A Velünk a Város felszólította Tóth-Szántai Józsefet, hogy reagáljon a kiszivárgott hangfelvételre

A Velünk a Város frakciója közleményben reagált Magyar Péter kedd reggeli, a Fővárosi Nyomozó Ügyészség épülete előtt elhangzott mondataira. Varga Judit volt férje rögtönzött sajtótájékoztatója előtt átadta az ügyészségnek azt a hangfelvételt, amelyből az derül ki, hogy Varga első kézből kapott információkat a Völner–Schadl-ügyről, és a beszélgetésben Rogán Antal neve is szóba kerül.

Tovább olvasom

Kiderítettük, kik lesznek a Fidesz-KDNP civilbe öltözött önkormányzati képviselőjelöltjei

Néhány nappal ezelőtt Csöbör Katalin tett közzé egy fotót a kormánypártok civilnek nevezett önkormányzati képviselőjelöltjeiről, majd azóta a magát függetlennek tartó Tóth-Szántai József polgármesterjelöltnél is megjelent a kép a mögötte felsorakozó csapatról. Az aspiránsok nagy részének arca nem ismerős a miskolciak számára, de a Borsod24 kiderítette, kik is szeretnék visszavenni Miskolcot Veres Páltól és politikusaitól.

Tovább olvasom

Sportolók és műsorvezetők a politikai pályán – Nem egyedi a miskolci eset

A Miskolcon élők pár héttel ezelőtt tudták meg, hogy egy jól ismert rádiós műsorvezetőt indít a Fidesz a miskolci polgármesteri székért. Nem egyedi esetről beszélünk, a kormánypárt több településen próbálkozik hasonló alakváltozással, így történhet meg, hogy sportolók és ismert közéleti arcok köszönnek vissza a kampány plakátokról és a mindent elárasztó Facebook-hirdetésekből. Vajon mi a célja ennek az új trendnek? Lejárt a politikusok ideje?

Tovább olvasom

Alig két hete jelölt, de már közel kétmilliót költött Facebookon Tóth-Szántai

Gyorsan zajlanak az események az egyik miskolci polgármesterjelölt környezetében. Alig két héttel ezelőtt jelentette be Tóth-Szántai József, hogy elindul a választásokon, de azóta már magyarázkodnia kellett a támogatója miatt, a hirdetési költségei pedig közelítenek egy átlagos magyar munkavállaló félévi fizetéséhez.

Tovább olvasom

Máris mentegetőzik Tóth-Szántai a pedofilbotrány miatt?

Csak pár óra telt el azóta, hogy a Fidesz hivatalosan is bejelentette: Tóth-Szántai József lesz a párt polgármesterjelöltje. Az eddig függetlenként reklámozott műsorvezetőnek azonban nem indult jól a narancssárga kampánya: máris arra kényszerül, hogy megpróbálja lemosni magáról szövetségese pedofilbotrányát. Mint arról korábban beszámoltunk, a Fidesz hivatalosan is bejelentette miskolci polgármesterjelöltjét. Azóta arról is cikket közöltünk, hogy az először függetlennek beállított jelölt, több szálon is kötődik Mészáros Lőrinchez. Erről itt olvashat részletesen. Elgondolkodtató, hogy a miskolci Fidesz miért épp a pártot súlyosan átszövő, lassan két hete tartó pedofilbotrány idején érezte elérkezettnek…

Tovább olvasom

A Fidesz elismerte a nyilvánvalót – valójában az ő polgármesterjelöltjük Tóth-Szántai József

A miskolci “független” polgármesterjelöltről nem tartott sokáig, hogy fellibbentsék a fátylat, bár a korábbi kapcsolatok miatt eddig is nyilvánvaló volt, melyik pártnak a hátszelét élvezi az utóbbi hetekben hirdetésekre feltűnően sokat költő Tóth-Szántai. A Borsod24 pedig már bő egy héttel ezelőtt teljesen fixre vette a fideszes kötődést.

Tovább olvasom

Mészáros Lőrinc fizeti az új miskolci “független” polgármesterjelöltet? Szavazzon ön is!

Hétfőn jelentette be a Pont Mi Lokálpatrióták Egyesülete elnevezésű, alig egy hónapja létrehozott szervezet, hogy a rádiós műsorvezetőt Tóth-Szántai Józsefet indítják polgármesterjelöltnek Miskolcon. Nem sok időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy fény derüljön arra, ez esetben mit is jelent a függetlenség.

Tovább olvasom