Hetven felett is praktizál a bodrogközi háziorvos és küzd egy jobb egészségügyi rendszerért

Salamon Sándor már jó ideje nyugdíjas korú, de egyelőre nem akarja és nem is nagyon tudná letenni a lantot. Számos különböző falu számára ő az egyetlen háziorvos, aki elérhető BAZ megyén belül is az egyik legszegényebb régióban. Hetven felett is töretlenül dolgozik a betegekért.

Tovább olvasom

Egy kezdeményezés, ami csökkentené a hölgyek külön kiadásait

A menstruációs szegénység egy régóta létező fogalom és egyben megkerülhetetlen problémája hazánk mai társadalmának. Ennek kapcsán indult el július elején egy kampány, amely a hazai üzlet- és áruházláncok bevonásával kíván eredményeket elérni az ügyben. A jelenlegi gazdasági helyzet sokak életét teszi küzdelmessé és a nők egy jelentős része még nehezebben tudja fedezni rendszeres kiadásait, így minden forint számít. Szerencsére a Tesco nem hagyta figyelmen kívül a kérdést, és 2024. június 27-től a sajátmárkás egészségügyi és tisztasági betéteinek, tamponjainak, valamint menstruációs bugyijainak árából elengedi azok ÁFA díját. Az aHang civil szervezet kampányában…

Tovább olvasom

Borsodi települések hazánk nyomorfalvainak listájának az élén

Érdekes összeállítást közölt a Pénzcentrum.hu hazánk legszegényebb településeiről. „Ezen a 10 településen olyan súlyos a szegénység, hogy a Holdról is látszik” – írta bevezetőjében a portál. A lista első három helyén sajnos borsodi településeket találunk.

Tovább olvasom

Ózdon és környékén járt Pottyondi Edina, megdöbbent a BAZ megyei nyomortól

Látott pozitív példát is, ahol sikerült a magyar állam által teljesen cserbenhagyott és leszakadó területeken eredményeket elérni, de összességében megszámlálhatatlanul sok a segítségre és támogatásra szoruló gyermek, köztük rengeteg a szegregátumokban.

Tovább olvasom

Önkéntesek küzdenek a borsodi szegregátum gyermekeiért

Az InDaHouse Hungary Egyesülethez a világ minden tájáról érkeznek már önkéntesek, az egyébként hátrányos helyzetű borsodi kistérségbe. A Pere-Fügöd-Ináncs-Hernádszentandrás által határolt területen működő egyesület éppen tízéves, hernádszentandrási központtal.

Tovább olvasom

Magyarország legszegényebbjeit sújtja a rekordinfláció

Az Eurostat szerint Magyarország az Ukrajnához való földrajzi közelsége, valamint kormánya antidemokratikus elmozdulása miatt nagy árat fizet. A francia Le Monde című napilap cikkét közöljük. Zsúfolásig megtelt a Wesley János Evangélikus Iskola étkezője az északkelet-magyarországi szerény faluban, Abaújkéren. Néhány perc alatt éhes szájak tucatjai kezdik lapátolni a felszolgált tányér tésztát, amelynek tetején csak néhány darab hús van. – Korábban gyakran hagytak a diákok a maradékot, most már nem hagynak ott semmit. Emellett egyre több család kér ingyen ebédet. – mondta Timár Ilona Edit, az iskola igazgatója március 17-én, pénteken. A…

Tovább olvasom

A magyarokat nem aggasztja a klímaváltozás

Bevonult a hétköznapok szókincsébe a „fenntarthatóság” kifejezés. Egy 34 országra kiterjedő kutatás szerint az embereket aggasztó problémák között a leggyakrabban elhangzó fogalmak – így a „környezetvédelem”, a „hulladék”, az „éghajlatváltozás”, valamint a „megfizethető és tiszta energia” – mind szorosan kapcsolódnak a fenntarthatóság ügyéhez.  „Mi aggasztja a világot?” címmel az Ipsos piackutató cég 34 országban készített felmérést. A kutatásból világosan kiderült, hogy az emberek leginkább az őket nap mint nap érintő közvetlen aggodalmakra összpontosítanak. Világszerte átlagosan a „megfizethető és tiszta energia” biztosítása az első számú kérdés (26 százalék). A hangsúly ezután…

Tovább olvasom

LMP: A tüzelőanyag lassan luxuscikké válik

Tetlák Örs érdi alpolgármestert, az LMP elnökségi tagja arra hívta fel a figyelmet szerda reggeli sajtótájékoztatóján, hogy megoldást kell találni a háztartási hulladékkal fűtés megakadályozására, hiszen ez egyre inkább elterjedt gyakorlat, de rendkívül káros és egészségtelen. Különösen veszélyes a gyerekekre, születendő magzatokra, krónikus betegségekben szenvedőkre. „A tüzelőanyag lassan luxuscikké válik” – mondta ki a szomorú igazságot az alpolgármester. Egyre többen égetnek olyan anyagokkal – bontott nyílászárókkal, vegyszerekkel kezelt fával, bálás ruhával, kárpitozott bútorokkal, műanyagokkal, autógumival – amelyek elégetésével halálos mérgeket juttatnak a levegőbe.” “A háztartási hulladékégetés az energiaszegénység olyan széles körben elterjedt formája, amely rendkívül…

Tovább olvasom

„Akkor jó a cigány, amikor szavazni kell” – videó

A legszegényebb régiókban kifejezetten tarolt a Fidesz az áprilisi választások alkalmával. Azóta a kormánypártok látványos megszorító intézkedéseket vezettek be, van, aki meg is bánta, hogy a narancshoz tette az ikszet, ám az elképesztő nélkülözésben élők közül többen is utolsó leheletükig kitartanak Orbán Viktor és a Fidesz mellett. Ilyenkor látszik csak igazán, milyen remek munkát végzett a Fidesz propagandagépezete az elmúlt években. Hiába csúsznak egyre lejjebb és élnek napról napra, hatalmas nélkülözésben, mégis rengetegen most is Orbán-pártiak. A Telex ásta mélyre magát a részletekben. Az árak elszálltak a boltban, emelkedik a…

Tovább olvasom