munka idejére – reggel 8 órától előreláthatólag délutánig – a belváros mintegy kétszáz lakásában és két intézményében szünetel majd a fűtés- és a melegvíz-szolgáltatás. Az említett útszakaszt a…

Tovább olvasom