Balatoni apartmanjában, aljas módon, kamerákkal kukkolta vendégeit, gyerekekről is készített pornográf felvételeket

Elképesztő bűntényre derült fény, a szállásadó a falba fúrt lyukakon át, csőkamerákkal figyelte vendégei intim dolgait a fürdőszobában. Összesen tizenhét személyről készített így felvételeket, köztük számos, 18 év alattiról is. Egy 52 éves férfi tizenhét vendégét figyelte meg fürdőszoba-használat közben, amit rögzített is, valamint több adathordozóján GYEREKEKET ÁBRÁZOLÓ PORNOGRÁF TARTALMÚ FELVÉTELEKET TÁROLT – adta hírül a Somogy Megyei Főügyészség. Az ügyészség tájékoztatásából kiderül, hogy a férfi 2019-ben elhatározta, hogy az eredetileg más célra rendelt csőkamerákkal a balatoni apartmanházában szállást foglaló vendégeit fogja megfigyelni, miközben azok a fürdőszobában tartózkodnak.  A férfi az…

Tovább olvasom

Miskolctapolca a hosszú hétvégére teljesen megtelt

Gyakorlatilag lehetetlen volt már szállást találni az augusztus 20 és 23 közötti időszakra, ez jót tett a tavasszal igencsak megfeneklő helyi turizmusnak. Lehetetlen, vagy majdnem lehetetlen volt már szállást találni Miskolc egyik fő idegenforgalmi központjában az augusztus 20-23. közötti napokra. A hosszú hétvégére jószerével minden ágyat lefoglaltak a Miskolctapolcára érkező turisták. A legnagyobb szálláshelyektől a legkisebb kiadó szobákig, mindenhova kitehető volt már napokkal korábban a megtelt tábla. Miskolctapolcán járva saját szemével is láthatja az ember, ahogy sajnálkozva elküldik innen is, onnan is azokat, akik előzetes foglalás nélkül fogtak bele a…

Tovább olvasom