Ahogy a repülőgép szinte megsemmisíthetetlen feketedoboza rögzíti a jármű viselkedésének adatait, úgy monitorozná egy páncélbunkerbe helyezett rendszer a Föld állapotát – közölte a Telex magyar nyelven a Tasmaniai Egyetem kutatóinak elképzelését. Az Earth’s Black Box nevű projekt a Clemenger BBDO nevű kommunikációs céggel és a Glue Society nevű művészcsoporttal együtt jött létre, és az ötletgazdák szerint figyelmeztetés lenne a jelen döntéshozóinak. Ugyanakkor a feketedobozok hagyományos funkcióját is ellátná, vagyis katasztrófa után vissza lehetne fejteni, hogyan történt a baj. „Ha nem változtatunk drasztikusan az életvitelünkön, a klímaváltozás és más emberi beavatkozások…
Tovább olvasomCímke: tudomány
Rejtélyes kockát fotózott a Hold felszínén a Jáde Nyúl-2 holdjáró
Titokzatos, kockaalakú objektumot fedezett fel a Hold távoli oldalán a Csang’o-4 kínai űrszonda Jáde Nyúl-2 nevű holdjárója. Az objektum mintegy 80 méterre fekszik a holdjáró jelenlegi helyzetétől, a Kármán Tódor magyar-amerikai fizikusról, repülőmérnökről elnevezett, 180 kilométer széles Von Karman-kráterben. Már novemberben észlelték, de a felfedezésről csak most számolt be a Hszinhua kínai hírügynökség. A közöségi médiában a legvadabb találgatások szerint ez a Kuanghan-palota, a holdistennő, Csang’o (róla kapta nevét az űrszonda) otthona a kínai mitológia szerint, megint mások szerint pedig egy ősi civilizáció nyoma. Természetesen a tudomány emberei ezekre a…
Tovább olvasomVideóra vették a koronavírus fertőzését és szaporodását
Sophie-Marie Aicher és Delphine Planas a párizsi Pasteur Intézet virológusai 48 órán át filmezték, mi történik egy denevér agysejtjeivel. A két szakember 10 percenként készített egy felvételt, amelyen az látható, hogy a piros színnel jelölt koronavírus miként fertőzi meg a sejteket, majd mi történik azután. Miután a kórokozó bekerült a sejtbe, az több más szomszédjával összeolvad, majd egy bizonyos ponton az egész “felrobban”, ami a sejt halálát jelenti. Aicher szerint ugyanaz a folyamat játszódik le a denevérekben és az emberekben is, egy fontos különbséggel: a denevérek végül nem betegednek meg…
Tovább olvasomÓriási áttörés: Részlegesen visszanyerte látását egy teljesen vak férfi – egy magyar kutató segített neki ebben
A számítástechnikai eszközök és a tudomány fejlődése lehetőséget adott egy teljesen vak férfinek, hogy vizuálisan is érzékelhesse a külvilágot, bár természetesen az eljárás még rettentően gyerekcipőben jár. Fél szemmel, monokrómban, csőlátással, számítástechnikai segédeszközökkel, de képes lett újra vizuális ingereket érzékelni a külvilágból egy vak férfi, a magyar születésű Roska Botond és a francia José-Alain Sahel által kidolgozott génterápiás módszerrel. A mindössze egy injekcióból, de hosszú rehabilitációból, a látás újratanulásából álló terápia mögött 20 évnyi kutatás áll. Az eredmény Roska Botond szerint úgy is mérföldkő, hogy csak részlegesen tudták visszaadni egy…
Tovább olvasomPártpreferencia alapján vizsgálták, hogy mennyire bízunk a tudományban a járvány idején
Az Azonnali.hu megrendelésére készített közösségimédia alapú közvélemény-kutatást az IDEA Intézet. Ebből többek között az derül ki, hogy a lakosság csaknem fele a legszigorúbb járványügyi korlátozásokat is elfogadhatónak tartja. Ebben a tekintetben az MSZP és a Fidesz szavazói a legszigorúbbak. A természettudományok presztízse a kutatás szerint megingathatatlan, mégis csak bő egyharmad oltatná be magát a koronavírus ellen. A Fidesz-szavazók az oltás kapcsán jobban bíznak a tudományban, mint a kormányban, kimutatható számú konteóst pedig csak a jobbikosok közt találtak. A kutatás az alábbi főbb megállapításokra jutott: Az orvosok, virológusok és további természettudósok presztízse megingathatatlan:…
