„Szombaton a Széll Kálmán tér és a Szilágyi Erzsébet fasor találkozásánál megvertek három békés járókelőt minden ok nélkül, a támadók tettét csupán szélsőséges ideológiák vezérelték” – írta közösségi oldalán Őrsi Gergely, a II. kerület polgármestere vasárnap. Szombaton ekkortájt nem messze, a Budai Várból kifelé vonultak szélsőjobboldaliak, akik – hiába tiltotta meg a rendőrség – a náci német és magyar alakulatok 1945-ös kitörésére emlékeztek fáklyás vonulással. A rendőrség tájékoztatása szerint a helyszínen két embert elfogtak, akik ellen csoportosan elkövetett garázdaság bűntett és súlyos testi sértés bűntett megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.…
Tovább olvasomCímke: támadás
Visszavágtak a fideszes államtitkárnak, az orvosok nem szeretik, ha hülyére veszik őket
A pedagógusok és az akkumulátorgyárak ellen tiltakozók mellett az orvosok az új főellenségek a kormány szemében, bár kommunikációjukban azt igyekeznek elhinteni Orbánék, hogy csak a kamara akadékoskodik, az orvosok alapvetően tökéletesen elfogadnák az új döntéseket. Ám ez természetesen nem így van. Ez a politika. Egyre nyíltabb szembenállás bontakozik ki a Magyar Orvosi Kamara és a Fidesz-KDNP kormány között. Megy az üzengetés, Orbánék pedig természetesen egy tapodtat sem engednek, ahogy ez a pedagógusok esetében is történt. Kommunikációs fogásokkal nem lehet érdemi vitát folytatni. Így reagált a Magyar Orvosi Kamara (MOK) alelnöke, Álmos…
Tovább olvasomFidesz: Az orvosok méltatlan támadást indítottak a kormány és a betegek ellen
Az orvosok tiltakozása mögött is Gyurcsány Ferenc állhat, a kormány ismét tökéletesen tesz mindent – legalábbis szerintük. Aki Orbánék álláspontjával szemben helyezkedik, azonnal hazaáruló és támadja a magyar nemzetet. A pedagógusok után itt az újabb főellenség, fideszesek, készüljünk. Rendkívüli sajtótájékoztatón reagál vasárnap délután a kormány a Magyar Orvosi Kamara (MOK) szombati, rendkívüli küldöttközgyűlésén elhangzottakra. Takács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyért felelős államtitkára 14 órakor szólal majd fel az eseményen, amelyet Méltatlan támadás a kormány és a betegek ellen címmel hirdettek meg. Az eseményen részt vesz az Országos Mentőszolgálat főigazgatója, Csató Gábor is. (Az OMSZ folyamatosan…
Tovább olvasomHalálos késes támadás egy vonaton
A személyvonaton egy fiatal férfi rontott rá késsel az utasokra Németországban, akik közül kettőt is halálra sebzett. A merénylőt elfogták, a részletek még tisztázásra várnak. Két embert megölt, ötöt megsebesített egy késes támadó szerdán Németország északi részén egy vonaton – jelentették német hírportálok. A beszámolók szerint a Kiel és Hamburg között közlekedő regionális vonaton egy 20-30 közötti férfi rontott rá utasokra röviddel 15 óra előtt, amikor a szerelvény beérkezett a brokstedti vasútállomására. A támadásban további három ember súlyosan, négy pedig könnyebben megsebesült. A feltételezett elkövetőt elfogták, az állomást lezárták. A támadás hátteréről,…
Tovább olvasomLekvárral teli befőttes üveggel támadott a féltékeny borsodi feleség
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy 53 éves nő ellen garázdaság vétsége és könnyű testi sértés vétsége miatt. Az elkövető féltékenységből elment a sértett nő lakóhelyére, egy sövény mögül látta, hogy a férje gépjárművel megérkezik a nővel, akihez odament, szidalmazta, majd egy befőttes üveget dobott a lábszárához. A vádirat szerint a vádlott 2021. szeptember végén, este, féltékenységből elment a sértett nő házához, és egy sövény mögé rejtőzve várakozott. Látta, amikor a férje gépjárművel megérkezett a nővel, kiszállt és a csomagtérből egy kerékpárt vett ki. A vádlott ekkor erősen felindult…
