Döbbenetes: Kimentek ünnepelni, puskával ellőtték a vasúti felsővezetéket, ami lezuhanva megrázta őket és nem is élték túl

Megosztás

A hírek szerint egy gyermek születését ünnepelték éppen, amikor túlzásba vitt jókedvük a halálukat okozta.

Két férfi súlyos égési sérüléseket szerzett még május 11-én a szerbiai Kiszácson. A Szabad Magyar Szó értesülései szerint azóta mindketten belehaltak sérüléseikbe.

A lap úgy tudja, egy puskagolyó vágta át az Újvidék-Szabadka vonal felsővezetékét, ami a 37 éves és a 32 éves férfiak mellett esett le a földre, emiatt mindketten súlyos égési sérüléseket szenvedtek. Mindkét férfit mentőautóval szállították a vajdasági Klinikai Központba, ahol egyikőjük május 18-án, a másik férfi pedig pár napja halt meg.

Állítólag május 11-én a vasút mellett az esti órákban a két férfi azt ünnepelte, hogy egy rokonuknak gyereke született. A helyszínelés során nem derült ki, hogy ki lőtt a puskából, de feltételezhetően az egyik férfi lehetett, velük azonban állapotuk miatt nem tudtak beszélni a rendőrök. (444.hu)

Kapcsolódó cikkek