Tovább olvasomEgyáltalán nem biztos, hogy a D-vitamin véd a koronavírustól
A D-vitamin az egészség általános állapota szempontjából fontos, de bizonyítékok nem támasztják alá, hogy a koronavírustól is véd – állapította meg a brit egészségvédelmi intézet, amelynek tanulmányát a BBC is idézi. A szakértők ennek ellenére az javasolják, hogy mindenki gondoskodjon a szükséges D-vitamin mennyiség beviteléről annak érdekében, hogy megőrizze a csontok és izomzat egészségét. A D-vitamin és a koronavírus közötti összefüggés kutatása azok után kezdődött, hogy gyér számú tanulmány szerint a vitamin fokozhatja a szervezet immunválaszát a légzést támadó vírusok ellen. A D-vitamin talán csökkentheti vagy mérsékelheti a covid-fertőzés tüneteit. A…
Tovább olvasomRendkívül értékes, 4,6 milliárd éves mintákkal tért vissza a Földre az űrkapszula
Tökéletes állapotban érkezett meg a japán Hajabusza-2 űrszonda által gyűjtött aszteroida-kőzetmintákat tartalmazó kapszula a Földre. A Hajabusza-2 űrszonda több mint egy évet töltött a Ryugu vizsgálatával, mielőtt visszatért volna a Földre. Ahogy megközelítette bolygónkat, 220 ezer kilométeres magasságban a kapszula sikeresen levált az űrszondáról. Ezután az űrszonda új irányt vett: útnak indul egy másik, a Földhöz közeledő, 1998KY26 jelű aszteroidához, amelyet a tervek szerint tíz év múlva ér el. A Ryugu aszteroidáról gyűjtött kőzeteket tartalmazó szállítóeszköz – helyi idő szerint – szombat este ért földet a dél-ausztráliai Woomera közelében. A keresőcsapat…
Tovább olvasomFelküldenék az első nőt a Holdra
Az amerikai milliárdos, Jeff Bezos űrcége, a Blue Origin lehet az első, amelyik nőt küld a Holdra – számolt be a hírről a Guardian. Bezos cége versenyben van azért, hogy megállapodást kössenek a Nasával, hogy melyik magáncég gyártja majd azt a holdjárót, ami 2024-ben landolna majd a Holdon a tervek szerint. Bezos egy Instagramon közzétett videóban mutatta meg azt a BE-7 gépet, amit a héten teszteltek a Nasa egyik alabamai űrállomásán. Eddig már 12 férfi járt a Holdon, de még egy nő sem. A Nasa és Bezos is ezen akarnak változtatni.…
Tovább olvasomEgy 171 éve elsüllyedt gőzhajó roncsára bukkantak
Egy német régész megtalálta a II. Frigyes Ferenc (Friedrich Franz II.) nevű lapátkerekes gőzhajó roncsát a Balti-tengeren. A gőzös 1849. július 22-én éjszaka süllyedt el a szintén lapátkerekes Lübeck gőzössel történt ütközés nyomán – közölte Maik-Jens Springmann régész kedden a felfedezést bejelentve. Az archeológus szerint akkor bukkant a hajó nyomára, amikor tanulmányt írt a postagőzhajókról, amelyek 1848 és 1862 között a Wismar-Koppenhága útvonalon ingáztak. A roncsot 27 méteres mélységben találták meg. Springmann szerint a több mint 40 méter hosszú hajótörzs épségben megmaradt. hvg.hu
Tovább olvasomEgy kutatás szerint a kakaó okosabbá tesz
Jobb eredményeket mutattak a gondolkodást igénylő, bonyolult feladatok megoldásában azok a résztvevők, akik előtte kakaóflavonoidokat fogyasztottak – derült ki az Illinois-i Egyetem honlapján megjelent kutatásból. Mintegy két órával a kakaó fogyasztása után a résztvevők öt százalék szén-dioxidot, vagyis a normális érték körülbelül százszorosát tartalmazó levegőt lélegeztek be, amivel azt szokták vizsgálni, hogyan reagál az agy érrendszere erre a kihívásra. A szervezet erre jellemzően úgy válaszol, hogy növeli az agy vérellátását, ami több oxigént jelent, és lehetővé teszi, hogy az agy több szén-dioxidtól tisztuljon meg – mondta el Gabriele Gratton, az…
Tovább olvasom