Tovább olvasomTizenévesek támadtak meg egy nyugdíjas párt
Elfogtak, majd három rendbeli rablással meggyanúsítottak a nagykőrösi rendőrök két fiatalkorút. Egy idős párra, valamint egy kisfiúra támadtak, azóta letartóztatásban vannak. A nyugdíjas párt az utcán látta meg a két fiatalember 2022. december 29-én kora este. Az idős férfit hirtelen megragadták és a földre rántották, az ütésüktől elesett asszonyt megrugdosták, majd elvették fülbevalóját. A férfi feltápászkodott és próbált volna segíteni, támadói azonban nem engedték, helyette átkutatták a ruháját, elvették cigarettáját, pénztárcáját, miközben azt szajkózták: „Pénz kell!”, Pénz!, Pénz!, Pénz!” A megfélemlített idős mindenét átadta. A támadók elmenekültek, ám egy órán belül a…
Tovább olvasomKórházba szállítása közben támadt a rendőrre egy borsodi nő
A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt emelt vádat a 34 éves nő ellen az Ózdi Járásbíróságon – olvasható az Ügyészség közleményében. A vád szerint 2022. júniusában egy ittas, továbbá kábítószer és fájdalomcsillapító fogyasztása miatt bódult állapotban lévő nő tisztázatlan körülmények között kizuhant egy ózdi társasházi lakás ablakán. A nő az alatta található előtetőre, onnan egy parkoló személygépkocsi szélvédőjére, majd végül a földre esett, miközben könnyű sérüléseket szenvedett. Az esetről bejelentés érkezett a segélyhívó központhoz, akik mentőt és rendőröket irányítottak a helyszínre. A nő az egészségügyi…
Tovább olvasomMoldovai hírszerzés: jövőre megtámadhatják országukat az oroszok
A Románia és Ukrajna között elterülő állam vezetői szerint már nem is az a kérdés, hogy Oroszország őket is megtámadja-e, hanem csak az, hogy mikor. Az Ukrajnával határos Moldova hírszerzése attól tart, hogy az országot jövőre orosz támadás éri – közölte Alexandru Musteata, a hírszerzés vezetője az állami televízióban. Erről a 444.hu írt. „Nem az a kérdés, hogy az Oroszországi Föderáció újabb offenzívát indít-e a Moldovai Köztársaság területe ellen, hanem az, hogy mikor” – hangoztatta Musteata. Úgy vélte, ez már az év első harmadában megtörténhet. A hírszerzési vezető azért említett…
Tovább olvasomGázpisztollyal támadt a főorvosra a részeg férfi
Idén nyáron az egyik budapesti kórházban ittasan, gázriasztó fegyverrel támadt rá az osztályvezető orvosra egy férfi, vádat emeltek ellene, írja közleményében az ügyészség. A 48 éves férfi július 23-án kora délután erősen ittas állapotban veszekedni kezdett az orvossal, úgy gondolta, hogy a hozzátartozója nem kapott megfelelő ellátást. A férfi a szóváltás során elővett egy lőfegyverre hasonlító gázriasztó fegyvert, azt az orvosra fogta és megfenyegette, hogy lelövi. Ezt követően a két férfi dulakodott, az orvos megpróbálta kicsavarni a férfi kezéből a fegyvert, majd a földre vitte a támadóját. A dulakodás során a fegyver…
Tovább olvasomTöbben bozótvágóval és vascsővel támadtak egy férfira Encsen, mert a feleség szexuális erőszakkal vádolta az egyik támadót
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség vádat emelt négy férfi ellen életveszélyt okozó testi sértés kísérlete miatt. A vádirat szerint a vádlottak 2021. január végén egy reggel Encsen meglátták az utcán a férfit, akivel „haragos viszonyban voltak”, mert a férfi felesége január elején az egyik vádlottat szexuális erőszak miatt feljelentette. A vádlottak körbevették a férfit, egyikőjük lefújta egy gázspray-vel, aztán egy bozótvágó késsel többször fején és karján megütötte, a másik vádlott pedig egy vascsővel ütötte. A közlemény szerint eközben két társuk az „öld meg a kutyát!” kifejezést használva biztatta őket. Végül egy…
Tovább olvasom